Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

56. fejezet

- Hova raktad a cipőm másik felét te buzi?- hallottam Lando hangját, amikor megérkeztünk Austinnal a sátorozáshoz alkalmas helyünkre.
- Látom már alakul a hangulat.- vigyorodott el Austin, miközben Landohoz és a folyamatosan hahotázó Danielhez sétáltunk.
- Én nem csináltam vele semmit. A sátor alá raktad te okos.- vigyorgott Daniel miközben előhalászta az említett helyről Lando cipőjét és odahajította neki.
- Sziasztok.- integetett Lando a kapott lábbelijével a kezében.- Charles?
- Van még valami dolga és azt mondta, hogy majd jön ha készen van.- mondta Austin.
- A kis elfoglalt.- forgatta a szemét mosolyogva Daniel.- Na látjátok mi már nagyjából felállítottuk a sátort. Több, kevesebb sikerrel.- ingatta a fejét vigyorogva. Egész szépen állt a mai alvóhelyük, viszont nem tudom, én mit is fogok kezdeni a sajátommal.
- Na Mia mi jövünk.- karolta át a vállam Austin, miközben a táskáját ledobta a fűre. A sátramat előkerestem és Landoékhoz nem messze próbáltam felállítani.
- Hogy a francban van ez?- mérgelődött Austin, mire odapillantottam és egyből elnevettem magam. Amit próbált alkotni annak mindenféle alakja volt, de sátorra egyáltalán nem hasonlított.- Hé Mia ne röhögj, hanem inkább gyere és mutasd meg mit kezdjek vele. Te nő vagy, csak érted.- kiáltott oda nekem, mire odamentem hozzá.
- Azért mert nő vagyok, nekem értenem kéne?- pillantottam rá furán. - Sose állítottam még fel sátrat. De úgy látom te se.- vigyorogtam rá.- Használati utasítás?- kérdeztem, mert sehol nem láttam semmi ilyesmit.
- Aha.- dörzsölte meg a homlokát.- Az volt az a papír, amit haszontalannak tartottam és kihajítottam.- szólalt meg, mire csak kikerekedett szemekkel néztem rá. Hát ez nagyon hülye. Lando és Daniel csak vihogva nézte a történteket.
- Ez kész.- fogta a hasát a fűben fetrengő Daniel miközben folyamatosan nevetett.
- Szívesen segítenék, de az a gond, hogy használati uatsítással is nehezen ment a miénket felállítani, nem hogy nélküle.- mondta Lando vigyorogva.- Így is egyedül csináltam, mert ez a barom csak folyamatosan röhög mindenen és nem segített.- mutatott Danielre.- Szóval sok sikert.- vigyorgott ránk. Hát köszi, mert úgy érzem az kellesz...
Nekiestem a lehetetlennek és megpróbáltam egyedül felállítani ezt a hülyeséget. Legalább 10 percig gondolkoztam, hogyan is kéne kinéznie és utánna összeállítottam, miközben Austin csak nézett, mert szerinte ha ő hozzányúlna mégjobban szétszedné az eddig is nehezen összerakott dolgokat. Szóval körülbelül fél óra után készen lettem Austin sátrával, de az enyém még mindig úgy állt, ahogy hagytam, szóval sehogy.
- Na tessék. Remélem láttad, mit hogy raktam össze, mert szétszedni nem én fogom.- néztem fáradtan Austinra.
- Köszönöm aranyom.- vigyorgott rám. - Legalább így nem kell a szabad ég alatt aludnom.- mondta én pedig elindultam a sajátom felé, mert azért nekem is kéne valahol aludnom. És nehogy könnyű dolgom legyen, az én sátorom nem hasonlít az Austinéra. A fűbe leülve kieszedtem a tokból a használati utasítást, amit én szerencsére nem dobtam ki, mert tudtam, hogy arra nagy szükségem lesz. És ez így is van. Belemerülve a lapokba észre se vettem, hogy valaki mögöttem van, így kissé hirtelen ért, amikor meghallottam egy hangot egész közelről.
- Segítsek?- kérdezte Charles mögülem, én pedig egy kicsit megugrottam, mert nem számítottam arra, hogy itt van.- Bocsi.- nevetett fel, amikor észrevette, hogy egy kicsit megijedtem tőle.
- Szia.- fordúltam felé. Egy piros melegítőnadrágban és egy fehér pólóban gugolt mögöttem tipikus Charlesos mosollyal az arcán.- Igen, jó lenne, ha segítenél, mert a többiek nem igazán értenek hozzá. Austin sátrát én egyedül állítottam fel.- sóhajtottam.
- Milyen férfiak ezek, hogy hagyják, hogy egyedül csináld?- ingatta a fejét.- Na nézzük csak.- vette ki a kezemből a lapokat.- Ez nem is nehéz.- mondta, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá. Na majd meglátjuk.
Charles felpattant és elkezdte a dolgokat összerakni, ahogy szerinte kéne, ezzel csak annyi baj volt, hogy két nagyobb rúd is kimaradt, aminek szerintem nem kéne kimaradnia.
- És ezekkel mi van?- emeltem fel az említett dolgokat.
- Biztos tartalék.- vonta meg a vállát miközben felhúzta a sátrat, ami kicsit furcsán állt. - Hát öhm lehet, hogy mégse.- törte a fejét, én pedig belepillantottam a lapokba. Persze, hogy kellenek...
- Nem is olyan nehéz?- kérdeztem mosolyogva, mikor mellé álltam.
- Jó na, inkább mond, hogy mit kéne ezekkel csinálni.- kérte.
- Rakd bele abba a hosszú cuccba az egyiket.- mutogattam és közben amúgy én se értettem, hogy pontosan mit beszélek, nem hogy Charles. A kezében tartott hosszú összerakott csövekbe beleraktam a rudat, ahogy azt az utasítás mondja.
- Aha. Már értem.- bólogatott és valószínűleg így is volt, mert pár perc után már készen is állt a sátram.
- Köszi.- mosolyogtam fel Charlesra aki mellettem állt.
- Igazán nincs mit.- nyomott egy puszit a hajamba.- Többiek amúgy hová tűntek?
- Azt mondták, hogy körülnéznek és keresnek faágakat a tűzhöz.- motyogtam.- Amúgy te hol fogsz aludni?- pillantottam rá, mert nem láttam nála semmilyen sátor szerűséget.
- Én nem hoztam sátrat. Valaki csak befogad.- vonta meg a vállát. - Ha meg nem, akkor elleszek itt is a vadonban élő állatokkal.- mosolygott rám.- Biztos aranyosak.
- Biztos.- forgattam a szemem.