Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

15. fejezet

Az időmérő reggelén a szokásunkhoz híven reggel elmentünk futni a srácokkal. Ami után egy délelőtti edzésen és egy közös interjúnk vettünk részt.

- Mia van egy pár perced?- kérdezte Marco, miközben Carinaval sétált felém.
- Ühüm.- bólintottam.
- Tudod mondtam, hogy nagyon szeretném, ha táncolnánk az esküvőnkön, de Marco nem szerette volna, de végül megegyeztünk. És a legjobb tánctanárt és táncost szántuk arra a nagy feladatra, hogy megtanítson minket táncolni. Szóval, ha van elég időd, akkor szeretnénk, ha elvállalnád ezt.-nézett rám Carina.- Persze, csak akkor, ha nem nagy teher a számodra.
- Jézusom.-ugrottam a nyakukba. - Persze, hogy vállalom. Imádlak titeket.
- Huh de jó. Azt hittem, hogy nem akarsz velünk foglalkozni.- könnyebbült meg a tesóm.
- És arra gondoltunk, hogy nem csak ketten szeretnénk táncolni, hanem a barátainkkal, és a családunkkal. Úgy képzeltem, hogy lesz egy tánc amiben csak a férfiak táncolnak és egy külön a nőknek.- osztotta meg velem a tervét Carina.
- Uuu, nagyon jól hangzik, csak nem tudom, hogy oldhatnánk meg a próbákat. Videochaten?- gondolkoztam.
- Hát tudod az esküvőnk a nyáriszünetetek első hétvégéjén lesz, és az utolsó futam is ott lesz Monzaban, szóval, akkor tudunk majd próbálni.
-Nekem okés. Annyira örülök, hogy rám gondoltatok. Köszönöm.- öleltem meg megint őket meghatódva.
- Inkább mi köszönjük hugi, hogy elvállalod, hogy megtaníts táncolni. Már most mondom, hogy nem lesz könnyű meló.- vigyorgott rám a bátyám.
- Ez egyből gondoltam.- forgattam meg a szemem. - Mikor szeretnétek elkezdeni?- kérdeztem őket.
- Hát mindegy. Találd ki nyugodtan a koreográfiát és majd ha megvan, küld el.- mondta Marco.
- Bocs, hogy megzavarom ezt a kis családinapot, de Miácskának dolga van.- jött oda hozzánk Austin.
- Ha mégegyszer Miácskának hívsz, beverek neked egyet.- fordultam felé feldultan.
Utálom ezt a becenevet, de már mondtam is neki. Gondolom, hogy mindenkinek van ilyen, és hiába mondják az embernek, hogy nem szereti, akkor is úgy hívja. Sőt, akkor még inkább, csak azért is, hogy idegesítse.
- Haver, jobb ha nem hívod így, mert nagyot tud ütni. Túl nagyot. Tapasztalatból beszélek.- veregette meg Marco Austin vállát és kézenfogva elmentek a barátnőjével.
- Mi ez a nagy vigyor? Te leszel a pap az esküvőjükön vagy mi?- nevetett fel Austin.
- Dehogy.- röhögtem vele együtt.- Én a tánctanárjuk leszek.
- Tánctanár? Marco komolyan arra vetemedik, hogy táncoljon? Nekem ezt mindenképpen látnom kell.- vigyorodott el.
- Fogod, nyugi. Vagyis, ha meg nem gondolja magát. De szerintem úgy se meri, mert tudja, hogy Carina szeretné.
- Jól megváltozott.- bólogatott Austin. - Amióta vele van, sokkal másabb.
- Szerintem is.

Austinnal megkerestük a két pilótát, mert lassan kezdődött az időmérő. A fiúk beszálltak a kocsiba, mi pedig felvettük a fülhallgatónkat, és leültünk a csapat többi tagjához.
Hát ezt nagyon kicentizték, de megvan Charles pole pozíciója, mellőle pedig a másik Ferrarival a testvére indul a holnapi futamon.

- Ez nagyon jó volt srácok, most mehettek pihenni, vagy valahová, de ha lehet ne igyátok le magatokat.- utasította őket a csapatfőnök, miközben anyával együtt megállt a kis csapatunk mellett.
- Áh, mi olyat nem szoktunk. Az Austin terepe.- vigyorgott Charles a trénerére.
- Nem is.- tiltakozott gyorsan Austin, mert Elena közelében nem szeret erről hallani.- Még egy ilyen, és sokkal többet fogunk menni futni. - próbálta fenyegetni Charlest.
- Na jó inkább befogtam.- húzta el a száját Charles, mert köztudottan nem szereti a sok futást a testvérével együtt.
- Szegények.- rázta a fejét a tesóm. - Minek kell ennyit futni? Meg minek kell egyáltalán?
- Te most kinek az oldalán álsz?- kérdezte tőle Austin.
- Bocs haver, de rajtad és Mián kívül senki nem szeret futni.- veregette meg a vállát.
- Na szép.- ráztam a fejem.
- Igen gyerekek, nyugodjatok le szépen, nem fog senki többet futni. Nézd csak Austin milyen vádlija van már, ha többet fut félő, hogy kidurran.- védte meg anya Charlest, mire mind felröhögtünk.
- Mióta szereti anyud jobban Charlest, mint engem?- kérdezte felém fordulva döbbenten Austin.
- Hát fogalmam sincs. De valami nagy vonzereje lehet, hogy még anya is imádja.- mondtam.
- Meg te is.- tette hozzá nagyon halkan, és szerintem azt hitte, hogy nem fogom meghallani. De hallottam.
- Mi??- kérdeztem döbbenten.
- Semmi.- vigyorgott rám. Hát jó, akkor ezt a témát ilyen könnyen el is felejti. Jó neki. Én nem tudom.

- Úgy ülünk itt, mint két szerencsétlen. Vagyis én biztosan az vagyok.- néztem Charlesra, aki szintén nem tudta magát mivel elfoglalni a pihenőjében, ezért kikötöttünk egymás mellett az egyik félre eső padon.
- Szintén.- legyintett Charles.
- Anya apával van, Austinék elmentek egy romantikusat andalogni, ahogy Marcoék is, Arthur a barátnőjével van, Amy pedig Georgeal. Én pedig unatkozok.- mondtam el a problémámat.
- Én is.- bólogatott a mellettem ülő Charles.- Csináljunk mi is valamit.
- Ketten?
- Akár.- bólogatott.
- És mit? - kérdeztem.
- Hát van egy pár ötletem, de kétlem, hogy abban benne lennél.- mondta Charles fülig érő szájjal.
- Jézusom. A vigyorodból ítélve gondolom semmi jó, szóval verd is ki szépen a fejedből.- ráztam meg a fejem szemforgatva.
- Hát jó.- mondta szomorúságot színlelve.-Na de nem baj, van más tervem is. Gyere.- állt fel, és kinyújtotta felém a kezét.
- Mégis mi?- fogtam meg a kezét, és engedtem neki felhúzni, ami miatt kicsit közel kerültünk egymáshoz, szóval inkább egy lépést hátra mentem.
- Az titok.- kacsintott rám es elindult. Pár lépés után hátrafordult és kérdőn nézett a szemembe.- Nem jösz?
- De.- sétáltam mellé ingatva a fejem, és együtt folytattuk tovább az utunkat valamerre.