Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

28. fejezet

Miután leszállt a gépünk és megbizonyosodtunk róla, hogy nincs rólam és Charlesról semmilyen nem tetsző cikk az interneten, elindultunk a szállásunk felé. Mivel holnap már kezdődnek a szabadedzések, ezért úgy döntöttünk, hogy még ma délután körbesétáljuk így együtt a pályát.

- Mindenki itt van?- nézett rajtunk végig Austin.
- Ezt most úgy kérdezed, mintha olyan sokan lennénk.- forgattam meg a szemem mosolyogva.
- Jó na.- legyintett nevetve és elindultunk a boxutca felé, ahol a többi csapat tagjai tartózkodtak.
- Csá Mick.- veregette meg hátulról a srác hátát, akit eléggé hirtelen ért ez az "üdvözlés".
- Sziasztok.- fordult meg Mick miközben ránk mosolygott.- Merre mentek?- érdeklődött.
- Körbesétáljuk a pályát.- mondta Charles.- Jösz velünk?- kérdezte.
- Nem akarok zavarni.- ingatta meg a fejét Mick.
- Te sose zavarsz öcsi. Na gyere ha ráérsz.- nézett rá Austin.
- Igazából a nővérem üvöltözött velem az előbb én pedig leraktam és azt mondta, hogy visszahív, szóval megyek veletek a telómat meg inkább valahol itt hagyom.- gondolkozott Mick.
- Na ügyes vagy.- forgattam meg a szemem.
- Úgy mondod, mintha te nem ezt csinálnád Marcoval.- nézett rám mindenttudóan.- Tőled tanultam.- vigyorgott rám, miközben elindultunk a pályára.
- Na szép vagy Mia. Mire tanítod a jófiút?- fordúlt felém Austin.
- Nem is jófiú. Cak annak néz ki.- húztam össze a szemem.
- Ja tényleg nem vagyok az, mert elrontottak Marcoval.- vigyorgott rám Mick.- Volt olyan, hogy azon veszekedtek, ki a hibás azért, hogy én is "rossz" lettem.
- Komolyan?- nevetett fel Charles.
- Ühüm.- bólogatott Mick.
- És végül mi lett a veszekedés vége?- érdeklődött Austin.
- Megállapodtunk abban, hogy alapból így született.- legyintettem, mire a többiek felnevettek.
- Végül is, ez a legegyszerűbb.- mondta Austin.
- Tényleg amúgy sokszor azt érzem, hogy olyan, mintha két anyám lenne meg egy húgom. Az anyám egyik alapból anya a másik meg a nővérem plusz Mia. El tudjátok azt képzelni, mégis milyen volt ennyi nővel élni eddig? - fogta a fejét Mick.
- Nem. - nevetett fel Austin.
- Már nem azért, de ha úgy nézzük nekem van legalább négy bátyám és még ott van apa.- szólaltam meg.- Az sokkal rosszabb. Komolyan szinte csak férfiakkal vagyok körülvéve.
- Most meg pluszba kaptál még kettőt.- vigyorgott Austin.
- Ja. De esküszöm ők a legnormálisabbak.- sóhajtottam fel, miközben ránéztem Charlesra.
- Kösz Mia.- vigyorgott rám az említett.
- Hallod milyen csáberejük van ezeknek a Leclercéknek?- fordult Austin Mick felé.- Ismeri őket vagy 3 hónapja, és már jobban bírja őket, mint minket.
- Hát nem is értem. - ingatta a fejét Mick.- Pedig én már születésem óta ismerem.- kontrázott.
- Na jól van. Be lehet fejezni.- szóltam oda hozzájuk, mire csak vigyorogva felénk fordultak.
- Tudod, hogy szeretünk Mia.- húzott oda magához Mick.
- Ja, tudom.- forgattam meg a szemem mosolyogva.
- De azért mosmár remélem nem fogsz hanyagolni.- jegyezte meg.
- Én??- kérdezem felháborodva.- Te tűnsz el folyton és mindig van valami fontos dolgod.
- Jó de azért mert versenyeim voltak na. Nem kerül be csak úgy az ember a Forma1- be tudod. - nézett rám.- Még akkor se ha az apja Michael Schumacher.- nevetett fel keserűen.
- Ikrek fogjátok be és gyertek.- szólt hátrafordúlva hozzánk Austin aki Charlessal már körülbelül 10 méterrel előrébb járt. Nekem fel se tűnt, hogy vitatkozás közben megálltunk. A családom (amibe Austin is beletartozik) kiskorunk óra sokszor nevez minket ikreknek, mert konkrétan Mickkel mindent együtt csináltunk születésünktől kezdve, és még személyiségre is hasonlítunk. Meg persze mindkettőnknek szőkés a haja.
- Lenyugodtatok?- érdeklődött Austin, amikor odamentünk hozzájuk.
- Eddig se voltam ideges.- mosolyogtam rá.
- Én se.- nézett rá vigyorogva Mick.
- Aha. Jólvan.- hagyta ránk Austin a dolgot.

- Mick amúgy hogy tetszik a Forma1?- kérdezte Charles amikor megálltunk az egyik kanyarnál.
- Nagyon király. Végre teljesült az egyik álmom.- mosolygott.
- Végül is a véredben van a versenyzés.- mondta Austin.
- Jaja. Születésem után hamarabb láttam Forma1-es kocsit, mint a tesómat.- nevetett fel. - Apa mindig elhozott a futamokra. Szóval már kiskoromban is ültem ilyen kocsiban, de azért ez sokkal másabb.
- Megértem.- nézett rá Charles.
- Még Miával is voltam gokartozni. Többször is. Emlékszel az elsőre?- fordult felém vigyorogva Mick.
- Hogyan is tudnám elfelejteni.- ingattam a fejem.
- Ja, mert belementél a falba.- nevetett fel.
- De csak azért mert nem volt jó a fék.- pillantottam rá.
- Persze.- nevetett Austin és Charles is, mire csak megforgattam a szemem. Tényleg a fék volt a hibás.
- Na igen. Ott lehet, hogy az volt a baj.- mosolygott rám Mick.- De amikor Marco is jött velünk akkor mi is volt a gond?- gondolkozott el.
- Magával a gokarttal volt valami baj.- bólogattam.
- Így szintén a gumifalban végezted.- vigyorgott rám.- Marcoval együtt.
- Na elég lesz. Te amúgy ezeket miért nem felejtetted még el?- pillantottam fel rá.
- Lehetetlen elfelejteni.- ingatta a fejét vigyorogva.

Amikor visszaértünk a paddockba egyből apával találtuk szembe magunkat.
- Kislányom. Minek van neked telefonod, ha nem lehet téged elérni?- nézett rám.- A bátyád már legalább húszszor hívott, és végül engem is, mivel nem tud elérni.
- Itt hagytam a telefonom.- húztam el a számat, mire a többiek felnevettek.
- Én mondtam, hogy tőle tanultam.- fordúlt vigyorogva Mick a többiekhez.
- Hívd szépen vissza, mert valamit biztos akar, ha ennyire keresett.- mondta apa és vissza is ment a dolgára.
- Na akkor megyek és visszahívom a drága bátyám. Te pedig a nővéred.- néztem Mickre.
- Jaaa. Lehet azt kéne.- bólogatott.
A szobámba felérve és a telefonomat felvéve az asztalról felhívtam Marcot. Kicsörög, de semmi. Nem is értem, hogy miért engem csesznek le folyamatosan, hogy nem veszem fel a telefont, amikor Marcot se lehet elérni. Három próbálkozás után lementem a srácokhoz a paddockba.
- Na beszéltél Marcoval?- pillantott fel rám Austin.
- Nem.- ingattam a fejem miközben leültem Austin és Charles közé.- Szerintem vagy feladta a próbálkozást vagy direkt nem veszi fel. Pedig én is hívtam háromszor.
- Szerintem direkt csinálja.- nevetett fel Austin.
- Tuti.- mondtam, amikor megszólalt a telefonom csengőhangja és megjelent egy közös kép a bátyámmal a kijelzőn. Na csak megvan az a telefon. A fiúk mellől felállva kimentem a közös helyiségből és felvettem a telómat.
- Szia Marco.- szóltam bele.
- Csá hugi. Hogy téged milyen nehéz elérni.- köszöntött ő is a sajátos módján.- Amúgy azért hívtalak, mert megnéztem a táncot.
- Sikerült egy hét után? Sok szabadidőd lehetett.- forgattam meg a szemem.
- Jó na. Az a lényeg, hogy láttam. - mondta. - De mégis ezt hogy a francba fogjuk megtanúlni??
- Ügyesen.- vigyorogtam.
- Na ja neked lehet menne, de nekünk nem. Nem tudtad volna valahogy egyszerűbben megcsinálni a lépéseket?
- Marco.- sóhajtottam.- Ez a legegyszerűbb amit össze tudtam rakni. Meg tudjátok ti tanúlni.
- Hát remélem. Amúgy mondta Carina, hogy Amy fogja a próbákat tartani, és amikor már itthon leszel akkor megnézed te is.
- Igen.- bólintottam.
- Csak, hogy tudd, ebből szerintem nem sok minden lesz.- nevetett fel a bátyám.
- Marcooo. Meg kell csinálnotok. Ha nem miattam legalább a leendő feleséged miatt. Tudod, hogy nagyon szeretné.- mondtam.
- Ahj, jó.- sóhajtott.- Megcsináljuk akkor is, ha a két lábunk leszakad, de csak is Carina miatt.- hallatszott az eltökéltség a hangjából. Ez az én bátyám.
- Na azért azt ne.- szólaltam meg felháborodottan.
- Jó, megpróbálom nem eltörni a lábam, mert anélkül nehéz lenne táncolni. - gondolta át.- Amúgy minden okés ott?- érdeklődött.
- Ühüm.- bólogattam.- Azért nem vettem fel amúgy a telefont mert mentünk körbesétálni a pályát és ezt meg véletlenül itt hagytam.
- Mondta apa amikor már őt hívtam. Már amúgy azt hittem, hogy a sok pasi között engem már el is felejtesz és nem vagy rám kíváncsi.
- Hát te hülye vagy.- ingattam meg a fejem.- Ha akarnám se tudnálak elfelejteni.- nevettem fel.
- Tudom én. Na megyek, mert van még dolgom, meg gondolom neked is. Szóval szia hugi. Vigyázz magadra.- köszönt el Marco.
- Szia.- leraktam a telefont és visszametem a srácokhoz.