Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

61. fejezet

Mia szemszöge

- Szép jó reggelt.- léptem be Arthur szobájába másnap reggel két nagy szatyorral a kezemben.
- Szia.- köszönt az ágyban fekvő Arthur aki már egy fokkal jobban nézett ki, mint tegnap.- Azokban mi van?- érdeklődött a táskákat nézve. Igaz, egy kicsit furán néztek rám az emberek, amikor így beléptem a korházba felpakolva.
- Mindjárt megtudod.- mosolyogtam rá és elkezdtem kipakolni a szatyor tartalmát.
- Nem mondod komolyan, hogy hoztál egy egész xbox-ot.- kerekedett el a szeme amikor meglátta az említett dolgot.
- De, de. Azt mondták, hogy könnyen rá tudom rakni arra a tv-re.- néztem a szemben lévő falra, amire egy tv volt felfüggesztve.- Szóval megcsinálom neked. Gondoltam hozok valamit, hogy ne unatkozzál folyamatosan.
- Hű. Köszi szépen Mia.- pillantott rám Arthur.- Basszus, hogy Charles milyen mázlista.- motyogta az orra alatt, amikor elkezdtem összerakni a dolgokat. Egy pillanatra megálltam a mozdulatban és elgondolkodtam, hogy ezt most jól hallottam e, és mégis hogy értheti.
- Na készen vagyok.- álltam fel és a kezébe adtam az egyik konzolt.- Tudom nem egy egész szimulátor, de a semminél jobb nem?- pillantottam rá, de még mindig elámulva szugerálta a tv képernyőjét.- Hoztam még neked sütit is.- szedtem ki a másik táskából a dobozokat.
- Micsoda?- fordúlt felém kikerekedett szemekkel.
- Van csokis, epres és karamellás is. Austin biztos leszólna miatta, de mindegy.- vontam meg a vállam.
- Én úgy szeretlek.- pillantott rám és utánna elkezdte beüzemelni a játékot.- Persze nem úgy, mint a bátyám.- szólalt meg, de szerintem nem is figyelt arra, hogy most hangosan ki is mondja a szavakat, mivel belemerült a játékba.
- Én is Arthur. Én is.- nevettem fel.- Na jó látom elvagy, szóval megyek. Nemsokára visszajövök.- álltam fel a székből és kiindultam az ajtón.
- Szia.- intett felém egy pillanatra, mire csak elmosolyodtam. Tudom én, hogy a fiúk mindig átszellemülnek, ha játszanak.

Mivel most van egy hét szünet ezért még a csapat egy része itt van, és csak utánna indulnak el Abu Dhabiba, ami az utolsó futam helyszíne. Austinnal és Charlessal találom szembe magam a Ferrari motorhomejaba érve, akiken meglátszik, hogy most jöttek egy kiadós futásból.
- Jó reggelt.- mosolyogtam rájuk, de a válaszuk csak egy morgás volt.
- Jobbat.- mondta Charles, miközben az egyik flakon tetejét letekerte és beleivott. Austin pedig elment átöltözni.
- Mi a baj?- ültem le Charles mellé a kanapéra.
- Néztél mostanában internetet?- pillantott felém, mire nemlegesen megráztam a fejem.- Na akkor azért nem tudod.- bólintott.- Tele van minden Arthurral. És nem is ez a baj, hanem, hogy olyan hülyeségeket kitalálnak, hogy az agyam eldobom. - sóhajtotta hátradőlve a kanapén.
- Miket írnak?- érdeklődtem.
- Olyat, hogy szerintük úgy megsérült, hogy nem fog soha többé versenyezni, meg csoda, hogy még itt van és életben van, meg hasonlók.- motyogta Charles behunyt szemmel.- Én ezt komolyan nem bírom már. Kikészültem.
- De bírod. Charles ne szórakozzál már velem. - fordúltam felé indulatosan.- Ha eddig nem adtad fel, miért most akarod, amikor már csak egy kicsire vagy a célodtól?- mondtam, mire végre kinyitotta a szemét és rámnézet.
- Te ezt nem érted Mia. - ült fel velem szembe.
- Persze, hogy nem értem.- forgattam meg a szemem.- Tudom, hogy nagyon rosszúl érintett Arthur balesete, de hidd el nem vagy ezzel egyedül. Meg fog gyógyulni ebben biztos vagyok, és akkor utánna megint versenyezni fog mint ezelőtt. Tudom, hogy már belefáradtál a sok balszerencsés futamba, és abba, hogy sokminden nem jön össze, de nem adhatod fel. Ez nem te vagy.- néztem a szemébe komolyan.- És most, itt a lehetőség, hogy bebizonyítsd, nem hiába volt a sok fáradozás.
- Jó, lehet mégis érted.- nevette el magát kínosan, mire elmosolyodtam.
- Persze, hogy értem. Itt vagyunk rengetegen melletted és mindenben támogatunk, de te is hihetnél magadban és úgy minden sokkal egyszerűbb lenne.- mosolyogtam rá.
- Én hiszek magamban.- húzta ki magát.- Mindig magabiztos vagyok.
- Persze, ezt sokmindenkinek beadhatod, de én tudom, hogy ez nem így van.- néztem rá mindentudóan.
- Basszus, egy pillanatra el is felejtettem, hogy mennyire jól ismersz engem.- mosolygott rám a fejét ingatva és széttárta a kezeit gondolom ölelést kérve, így közelebb mentem hozzá és magamhozöleltem.- Mindig tudod, mit kell nekem mondani.- suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Magambaszívtam a tipikus Charles illatot és pár pillanat múlva erőt vettem magamon és elhúzódtam.
- Megyek vissza Arthurhoz.- álltam fel és az asztalról elvettem a papírokat.- Igazából ezekért jöttem.
- Mi is megyünk majd. A srácok is jönni szeretnének.- mosolygott rám Charles.
- Okés.- bólintottam és elindultam az ajtó felé.
- Mia.- szólt utánnam Charles, mire kérdőn fordúltam vissza felé.- Köszönöm.- nézett a szemembe.
- Nincs mit megköszönni.- mosolyodtam el és kiléptem a hideg esős időbe visszamenve a kórházba Arthurhoz.