Mit tettél? (TodoDeku)

8.fejezet: Egy másik szív

Sajnálom hogy ilyen sokáig nem írtam, csak a már kész fejezetemet nem sikerült elmentenem, ezért az egészet újra kellett csinálnom😭😭😭. Na mindegy az a lényeg hogy végre kész.  Ahogy az előző részben már megírtam ez Midoriya szemszögéből lesz, egészen a 6 fejezettől.  Remélem tetszeni fog😚😚🍡🍡!

-Hány óra?...Te jó isten!- meredtem kétségbeesve a telefonom kijelzőjére, ami már fél 10et mutatot. Tulságosan belemerültem a hősjegyzeteim bővítésébe. Azonban muszáj volt megörökítenem, amit ma megtudtam Eboshi senseiről, még jó hogy lesz 3 hónapom tanulmányozni a különböző harci technikáit. Király! Meg ott van az ismeretlen hős is, olyan rejtélyes minden vele kapcsolatban. Vajon ki lehet? Jajj igazán siethetnék, szegény Todoroki biztos csalódott hogy ennyit kések. Nem is hiszem el, hogy ilyen spontán meghivattam magam a szobájába. Érzem, ahogy egyre jobban vörösödök. Most már késő visszamondani! Különben is jó barátok lennénk, vagy nem? Sőt talán több is.. akarom mondani legjobb barátok. 

Az utóbbi időben nagyon jól kijövünk, és sokat vagyunk egymás társaságában. Szeretek a közelében lenni, főleg ha ritka alkalmakkor látom mosolyogni. Nem érdekel ha nem akarja, annyiszor kényszerítem ki belőle, akárhányszor csak kell. Ezen elmosolyodtam. Egyszerűen borzasztóan jól állneki és kész! ....úgy értem hogy illik hozzá, bár nagyon nehéz kicsikarni belőle. Bár tudnék segíteni neki, hogy mindig vidám lehessen! Persze mindenki helyes, menő, rideg és távolságtartó srácnak látja, de szerintem sokkal több ennél, nagyon különleges személyisége van. Ezért mindennél közelebbről meg akarom ismerni! Tudni akarok róla mindent...vagy...vagy valami ilyesmi.

-Komolyan Midoriya miken gondolkodsz, erre nincs időd!- pacskoltam meg az arcom. Bementem a fürdőszobámba és átöltöztem, majd pár perc mulva, már Todoroki ajtaja előtt ácsorogtam.
-Na mi lesz már!- motyogtam magamnak. Mintha megmerevedtek volna a lábaim. -Mi van ha már alszik, vagy..vagy haragszik? Nem akarom megjobban kiábrándítani magamból. - az alsó ajkamba haraptam. Miért vagyok ennyire félős ha róla van szó? Egy kis bátorság!
Lassan aprót kopogtattam az ajtón, de semmi válasz. Nagy levegőt vettem, és egy emberesebbet dörömböltem, mert nem csodálkoznék ha nem hallotta volna az előbbit olyan bátortalanra sikerült. Megint semmi.

-Todoroki bejövök!- nyitottam ki az ajtót, mivel nem zárta kulcsra. Bent égett a lámpa, de amikor a szoba közepére értem megláttam az alvó Shoutót. Olyan bekésen alszik. Kicsit közelebb mentem, és leültem a kotatsu távolabbi részére. Rákönyököltem az asztalra, majd ráraktam az állam, így néztem Todorokit, ahogy szuszog. Elmosolyodtam.
-Meg tudnám szokni- csúszott ki a számon, de rögtön be is tapasztottam. Hogy micsoda? Hirtelen el kezdett mozgolódni, amire megijedtem. Remélem nem hallotta meg. Egyre jobban fészkelődött. Lehet újra rossz álma van? Felálltam, és odaléptem hozzá, rárakva a kezemet a vállára. Mintha megnyugodott volna, én meg újra elmosolyodtam. Nem is zavarom tovább. Épp indultam volna az ajtó felé amikor, felordított:

-MIT TETTEM? M...MEGÖLTELEK?- pattantak ki a szemei. Nagyon rémisztő volt az egész. Kit ölt meg? Mit tett? Oda futottam hozzá.

-Te jó isten! Megijesztesz! Így ordibálni!- rohantam le. Rögtön meg is bántam, mert szomorúan és meggyötörten emelte rám a tekintetét, szinte reszketett. Félt, rettentően félt. Nem is tudom mikor döntöttem el fejben, de magam felé fordítottam és szorosan átöleltem. Fura volt, mert nyugtatás képpen cselekedtem így, mégis az volt az érzésem hogy kettőnk közül ő nyújt nekem védelmet a széles vállaival, izmos alakjával. Ahogy ezt végig gondoltam teljesen zavarba jöttem.

-A....a..akarsz beszélni róla?- szólaltam meg végül, bizonytalanul.

-Nem.- vágta rá. Nehéz lehet neki, főleg hogy még álmaiban sem pihenhet. El se tudom képzelni min mehet keresztül. Fáj a melkasom, és könnyek gyűlnek a szememben, ezért még erősebben húzom magamhoz.