Mit tettél? (TodoDeku)

33.fejezet: Egy szelet torta

All might kezével visszatartotta a dühöngő férfit, és halkan megszólalt: - Most kell nekünk minden információ, Todoroki. Hagyd beszélni!- felháborodottan fújta ki a hős a levegőt, de visszaült helyére, még néhány perc életidőt adva a "beszélő hullának"....

A "hulla" nagy levegőt vett, és gyenge, szomorkás hangjával belekezdett a történetbe:

-Az egész Midoriya Izukuval kezdődött...

--------------------------------------------------------

Pár évvel korábban (Sei Ritsu szemszöge)

???
___________________________________

Úgy kezdődött ez a nap, akár a többi.

Egyedül voltam...egyes egyedül.

A sötét lyukszerű panel lakásomban ébredtem, aminek fala már inkább volt nevezhető sötét szürkének, mint fehérnek, a rajta lerakodó kilónyi portól és penésztől. Az egész hely ontotta magából a bűzt és a szánalmat.

Soha, nem neveztem otthonnak. Egyetlen egyszer sem, Isten a tanúm rá. És mégis....! Ez a hely volt az, ahova a hosszú munka után "felüdülve" visszatértem, ez az undorító patkánylyuk. Gyűlöltem!

Mióta élek itt? Jó kérdés. 13 éve már biztos.

13 éve....

"Igen azt hiszem 17 éves voltam mindössze. Nevetlen, szegény Gimnáziumba jártam, ahol nem voltak barátaim, senki sem szeretett, és mindenki ha csak tehette messzire elkerült. Nem kellettem senkinek. "Egy nap elhagy majd a családod is!"- mondogatták mindig.

Nem hittem nekik... nem akartam hinni nekik.

De egy nap...

Azon a napon.

Kis ikerház volt. Négyen éltünk benne: anya, apa, bátyám, és én. Mind gyűlöltek... és miért!? Mert....

A születésnapom volt azon a kurva napon! De már régóta nem ünnepeltük meg, így nem csodálkoztam, hogy hazaérve az iskolából továbbra is levegőnek voltam nézve. Nem zavart különösebben, hisz olyan volt mint máskor.

Gyanútlanul a konyhába léptem valami ehető után kutatva. Akkor láttam meg. Egy színes torta illatozott a konyhapulton. Nem tudom mikor ettem utoljára édességet. Boldogság lepte el a lelkem, talán... ez az enyém? Közelebb léptem, hogy megcsodálhassam a habos díszítést a kis cukorgolyókat a tetején. "

Miért jutott most ez az emlék az eszembe? Ez egy fájdalmas emlék. A rothadó plafont bámultam, és hagytam, hogy átjárjon az az érzés, amit aznap éreztem...

" Te meg mit csinálsz?! El akarod rontani bátyád tortáját, te semmirekellő?!- anyám sipítozó, vádló hangjára, hátra estem félelmemben, beütve a karomat a fapadlóba.

-Én nem nem is... én csak- szeppentem meg, és fájó kezemet szorongattam.

- Te csak?! Bele akartál enni... valld be!- jött egyre közelebb és fájó kezemet nagy erővel rántotta maga felé."

Még most is érzem, milyen durva volt velem...

"- Az Kourué! Hős lesz a fiamból, hallod? Igazi hős! Felvették az UA-be, arra a torta... megünnepelni az én csodás fiam teljesítményét. De te ezt tönkre akarod vágni te kis...!

- Én nem.. csak megakartam nézni közelebbről. Nem hazudok!- szakítottam félbe, mindeközben el kezdett patakzani a könnyem, mind a kezemből áramló fájdalom, mind a félelem hatására.