Mit tettél? (TodoDeku)

17. fejezet: A "herceg" bajban

A meghitt pillanatot egy könyv leesése szakította meg. Úgy látszik Midoriya nem hallotta meg, mert tovább mozgatja ajkait az enyémen. Nem zavartattam magam e-miatt sokáig, így folytatva a csókot, a szemem sarkából néztem csak meg ki figyel miket. Meg sem lepődtem! A könyves polcon keresztül Momo dühös, és féltékeny fekete szemei néztek vissza rám, de amint meglátott félve, de mégis hangtalanul eltűnt. Rossz érzés kerülget ezzel kapcsolatban....

Imádom ezt az ost-t! (Gintama ❤😍)🥰🥰 Légyszi az első 3 bekezdéshez hallgassátok, mert Todo zavaros egyben vívódó gondolataihoz nagyon illik. Köszi, és jó olvasást!😅😘🍡🍡🦄

Csend... hosszú pecek teltek el. A terem másik részéből a hangzavar hangja csillapodott, mivel nem sokára kicsöngetnek. Nem akarom, hogy vége legyen! Csak még egy kicsit...csak pár percig még hagy legyen az enyém, csak az enyém! Önző vagyok tudom, de soha nem ismertem ezt... hogy van aki csak tőlem függ, és csak rám gondol.

-Mohó vagyok, ha azt akarom, hogy csak én járjak a fejedben?- visszhangzott a kérdés a fejemben, mintha Midoriyához intézném szavaim.-...nem tudom, hogy kéne kezelnem ezt az érzést. Én csak...belekapaszkodok és hagyom, hogy átjárjon. Ez rossz lenne? Én bármit eldobnék, ha csupán 10 percre kisajátíthatnálak. Te is így érzel? Bizonyára nem... te nem adhatsz fel értem mindent, igaz? Neked nem ez az álmod! Te...mindenkit meg akarsz menteni...pedig...én is bajban vagyok. Vajon észrevetted? Ki tudja...

Nyugtató csend lebeg közöttünk....mégis ezt a rengeteg megválaszolatlan kérdést, egyetlen szempillantás alatt tettem fel neked, a sóvárgó és mindig lángoló tekintetemmel, amik egyfolytában a tiédet fürkészik. Megértesz? Én megértelek téged. Az egész lényed és lelked előttem hever takarózatlanul. Ismerlek, legalább is majdnem teljesen. Ha megfogom a kezed, így....elvörösödsz, és kétségbeesel. Mégis az aprócska, fehér kezeidet fogva, melegség áraszt el, érzem a szíved gyors dobogását, és tudom hogy legbelül nem utasítasz el. Közelebb húzlak magamhoz, érezve tested remegését, szapora légzésedet, kezed erőtlen próbálkozását, hogy ellökjön engem.

Mindent tudok, mindent! Kegyetlenül mégis, egy csókot hintek a nyakad puha bőrére, majd újra lenézek rád, és tovább beszélgetek tekinteteddel. Mit gondolsz most? Hagyjam abba? Nem... Netalántán kérsz még? A smaragd szempár bizonytalanul, de mégis ködös ábrázattal tekint vissza rám. Én nem ellenkezek!- ült a szám szélére egy kaján vigyor és Izuku ajkai felé közelítek.-Még pár centiméter, hogy olyan közelről érezzelek, amennyire csak tudlak. Ez éltet, e-miatt van értelme felkelnem reggelente, ezért vagyok képes azt érezni....mintha semmi rossz nem történt volna velem...

Épp abban a pillanatban, mikor összeérinteném szánkat, a csengő kíméletlenül közbe szólt. Az ajtó kivágódott és az osztálytársaink türelmetlenül áramlanak ki a könyvtárból. Léptek zaja, és hangos beszélgetések törik meg az eddigi halk csendet. Nagy hévvel valaki rohamosan közelít felénk, mire én Midoriya ijedt arcát látva hátráltam.

-Midoriya-kun, hol vagytok?- kiáltotta Iida és Uraraka hozzánk közelebb érve.

-Itt hátul.- válaszoltam unottan, és csalódottan indultam a táskámért. Végül is meg kell azzal elégednem, amim van. Elég öröm nekem, ha nem tol el magától sírva, és továbbra is legjobb barátjaként tekint rám. Ezt végig gondolva keserűen felnevettem, majd egy nagyot sóhajtottam.- Gyere menjünk, Uraraka már nagyon vár téged.- böktem oda szinte szemrehányó hanggal.