𝐒𝐢𝐠𝐡𝐭𝐬𝐞𝐞𝐢𝐧𝐠 [𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨-𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬] ✓

17. 𝙵𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝

2. Nap

A mai reggelem iszonyatosan jól telt. Először felhívtam a családomat, hogy minden rendben van, majd Lilyvel beszéltem nagyjából fél órát. Megvitattuk a tegnapi napot, beleértve, hogy milyen szerencsétlen voltam, hogy késtem egy órát. Nyilván megkaptam, hogy ez olyan „Lunás" volt. Lilyvel nagyon sokat nevettünk, de ami nagyon fontos, hogy a beszélgetésünk tudatosította velem, hogy mit is érzek Lando iránt. (vagy legalábbis egy pillanatra elhittem, hogy végre felnyitották a szemem a témával kapcsolatban) Eddig vaciláltam azon, hogy ez vajon szerelem vagy barátság, vagy talán a kettő keveréke. Életem során még sosem voltam igazán szerelmes, sőt egyáltalán nem éreztem azt a bizonyos csodálatos érzést. Általában ilyennek definiálják azt, ha valaki szerelmes. A helyzet azonban az, hogy ezek szerint most sem vagyok szerelmes... Őszintén mi van velem? Tudom, hogy ez nem barátság, érzem, hogy talán ez annál egy kicsit több...

A filozofálgatásom után abban maradtam, magammal, hogy amíg nem csókolom meg Landót, addig erre a kérdésre nem fogom tudni a választ.
Ezt az egész „szeretem, nem szeretem" témát próbáltam hanyagolni, hiszen ma is fontos dolgom van, el kell vinnem a srácokat vidámparkba. IGEN VIDÁMPARKBA! Próbálok a fiúkból nem még inkább kisgyerekeket csinálni, de ha egyszer ezt írta nekem Lando, akkor ez lesz. Azt akarom, hogy élvezzék ezt a pár napot. Szeretnék nekik felejthetetlen élményeket adni, és persze saját magamat is szeretném egy kicsit szórakoztatni. A mai célpontom Kimi. Kíváncsi vagyok arra, hogyan viselkedik egy vidámparkban. Viszont szerintem lesz egy másik véglet is, akiket mindenki úgy fog hívni, hogy: A GYEREKEK. A véleményem szerint a csoport oszlopos tagjai nem lesznek mások, mint Lando, Charles és Dan. Ki tudja? Lehet ma Kimi hatalmas meglepetést fog okozni.

A vidámpark Liverpoolban található, szóval reggeli után rögtön indultunk is a célpontunk felé. Egy hatalmas busszal mentünk, amibe mindenki befért.

A buszon a csapat három részre oszlott, voltak az ANTISZOCOK, a HANGOSAK és az ÖRÖK FÁRADTAK. Akiket antiszociálisnak tituláltam, azok zenét hallgattak és a telefonjukat nyomkodták egész út alatt. A HANGOSAK csoportja nagyjából tíz emberből állt. Ők egész úton beszélgettek, vicceket meséltek és kiparodizálták egymást. Az ÖRÖK FÁRADTAK az egész utat végigaludták. Egy szót sem szóltak, maximum néha horkantottak egyet.

Számomra az út gyorsan eltelt, mivel én különös módon a hangosak csoportjába tartoztam, ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy azzal a fogadalommal indultam el otthonról, hogy én szociális élményeket szeretnék szerezni, mivel ezek eléggé hiányoztak az eddigi életemből. Mindig a céltudatos és introvertált voltam, olyan lány, akit nehezen lehetett belerángatni hülyeségekbe, aki inkább otthon olvasott, mint bulizni ment. Az szerettem volna, hogy ezzel a négy nappal bepótolhatom azokat a szórakozási lehetőségeket, amelyeket eddig kihagytam. Mindig fontos volt számomra, hogy jófej és viszonylag értelmes emberek társaságában legyek, és azt hiszem ezt most megtaláltam. Végre kedvelek egy nagyobb társaságot is, nem csak az én kis baráti körömet.