Kpop Band Imagines

⊱ꕥ⊰2𝓟𝓜 𝓣𝓪𝓮𝓬𝔂𝓮𝓸𝓷⊱ꕥ⊰

Ne haragudj, hogy ennyit kellett várnod rád. Ugyan nem olyat lett mint szerettem volna de remélem ettől függetlenül is tetszik.🥰

– Hagy már élni – kiáltom az ügynevezet nevelő „anyámra", aki nem más mint Hyojoo. Épp az iskolából értem haza, ám első dolga ennek a nőnek, nekem esni és kérdőre vonni miért nem szóltam az egyetlen rossz jegyemről. Soha nem voltam rossz tanuló, sőt az osztályban az első, amire nagyon is büszke voltam, ám amióta anya nincs köztünk, nem igazán foglalkoztak a tanulmányaim. Vele minden olyan más volt mint most. Soha nem vont kérdőre, mindig meghallgatott és ha nem is értett velem egyet, ha oltári nagy butaságnak vélte, akkor sem esett így nekem mint ez a nőszemély. Soha nem ült le velem tanulni, vagy csak érdeklődni, hogy nem kell-e segíteni vagy hasonlók, de kérdőre van az egyetlen rossz jegyemért. Igaz, hogy anya tanárnő volt, és voltaképp ezért tudott annyit segíteni, azonban ez nem mentség. Ha valamit jól csinálok, azért semmi nem jár de ha egyszer, ismétlem egyetlen egyszer eltérek kicsit attól amit elvár tőlem, kitör a háború.

– T/N, gyere vissza, hallod? Ne dobd csak ide a táskád – kiált utánam ám én már a szobám előtt vagyok. Persze, mert még szívességet fogok neki tenni. Egyébként is nincs szükségem a táskára, mivel itt van a matek füzetem és könyvem, az irodalomra, meg képről kell megírnom a házit. A fele meg is van, csak szerkesztgetni kell, a többi házi, beadandó meg nem olyan fontos. Bármikor összefirkantom a suliba őket, csakhogy ne kelljen a kelleténél többet legyek vele egy légtérben. Így is bőven elég, hogy már ideköltözött. Dühösen lerúgtam cipőmet, majd az ágyamra lökve magam sikítottam a párnák közé. Hiányzik anya. Szavakba nem tudom önteni mennyire hiányzik maga a létezése, az hogy fesztelenül mindent meg tudtam vele beszélni, hogy néha tartottunk anya-lánya napot, esetleg a szívem öntöttem ki, a fiúról akit épp kedveltem, vagy csak úgy igazából bármiről. Nagyot sóhajtva a párnába fordulok hátamra a mennyezetre pillantva. Tudom mennyire nem szép viselkedés ez tőlem, tisztában vagyok vele de egyszerűen képtelen vagyok visszafogni magam. Nem akarom itt látni ezt a nőt, nem akarom, hogy oly fontos legyen apának mint anya. Undorodom attól a gondolattól, hogy ugyan abban az ágyban alszik mint anya, ugyan azt próbálja csinálni mint ő. Nem a családunk rész, soha nem is volt és nem is lesz. Talán jobban viselném ezt el, ha apa lett volna hajlandó bemutatni őt, időt adni, hogy megismerjem, megszokjam miszerint egy másik nő is létezik a számára. De nyilván a gyereknek ennek semmi köze, és jobb ha csak úgy a semmiből elé dobunk egy pót anyát, mert miért ne. Hisztérikusan megfogom az egyik dísz párnát majd a szobám falához lököm. Okosabb lenne tanulnom, nem pedig ezzel foglalkozni. Így is tettem, bár nem volt sok kedvem hozzá, és legszívesebben kiszöktem volna az ablakon, hátha apa akkor észbe kap, ugyanakkor látom rajta a boldogság jelét. Annyira önző pedig nem vagyok, hogy ezt elvegyem tőle, ettől függetlenül, nem fogom megszeretni Hyojoo-t. Pufogva kelek fel az ágyamról, hogy a következő pillanatban az íróasztalomhoz lépve nyissam fel a gépem, majd bekapcsolva azt nézem át a beadandóm. Magamhoz vettem egy kis édességet, amit rendszerint a fiókban tartok, majd neki láttam a munkának. Órákon át a gép előtt ültem nagyon figyelmesen végigolvasva amit eddig írtam. Minimálisra szerettem volna csökkenteni a hibáim, mivel a tanár egyébként is nagyon szigorú. Gyorsan összeszedtem minden használt dolgom, és felálltam a székről majd már az ajtóhoz léptem. Lépteket hallottam, ami minden bizonnyal apa kedveséhez tartoznak. Bizonyára apa már hazaért és a vacsora is kész van, azonban nekem nincs kedvem hozzá. Nem szeretnék vele egy szót sem váltani ezért kinyitva az ajtót kerülöm ki a meglepett nőt, majd indulok a konyhába.

– Szia apa – léped mellé egy apró puszit adva arcára, amit mosolyogva viszonoz.

– Milyen volt a suli? – érdeklődik rám mosolyogva, amitől sokkal jobb kedvem lett. Nem is zavart már a nő jelenléte, csakis apára tudtam figyelni. Mindig mikor ideje engedi hasonló vacsorákban van részem. Bár nem örülök annak, hogy Hyojoo is részt vesz, de amíg nem kezd anyáskodni felettem nincs baj. Csakhogy legtöbbször nem tudja visszafogni magát és beleszól egyes dolgokban, mintha neki is köze lenne hozzá. Lehet apa is látja helyesnek, de én nem. Egészen addig kellemesen elbeszélgetünk, míg ez a nőszemély újra fel nem hozta a viselkedésem, hogy mennyire tiszteletlen vagyok vele szembe. – Nem mész sehova kislányom. Ülj csak vissza és mond el mi a baj – int apa az asztalhoz, mikor épp készültem otthagyni őket. Ugyan morogva de eleget tettem kérésének. Hosszú perceken át csendben figyeltük egymást. Ők rám vártak, arra amit mondani fogok, jómagam viszont nem tudtam hol, illetve mivel is kezdjem.

– Nem akarom, hogy Hyojoo itt legyen velünk. Soha nem kérdezted meg, én mit gondolod erről, egyszer csak beállítasz egy idegen nővel elvárva, hogy anyámnak tekintsem? – a végére kicsit felemelem a hangom, amit ugyan nem szerettem volna viszont nagyon régóta akartam erről beszélni – Nem akarom, hogy elvegye anya helyét, olyan...olyan mintha te már el is felejtetted volna őt – suttogom az utolsó szavakat. Jól esett végre kiadni, ami oly sokat bántott. Lehet ezzel tönkre teszek mindent, de egyszerűen már nem tudom tovább tartani magamban. Egész sokáig egyikünk sem szól egy szót sem, ami nagyon kezd aggasztani. Már épp azon vagyok, hogy jobbik esetben a szobámba zárkózom, vagy elmegyek a legjobb barátnőmhöz, de ekkor apa szorosan magához ölel, amihez Hyojoo is csatlakozik.

– Olyan butus vagy kislányom. Soha nem fogom édesanyád elfelejteni, és Hyojoo sem szeretné elfeledtetni őt veled, érted? – suttogja hajamba adva egy puszit, és itt már végképp nem tudtam visszatartani könnyeim.