Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

49. fejezet

Mia szemszöge

A nyár hátralévő részében sikerült túltenni magam a Charlessal történt dolgokon. Francokat. Hiába próbálom ezt bemesélni mindenkinek, úgy is tudják, hogy ez nem igaz.
Úgy látszik, hogy nekem nem való a kapcsolat. Pedig tényleg nem tudom, hogy mégis mit rontok el mindig. Charlessal volt pár szép napunk a nyaralás alatt és ennyi. Semmi több nem lett belőle. Sőt, még inkább kevesebb is lett, mint volt....
Tényleg sokat sirtam, és nem is Charlest vagy Charlottet hibáztattam, hanem leginkább magamat, hogy mégis miért kellett nekem beleszeretni Charles Leclercbe. Gondolhattam volna, hogy ez lesz belőle. Na de már felesleges ezen gondolkozni, mivel ez van és el kell fogadni. Sajnos az ember nem tudja irányítani az érzéseit és azt sem, hogy kibe szeret bele.
Charles sok- sok üzenetet írt nekem a nyár folyamán, de én egyiket sem olvastam el, még csak meg se nyitottam, mert egyszerűen nem vagyok kíváncsi a magyarázatára. Láttam amit láttam, és ezt sehogy se tudja letagadni.

Na és most pedig már itt vagyunk Sochiban. Arthurral sem igazán találkoztam a nyáron, de azért nagyon remélem, hogy folytatta a szokásos étrendet, és persze a futást.
- Jó reggelt Mia.- állt meg mellettem Simone az új pályamérnökünk, amikor beléptem a motorhomeba.
- Neked is.- mosolyogtam rá. Először még nyár elején találkoztunk a Ferraris rendezvényen, ahol kellemesen elbeszélgettünk, és utánna is többször csevegtünk. Kicsit nagy az egója, de egész rendes srác.- Nem láttad Arthurt?- kérdeztem tőle.
- Nem még nem.- ingatta a fejét.
- Okés, na de én megyek megkeresem. Majd később beszélünk.- mondtam és elindultam.
- Várj egy picit légyszíves.- szólt utánnam, mire hátrafordúltam és kérdőn néztem rá, hogy mégis mit akarhat.
- Igen?- vontam fel a szemöldökömet.
- Nem ebédelünk együtt?- kérdezte mosolyogva.- Ne értsd félre, csak nem igazán ismerek itt senkit rajtad kívül, és jó lenne nem egyedül lenni.- tette hozzá azonnal.
- Öhm persze, ebédelhetünk együtt.- mosolyogtam rá halványan. Szegénynek tényleg nehéz lehet egy idegen helyen, ahol alig ismer valakit.
- Ennek nagyon örülök. Akkor majd találkozunk.- vigyorgott rám.
- Szia.- intettem neki és Arthur keresésére indultam.
A nyáron elhatároztam, hogy Charlest kerülni fogom, de ez valószínüleg sose jönne össze, így ezt az ötletet egyből el is vetettem. És tessék, egyből meglátom Arthur és Austin mellett.
- Sziasztok.- álltam meg Charles mellett, így néztem Arthurra és Austinra.
- Hali Mia.- mosolygott Austin.- Milyen volt a szünet?- kérdezte. Vele se találkoztam a nyaralásunk után.
- Hát egész jó.- vontam meg a vállam. És ez nem hazugság, mert az utolsó két hetet leszámítva tényleg jó volt. Sokat voltam Amyvel és Giaval, meg persze a családommal.
- Megyünk futni?- pillantott rám Arthur.
- Igen, azért jöttem.- bólintottam és remélem értette a célzást, hogy minnél hamarabb el szeretnék innen menni.
- Okés.- mosolygott rám és eljöttünk Charles és Austin mellől.
Elindultunk futni egy közeli parkba Arthurral.
- És hogy vagy mostanában?- érdeklődött futás közben Arthur.
- Jól.- néztem rá.
- Látszik.- forgatta a szemét, és pont úgy mondta ki ezt a szót, mint aki nem hisz nekem.
- Kérdezhetek valamit?- pillantott rám.
- Persze.- bólintottam, miközben már megtettünk 1 kilómétert.
- Ti jártok Simoneval?- kérdezte furán pillantva rám.
- Mi?- néztem rá döbbenten.- Dehogy.- nevettem fel.
- Hu akkor jó.- fújta ki hosszan a levegőt.
- Akkor jó?- álltam meg és csípőretett kézzel néztem rá, mivel ő még tovább futott, mert hirtelen álltam meg, így visszasétált hozzám.
- Mármint nem így értettem, csak tudod a Charlessal történtek után, ez fura lenne.- mondta zavartan.
- Mert ő nem pózolgatott random lányokkal? És amúgy úgy látszik nagyon jól érezte magát.- forgattam meg a szemem. Igen láttam a képeket, amin Charles egy fekete hajú tökéletesen kinéző lánnyal fotózkodott. Láthatólag nagyon is élvezte a társaságát. - Az persze nem baj, de hogy én beszélgettem egy új munkatársunkkal az már egyből valami nagy bűn.- hadonáztam össze vissza egy kicsit fentébb véve a hangerőmet, mint kellett volna, de egyszerűen ideges lettem.
- Bocs, hogy megkérdeztem. Inkább hagyjuk is.- legyintett Arthur és tovabbindult.
- Ahj.- sóhajtottam, és utánnamentem.- Sajnálom Arthur, nem akartalak megbántani.- álltam elé szomorúan. Arthur végképp nem érdemli meg, hogy mérges legyek rá, hiszen ő nem csinált semmit.- Csak tudod, egy kicsit még mostanában is felhúzom magam azon, ami történt.
- Megértem, és semmi baj.- mosolygott rám és odalépve hozzám magáhozölelt.
- Beszéljünk másról inkább kérlek. Nem akarok Charlesról hallani.- engedtem el.
- Ahogy szeretnéd.- mosolygott rám halványan. Annyira rosszul érzem magam először is azért, mert Arthurral szinte már kiabáltam, pedig semmi rosszat nem tett. Másodszor pedig azért, mert biztos nem esik neki jól, hogy a bátyáról nem akarok vele beszélgetni. Szar alak vagyok.
- Milyen volt Rómában?- tereltem el a témát, és hagytam, hogy inkább Arthur beszéljen, én pedig figyelmesen hallgattam.
- Nagyon jó....- kezdett bele lelkesen a mesélésbe.