Todoroki Shoutot rémálmok gyötrik. Fél, bár nem is tudja pontosan mitől. Talán magától...attól az énjétől, ami mindenképp, bármi áron Midoriyát akarja. Ha ez a folyamatos vívódás nem lenne elég gond Shoutonak, Endevour előszeretettel avatkozik bele...
Sötétség. Hideg. Magány. Ezt érzem. Egyedül lubickolok a bánatba, lassan felemészt az önsajnálat, és mardos a sírhatnék. Nem tudok sírni, csak bámulok bambán a fekete semmibe. Körülöttem hatalmasnak tűnő, végtelen tér. Mégsem érzek szabadságot, sőt ez...ez...fojtogat!
Igen kifejezetten fojtogat ez a tehetetlenség.
Nem kapok levegőt, és hirtelen a sötét feketeség folyékonnyá válik, mintha szurokba merülnék. Nincs menekvés, nem kapok oxigént és egyre lejjebb kerülök a furcsa masszában.
Kapálózok, próbálok kapaszkodni valamibe, de nincs semmi amibe tudnék. Ordítani próbálok... akarok... AKAROK, de nem jön hang ki a torkomból. Megpróbálom a jegemet használni, hátha az segít, de hiába!
Mi történt velem? Várjunk.... át kell ezt gondolnom. Hogy jutottam ide?Semmire sem emlékszem... és olyan hideg van!
Lassan, csukódik le a szemem. Ez a vég? Már kezdem elfogadni a szörnyű sorsom, mikor résnyire nyílt szememmel egy halovány zöld fényre leszek figyelmes, és egy halk selymes hang szólal meg valahol messze, de mégis érthetően:
-Shouto.....shouto....Todoroki.. ez a te erőd, nem?- Mintha egy villám csapott volna belém, magam sem tudom, hogy miért, hogyan de a baloldalam felforrósodott és lángolni kezdett. A feketeség lassan megvilágosodik egy kb 5m-es körön belül. Erre felbátorodok, és mintha oldódna a sűrű folyadék.
Eszeveszetten elkezdek felfelé úszni, egyenesen a zöld fény irányába. Pár méter már csak, úgy érzem, és csakugyan felértem a felszínre. Továbbra sincs semmi amibe kapaszkodhatnék, ezért kénytelen vagyok taposni a különös fekete "óceán" felszínén. Megpillantom a zöld fényforrást a szürkés-fekete légben, mintha egy világító üveggolyó lenne! Újabb kedves, hívogató hangokat hallok a fényből:
-Shouto... shouto gyere, gyere ide.- Közelebb úszok hozzá, majd a kezembe veszem. De a tüzem nem akar kialudni sőt.... egyre hevesebb lesz. Megijedek nem tudom abba hagyni, már a jobb oldalam is lángol. A hang selymes szólítgatása, félelemtől és dühtől átitatottá válik hirtelen:
-Mit tettél? Azt hittem szeretsz..ennyire gyűlölsz?- Majd el tűnik a sötét, csak a vöröslő lángok maradnak. A zöld kis fény pedig a kezemben fekete hamuvá ég, egy rettentő, kétségbeesett sikoly kíséretében.
Izzadva felriadok az álmomból....
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ez az első rész. Remélem tetszik. A helyesírási hibákat légyszi nézzétek el nekem. Minden mochikának legyen további szép napja!
