Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

35. fejezet

Mia szemszöge

A két futamot követően, amit Austriában rendeztek, nemrég érkeztünk meg Silverstoneba. A két előző versenyen Charles és Arthur is a dobogón állt.

A csapatok közös helyiségébe belépve megláttam Charlest, Georget, Landot és Arthurt akik egy- egy konzollal a kezükben játszottak. Melletük egy másik kanapén pedig Austin ült.
- Mi újság?- mosolygott rám Austin, miközben leültem mellé.
- Nincsen semmi.- ingattam a fejem.
- Marcoval mikor beszéltél?- érdeklődött.
- Régen. De miért kérdezed?- néztem rá.
- Mert most írt nekem, hogy nem nézted meg az üzenetét. - pillantott a telefonjára.
- Uh. Hát lehet.- húztam el a számat, miközben a zsebemből kivettem a sajátomat és megnéztem mit írt nekem a bátyám. Sürgősen beszélni akar velem telefonon. Na erre kíváncsi vagyok, mi olyan sürgős....
- Nem zavar titeket, ha itt beszélek a tesómmal?- kérdeztem a pilótákat, akik benne voltak a játszásba.
- Dehogy.- nézett rám egy pillanatra Charles és a többiek is bólogattak. Megírtam Marconak, hogy most ráérek, és beszélhetünk.
- Szia.- néztem bele a telefonom kamerájába.
- Sziasztok.- köszönt nekem és a melettem ülő Austinnak Marco a telefonom kijelzőjén keresztül.
- Mia, kérlek, szólj a barátnődre, mert bajok lesznek.- sóhajtott a bátyám.
- Mi? Miért?- kérdeztem döbbenten.- Mit csináltatok?
- Semmit, csak nem akar lenyugodni, meg kiabál velünk, hogy semmit nem tudunk.- ingatta a fejét Marco.
- Hát biztos nem alaptalanul mondja.- forgattam meg a szemem. Szegény Amyt igazán sajnálom, mert el tudom képzelni, hogy mennyire nehéz dolga lehet ezekkel a srácokkal.- Add neki oda a telefont.- mondtam.
- Szia Miaaa.- vigyorgott rám a barátnőm.- Jahj képzeld el megőrülök.- kezdte panaszolni a dolgát.
- Hát csak nem Marcoéktól?- kérdeztem nevetve.
- Oh te jó ég. Ne is mondd. Tudod, hogy mit nem értek? Azt, mégis, hogy nem megy nekik a csípőmozgás, amikor olyan járatosak ebben.- mondta hangosan, én pedig döbbenten felpillantottam Charlesékra, akik nevetve folytatták a játékot, Austin pedig belejött a képbe, így már őt is látta Amy.
- Uh nem egyedül vagy?- kerekedett ki a szeme.
- Hát nem.- mosolyogtam rá nevetve.
- Ez az én barátnőm volt?- kérdezte George döbbenten, én pedig felé fordúlva bólintottam.
- Itt van még a barátod is.- mondtam Amynek, miközben George is idejött mellém és elkezdtek beszélgetni, hogy így, meg úgy hiányoznak egymásnak, meg mennyire szeretik egymást, szóval Austinnal inkább otthagytuk őket kettesben.
Végül a telefonomat egy óra múlva kaptam vissza Georgetól, addig én a srácokkal játszottam helyette.

                             .............

- Mindenki itt van?- pillantott ránk Sylvia.
- Ühüm.- bólogattam.
- Rendben, akkor kezdhetjük.- csapta össze a tenyerét és elmodta a feladatunkat. Most éppen egy zenefelismerős videót fogunk csinálni mi négyen, két csapatra osztódva. Vagyis Charles Austinnal, én pedig Arthurral vagyok. A feladat lényege pedig az, hogy fel kell ismerni a dalt, és énekelni kell a folytatását.
- Na Charles kösd fel a gatyád, mert nem akarok veszíteni.- veregette meg Austin a vállát.
- Hát én se.- ingatta a fejét Charles.
- Sajnos Mia túl sok zenét ismer.- pillantott rám Austin, mire én csak rávigyorogtam.- Lesz nekünk itt bajunk.
- Na álljatok a pult mögé mind a négyen.- szólalt meg Sylvia, mire mindannyian odaáltunk.- Kezdődik.
Az első zenét egyből felismertem, szóval a kis csengőt lenyomva, megmondtam a zene címét.
- Pitbull- Give me Everything.- szólaltam meg és egy kicsit folytattam is a zene éneklését.
- Ügyes. 3 pont Arthuréknak.- bólogatott Sylvia.
- Egyből 3?- kerekedett ki Austin szeme.
- Igen, mivel tudta az előadót, a zene címét, és folytatta is. Ez így ha mind megvan akkor 3 pont.- magyarázta a nő.
- Na húzzunk bele öcskös. Mia lealáz.- ingatta a fejét Austin Charlesra nézve.
Ezek után szinte sorba én találgattam el a zenéket. Így jutottunk el ahoz, hogy a mi csapatunknak lett 16 pont Charleséknak pedig 4.
- Ahjaj.- húzta el a száját Austin, az eddigi eredmény hallatán.

- Bruno Mars- Just The Way You Are.- mondta Charles hamarabb mint én, mire szerintem mind meglepődtünk. És még ezek után folytatta is a dal éneklését.-When I see your face
There's not a thing that I would change
Cause you're amazing
Just the way you are
And when you smile,
The whole world stops and stares for awhile
Cause girl you're amazing
Just the way you are.

(Magyarul:
Ha az arcodra nézek
Semmit nem változtatnék meg rajta
Mert csodálatos vagy
Úgy ahogy vagy
És ha mosolyogsz
Az egész világ megáll és rádnéz
Mert csodálatos lány vagy
Úgy ahogy vagy)
- énekelte a dalt a szemembe nézve. Te jó ég. Nem hittem volna, hogy léteznek, de a hasamban megéreztem a vadul csapkodó pillangókat. Szerintem mindenki így reagált volna, ha Charles Leclerc a szemébe nézve énekli neki ezt a zenét.

- Öhm. Szóval ez 3 pontot ér.- köszörülte meg a torkát Sylvia, mire sűrűn pislogva elfordítottam a fejem Charlestól és ránéztem.
- Huha.- vigyorgott Austin.- Szépen énekeltél.- nézett Charlesra nevetve.
- Jön a következő.- indította Sylvia a zenét.
- Na jólvan Miát ki kell állítani.- ingatta a fejét Austin, amikor megint egymás után háromszor kitaláltam a zenét.
- Neeem.- tiltakozott rögtön Arthur.
- Végül is.- szólalt meg Sylvia.- Kíváncsi vagyok, hogy Mia és Austin nélkül mit tudtok, szóval egy kicsit üljetek csak le.- mutatott a kanapéra.
- Austin nélkül? Eddig észre se vettem, hogy itt van.- vigyorgott Charles az edzőjére, mikor mi leültünk.
- Na kösz.- mutatta meg neki Austin a középső ujját.
- Viselkedjetek.- pillantott rájuk Sylvia.- Folytathatjuk?
- Hát....- húzta el a száját Arthur.
- Mia nélkül nem megy ugye?- kérdezte nevetve Charles.
- Dehogynem. Én bízok benne.- mosolyogtam Arthurra.
- Legalább te.- mosolygott vissza rám. Charles kitalált egy Coldplay számot, én pedig próbáltam a következőkben Arthurnak segíteni.
- Na Miaaaa. Ne sugj.- rakta Austin a kezét a szám elé.
- Nem is sugtam.- motyogtam szemforgatva. Mivel a számat lefogta Austin, nem maradt más választásom mint, hogy megpróbáljak mutogatással segíteni. Hát nem jött össze. Szegény Arthur olyan bambán nézett rám, mivel semmit nem értett a mutogatásomból.
- Na ez nem jött össze.- vigyorgott Austin.
- Nem, de még mindig több pontunk van.- néztem rá.
- Ha így haladunk, nem sokáig, mert drága Arthuro úgy látszik, hogy nem jártas a zenevilágban.- mosolygott mindenttudóan.
- Mert Charles az?- kérdeztem a pilótára pillantva.
- Nem.- ingatta a fejét.- De egy fokkal jobb, mint az öccse.
- Na majd meglátjuk.- fontam össze magam előtt a karomat, miközben figyeltem Leclercéket.
- Amúgy...- hallottam meg halkan mellettem Austin hangját, mire rápillantottam.- Hogy tetszett?
- Micsoda?- kérdeztem furán.
- A szerenád, amit Charlestól kaptál.- vigyorgott rám.
- Hát.... szép volt.- motyogtam az orrom alatt.- De amúgy meg mi az, hogy én kaptam? Az volt a dolga, hogy énekelje is el, ő pedig csak a feladatot teljesítette.
- Nem érted a lényeget.- ingatta a fejét.- Tényleg az volt, hogy énekelje el, de ő a szemedbe nézve énekelte, csak neked. Ha eddig nem tűnt volna fel.- forgatta meg a szemét mosolyogva. Na jó, tényleg azon gondolkoztam, hogy nekem énekli, de mégis miért?