Todoroki Shoutot rémálmok gyötrik. Fél, bár nem is tudja pontosan mitől. Talán magától...attól az énjétől, ami mindenképp, bármi áron Midoriyát akarja. Ha ez a folyamatos vívódás nem lenne elég gond Shoutonak, Endevour előszeretettel avatkozik bele...
-Todoroki, majd még olyan 7 körül benézek a szobádba, hogy tanuljunk a matek dogára jó?-vetette fel az ötletet. HOGY MI?
-Ok.-válaszoltam röviden. Bevallom nem kicsit lepődtem meg a kijelentésén, de végül is egyikünk sem figyelt ma matekon, szóval jobb ha belehúzunk.
A szobám felé vettem az irányt, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Bent leraktam a táskám, és előkészültem zuhanyzáshoz. Le kell hűtenem a fejem! A kezemmel neki támaszkodtam a zuhany falának, és hagytam hogy a hideg víz lassan lenyugtasson. Végül is ez csak tanulás, nem?
-Mikor lettem ennyire érzelgős?- sóhajtottam. Folytattam a zuhanyzást, majd felkaptam magamra pár ruhadarabot. A japán stílusú szobámban, sose szokott rendetlenség lenni, de azért valamennyire összerámoltam. Csináltam egy kis teát, és a kotatsumra raktam a matek könyveimet. Kész vagyok teljesen, és 20 perc múlva 7 óra. Beültem az asztal vászon részébe, és könyökölve vártam Midoriyát. Érzem ahogy egyre nehezülnek a szemhéjaim. Végül is aludhatok egy olyan negyed órát, így engedtem az erős késztetésnek.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Haaaaahhhh- lélegeztem nehezen fel, és szép lassan kinyitottam a szemeim. EZ NEM LEHET! Körül néztem. Újra a sötét helyen vagyok, azaz megint álmodok. Amint ezt végig gondoltam eleredt az eső. Persze ez is, mint itt minden, fekete volt. Na rohadt jó!- gondoltam magamban. Gyorsan elkezdtem futni, nem akartam hogy megint úsznom kelljen, de valamiért nem haladtam előre. Olyan érzésem volt, mint, mikor futógépen futsz. Fáradsz, de nem tudsz előrébb jutni. De azért nem adtam fel, főleg azért nem, mert az egyre jobban felerősödő fekete eső megmaradt a talajon. Nagy bánatomra, a kis pocsolya megduzzadt, és kb 5 perc múlva pedig már dejavu érzéssel úszkálhattam a hatalmas sötét víztömeg tetején.
Hogy ennek sosincs vége!- mérgelődtem magamban.- Shouto gyerünk gondolkodj! Hogy tudsz megmenekülni? Tehát amikor futottam, egy métert sem jutottam előre, tehát ne erőlködj! Megálltam, nem úsztam tovább, és alámerültem a fekete víznek. Hagytam had süllyedjek. Ez egy álom nem? Itt nem tudok megfulladni. Igazam lett. Addig merültem az óceánba, hogy a másik oldalon ki nem estem.
Megfordult a világ? Fura! Zuhantam, zuhantam az itt már világosabb szürke égbe. Lenéztem és megpillantottam valami legelő szerű földet, mellette pedig egy szakadékot. Egyik jobb mint a másik! És mit ad isten, merre zuhanok? Hát, nem a szakadékba? Már bele is törődtem hogy itt még odébb van a földet érés, mikor a szakadék széléről valaki elkapta a karomat. Meglepődve felnéztem. Midoriya? Az ő smaragd szemei fürkészték az enyéimet. Még jó hogy itt van, vagy leesek még egy világgal. Lenéztem. Amúgy sem tűnnek azok a sziklák lent, nagyon barátságosnak. Hirtelen éreztem valami nedveset a nyakamon és a fejemen. Ez mi? Ugye nem esik megint? Felkaptam a tekintetem, Midoriya sírt, az ő könnyei záporoztak rám. Mi a baj?- akartam kérdezni, de mint mindig most sem tudtam beszélni. Azonban ő, mintha megértette volna a kérdésem, válaszolt:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Te vagy a baj! Mindig is te voltál az...mert te tetted!- kirázott a hideg, olyan rideg hangon mondta. Mit csináltam? Kikerekedett szemekkel bámultam a fiú könnyező szemeibe. Hosszú percekig csend volt, csupán Midoriya könnycseppjei szakították meg ezt a némaságot. De ez sem tarthatott örökké, a zöld szemek lassan bezáródtak, és nem nyíltak ki újra.
-Hé Midoriya!- kiáltottam most fel először kétségbe esésemben. Másodpercek múlva, váratlanul meggyulladtam nagy lángcsóvával. Most már ez is! Midoriya keze elernyedt és már nem tartott semmi fent a mezőn, így zuhantam tovább a mélység felé. A halk hangja tovább csengett a fülemben, csak egyetlen egy mondat:
-Mit tettél? Mit tettél? Mit tettél? Mit tettél?Mit tettél? Mit tettél?....- próbáltam befogni a fülem, de nem hagyott békén. MIT TETTEM?- ordítottam vissza fájdalmamban.- M....m....MEGÖLTELEK?
Lenéztem. A sziklák rohamosan közeledtek. Becsuktam a szemen. Úgy érzem megérdemlem... Áaaaaaaaaaa!- kiáltottam.
-Todoroki!?- lassan kinyitottam a szemem, és egy ijedt Midoriyával találtam szembe magam.- Te jó isten! Megijesztesz! Így ordibálni!- leguggolt mellém, és magához fordított a kotatszu "fogságából" kiszabadítva. Egy ideig csak a kikerekedett szemeimet fürkészte...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Készen is van a kövi fejezet, remélem tetszik! Kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert nem tudom jól csinálom-e ezt az írogatósdit, így nyugodtan kommenteljetek. Minden mochikámnak jó reggelt/estét/délutánt kívánok!😊😊
