Todoroki Shoutot rémálmok gyötrik. Fél, bár nem is tudja pontosan mitől. Talán magától...attól az énjétől, ami mindenképp, bármi áron Midoriyát akarja. Ha ez a folyamatos vívódás nem lenne elég gond Shoutonak, Endevour előszeretettel avatkozik bele...
(A fejezet csúnya szavakat, néhol durvább emberi szenvedést, illetve +18-as jeleneteket tartalmaz. Minden kis mochika saját felelősségre olvassa! Köszönöm, jó olvasást!🚨😙)
- Egyébként hogy, hogy meglátogattál?- vetettem fel a kérdést ésszerűen. Iida nem szokott elhamarkodott, veszélyes missziókat elkövetni, csak úgy a semmiért.
-Ó..- nevetett fel ismét, majd megvakarta szórakozottan az arcát.- Kicsit elrabolunk téged...
- HOGY?!!
------------------------------------------
Todoroki szemszöge
__________________________
Szombat van.
Tavaly ilyenkor egy lélek sem kószált az iskola területén, kihalt volt az egész épület... de most... csak szét kell nézni! A UA ma csöppet sem elhagyatott, a fiatal tanulók hangjai ma is zajongva visszhangzanak bús, komor falai között.
Jó páran az udvaron töltik szabadidejüket, boldogan sétálgatva barátaik körében. Mások a szobáikban henyélnek, vagy épp szomorkodva gubbasztanak ágytakaróik menedékében szüleik, illetve otthonuk melege után vágyakozva. Mindkét végletet meg lehet érteni! Végül is be-vagyunk-zárva ide...
Nekem... nekem nincs honvágyam...
Mert kit találnék én otthon? Fuyumit? Már rég elköltözött ahogy Natsuo is.... Legutóbb egyértelműen a tudtomra adta, hogy nincs túl sok energiája az egyetem mellett még apánkkal is foglalkozni... ezért hát... engem is kevésszer látogat meg mostanában. De nem hibáztatom... ha tehetném én is elhúznék a francba, jó messze gyerekkorunk megrontójától...
Szétszakadt ez a család... darabjaira... ezt el kell fogadnunk...
A valóélet nem olyan, mint ami a mesékben van, vagy a shounen mangákban... az élet kegyetlen és igazságtalan... ezt nem szabad elfelednie senkinek. Nincsenek jó, de még csak rossz emberek sem. Önzők és kicsinyesek, valamint az életről lecsúszottak viszont igen. Mind hiúan vágyunk valamire... valamire ami nem lehet a miénk, és azt addig hajkurásszuk, amíg erőnk bírja, és amíg mindent el nem veszítünk érte, cserébe. Ezt jelenti embernek lenni...
Én mindig is egy családra vágytam... egy igazira... ahol végre nem csak egy tárgy vagyok, egy bábú, egy trófea... ahol nem vagyok alárendelve senkinek és semminek...
...ahol nem hagynak el azok, akiket szeretek...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mert ebben az életben bárki elhagyhat bármikor... egy kicsit nem figyelsz és nesztelenül kicsúszik meleg, biztonságot nyújtó kezük ujjaid közül, míg fel nem eszmélsz arra, hogy eltűntek, téged hátrahagyva. Mindig ez történik, még ha úgy is érzed erősen magadhoz béklyóztad őket.. ők is emberek! A boldogságukért, nekik is fel kell áldozniuk valamit...valakit...
