Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

33. fejezet

A szokásos reggeli futásunk után elindultunk reggelizni.
- Ahh kakaós csiga.- nézte Charles a svédasztalt.
- Olyat nem kapsz.- szólalt meg Austin, mire Charles szomorú fejjel leült az asztalunkhoz. Én elvettem két kakaós csigát a tányérról, és leültem a pilóta mellé.
- Direkt eszel ilyet?- bámult rám.
- Nem direkt, csak én is megkívántam.- nevettem fel.
- Ahjjj.- ingatta meg a fejét sóhajtva, miközben láttam, hogy Arthur is a reggelimet nézi.
- Neked is kéne?- pillantottam rá.
- Nagyoon.- bólogatott.
Időközben Austin is leült közénk, így elkezdtünk enni. Én megettem az egyik csigámat, mire a többiek befejezték az evést.
- Na én még éhes vagyok, megyek keresek valamit.- állt fel Austin a tányérjával együtt. Én a megmaradt kakaós csigámat pedig szétvágtam és odaadtam a felét Charlesnak a másikat pedig Arthurnak.
- Egyétek míg vissza nem jön.- szóltam rájuk, mert csak felváltva bámultak rám és a kapott ételre.
- Imádlak Mia.- mosolygott rám Arthur.
- Én is.- bólogatott Charles evés közben. Szerencsénkre mire Austin visszaért már mindenki tányérja üres volt.
- Sokáig válogattam, hogy még egy bacont egyek vagy croissant.- ült le mellénk Austin.- Amúgy te ilyen gyorsan ettél?- pillantott rám gyanusan méregetve.
- Igen.- bólogattam ártatlanul.
- Ahjaj Mia nem tudsz te átverni engem. Tuti, hogy adtál nekik belőle.- ingatta a fejét.- Mondtam, hogy nem ehetnek.
- De hát olyan szomorúan néztek. - pillantottam rá.
- Te pedig szokás szerint megsajnáltad őket.- bólogatott mosolyogva.

Még a délelőtt folyamán volt egy erősítő edzésem a második szabadedzés után Arthurral.
Ezután Charles és az öccse fociztak az időmérő előtt.
- Gyerünk srácok. - szóltak a csapatrádióba a mernökök a pilótáknak.
- Arthur most nagy forgalom van előtted, szóval még ne kezd el a mért kört.- mondták neki.
- Rendben.- válaszolt Arthur.
- Charles, Lando futotta meg az eddigi legjobb kört. Te tudsz egy sokkal jobbat is menni, szóval csak csináld, ahogy szoktad.- bíztatták Charlest is.

Az időmérő végén Charles szerezte meg a pole poziciót, mellőle pedig Lando indul majd a futamon. Őket pedig Arthur követi.
A szokásos sajtótájékoztatók után Arthur mellett sétáltam vissza. A paddock előtt megláttuk Austint és Mickket beszélgetni, mire odaértünk hirtelen elhallgattak.
- Mi az?- néztem rájuk furán.
- Semmi.- legyintett Austin én pedig megvontam a vállam és annyiban hagytam a dolgot.
- Na megyünk akkor?- kérdezte Arthur.
- Csak a bátyádra várunk.- mondta Austin.
- Itt vagyok.- állt meg mellettem az említett személy. Elindultunk a fiúkkal az ebédlőbe, ahol leültünk a szokásos asztalunkhoz. Az evés után elővettem a telefonomat, hogy ne unatkozzak addig, amíg Austin és Charles esznek.
- Neeee.- szólalt meg Austin.
- Mi?- kérdeztem furán.
- Ne telefonozz.- mondta teli szájjal.
- De miért ne?- zavarodtam össze. Ezek után persze, hogy érdekelt, hogy mit ne akarja, hogy lássak. Megnyitottam az instát de ott nem volt semmi érdekes, ezért átléptem facebookra. Az első poszt amit kidobott, az exem mostani barátnője rakta ki. Gemma. Megosztott egy 5 évvel ezelőtti képet, amin ő és a volt barátom, Christian látszódik egy szórakozóhelyen és az volt felé írva, hogy életem egyik legszebb napja. Egyből feljöttek bennem az emlékek és csak bámultam a telefonom képernyőjét. Míg nem láttam ezt a képet, addig eszemben sem volt, hogy ma milyen nap van.
- Mond, hogy nem láttad.- hallottam Austin hangját, mire felpillantottam rá.- Basszuuus.- fogta a fejét. Szerintem az arcomra minden érzelem kirajzolódott, ezért reagálhatott így. Charles pedig csak felváltva pillangatva ránk próbálta kitalálni, miről is lehet szó. A székről felpattanva gyorsan haladtam a szobám felé, mert féltem, hogy elsírom magam mindenki előtt. Hallottam még Austin hangját mögöttem, de egyszerűen nem tudtam magam rávenni arra, hogy visszafordúljak hozzájuk.
Nagyon felkavart ez a kép. Előhozta belőlem az akkori érzéseket és fájdalmakat.

A szobámba beérve kimenten az erkélyre, és oda leülve ráhajtottam a fejem a térdemre és kitört belőlem a zokogás. Pár perc után érzékeltem, hogy valaki leült mellém.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- megtöröltem a szemem és felpillantottam Charlesra.
- Csak tippeltem.- nézett rám.- Figyelj, én nem tudom, hogy mi történt, de ha beszélni szeretnél róla, akkor itt vagyok és meghallgatlak.- szólalt meg halkan, mire halványan elmosolyodtam.- Vagy nem muszáj elmondanod, ha nem akarod.
- De akarom. Csak nem tudom, hogy kezdjem.- sóhajtottam és összeszedve magam felnéztem Charlesra.- Tudod volt egy barátom, Christian.- kezdtem bele az eddigi életem legféltettebb titokjába, amit most Charlesnak el fogok mondani.- Amikor megismertem 16 éves voltam, ő pedig 17. Akkor költözött a városba a szüleivel, de máris szinte a suli egyik legmenőbb sráca lett. Összejöttünk. Majdnem egy évig voltunk együtt. A sulis év befejezése után elmentünk egy páran megünnepelni, hogy végre nyár van. Egy szórakozóhelyre mentünk. Itt kezdődtek a bajok.- mondtam halkan néha felpillantva Charlesra, aki figyelmesen hallgatott. - Igazából sokszor utalt már arra, hogy gyorsabban szeretne velem haladni, de én nem éreztem azt, hogy ennek itt lenne már az ideje. Szerintem nem bíztam meg annyira benne, vagy nem szerettem annyira. De mostmár ez mindegy is. Szóval ott végleg elszakadt nála a cérna és eléggé türelmetlen volt, meg ideges. Az igaz, hogy sokat is ivott, de nem ez volt itt szerintem a fő probléma. - bámultam magam elé szipogva, miközben előtörtek bennem az emlékek. - Körülbelül éjfél lehetett, amikor Christian egyszer csak megfogta a karom és kihúzott a disco mögé. Egyből megcsókolt, és folyamatosan fogdosott, nekem ez meg nagyon nem tetszett, szóval próbáltam eltolni magamtól. Ő persze, hogy nem engedett, sőt még jó erősen megfogta a csuklómat, hogy ne tudjak szabadulni. Letépte a felsőmet és a nadrágomat is levette.- mondtam, miközben éreztem, hogy pár könnycsepp végigfolyik az arcomon.
- Jézusom. Ugye nem?- nézett rám Charles döbbent és egyben dühös arccal.
- Nem, nem erőszakolt meg.- ingattam a fejem sírva.- De csak azért nem, mert Marco is ott volt, aki amúgy jött velünk, mert sose bírta Christiant, így felügyelt minket. Szóval Marco megtalált minket és amikor meglátta, hogy mit is próbált tenni Christian, akkor úgy nézett rá, mint egy véres rongyra. De komolyan, bárki megijedt volna tőle. Felrántotta mellőlem és folyamatosan ütötte. Hol a hasát, a fejét, mindenét. Én pedig teljesen kétségbe voltam esve, azt se tudtam, hogy mit csináljak. Próbáltam Marcot leállítani, de amikor mérges azt se hallja, ha valaki hozzá beszél. Már sírva könyörögtem neki, hogy hagyja és menjünk végre el, amikor rámpillantott és megfogva a karom elráncigált onnan. Persze még egyet behúzott Christiannak aki már teljesen szét volt verve és ott feküdt a földön.- néztem Charlesra, miközben letöröltem a könnyeim.
- Te jó ég.- ingatta a fejét dühösen.- Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi történhetett veled. - nézett rám szomorúan és megölelt.- Szóval ezért féltenek téged ennyire.- suttogta a fülembe.
- Hát igen, ezért is.- bólintottam.- Ezek után megharagudtam amúgy Marcora.
- Miért?- kérdezte, miközben egy kicsit eltolt magától.
- Mert simán börtönbe is kerülhetett volna, amiért megverte Christiant.
- A helyében én is ezt csináltam volna.- nézett rám.
- Tudom, mindenki, de akkor is. A verekedés nem mindig old meg mindent. Szerencsénk volt, mert ha Christian esetleg feljelentette volna, akkor nem csak a bátyám került volna börtönbe, hanem ő is, mivel egy kiskorut akart megerőszakolni. És ha ez nem lett volna elég nekem, még az is kiderült, hogy az egyik osztálytársammal többször is megcsalt.- mondtam.
- A faszkalap.- morogta Charles az orra alatt.- Hát szerintem simán megérdemelte, hogy Marco megverte.- vonta meg a vállát, mire halványan elmosolyodtam. Elővettem a telefonom és megmutattam neki a képet, amit Gemma posztolt.
- Ha ezt nem látom, szerintem eszembe sem jutott volna, hogy ez 5 éve ezen a napon történt.- mondtam neki szipogva.
- Gondolom Austin is tudja ezt, és azért nem akarta, hogy lásd.- nézte a képet.
- Igen.- sóhajtottam.- Tudod, te vagy az első akinek elmondtam.- néztem a szemébe.- Csak azok tudnak róla, akik ott voltak. Vagyis Marco, Austin, Mick, Amy és Gia. Anyáéknak se én mondtam el, hanem Marco. Egyszerűen nem ment.- ingattam meg a fejem.- De örülök, hogy végül neked el tudtam mondani az egészet.- néztem rá. Még én se hiszem el, hogy el tudtam ezt neki mondani, de sokkal inkább megkönyebbültem. Szerintem így zártam le magamban végre ezt a dolgot, hogy elmondtam valakinek, vagyis Charlesnak.
- Istenem Mia. Ez az egész szörnyű.- pillantott fel rám a telefonról.- Esküszöm, hogy soha senkinek nem fogom elmondani.- bólintott.
- Tudom.- mosolyogtam rá.
- Na gyere ide.- nyújtotta ki a karjait és megölelt. Egyszerűen úgy érzem, hogy Charles karjaiban mindig biztonságban vagyok. Mindig megnyugtat, és olyan jó tudni, hogy ő itt van velem.