Mit tettél? (TodoDeku)

7.fejezet: Vad és prédája

-Szeretem, ugye?- sóhajtottam fel. Már épp csuktam volna be magam után az ajtót, amikor valami zajt hallottam meg.- Ki az?- fordultam vissza, de semmi válasz. Biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül van még itt valaki...

Eszembe jutottak apám szavai: "A titkod nem marad örökké titok, ugyanis már megbíztam valakit, hogy kémkedjen a fiú után." Ezt még megemlegeti az a szemét! Az osztálytársaim nem lehetnek, mert akkor válaszoltak volna a kérdésemre, sőt már rég elmúlt 11 óra is.

Jó, nyugodj le, és gondolkodj tisztán. Midoriya szobálya itt van nem messze, és a bejárati ajtómból tökéletesen látni az övét. Remélem Midoriya jól van! Lassan kezdtem behajtani az ajtóm, és bementem a szobám közepére. Ezek után fel-alá járkáltam, mintha tényleg lefekvéshez készülődnék, majd lekapcsoltam a villanyokat. Nesztelenül visszalépkedtem, a csak behajtott ajtóhoz, majd egy kis résen néztem ki a sötét folyosóra. Vártam perceken keresztül......semmi. 

Már adtam volna fel, amikor mocorgást hallottam, nem is! Ruha susogást. Nem mertem pislogni sem, nehogy lemaradjak bármelyik másodpercről, ami nyomul szolgálhatna ahhoz, hogy rájöjjek ki kutat utánunk. Nem láttam pontosan az idegen ruházatát, sem az arcát. Óvatosan kezdtem tolni az ajtóm, hátha sikerül többet látnom az alakjából. Egy ideig ez sikerült teljesen észrevétlenül és hangtalanul, de váratlanul felkapcsolódott a távolabbi folyosó lámpája. Eléggé meglepődtem, és úgy látom az előttem kémkedő egyén is, aki némán hátrált. Nem tudtam meg sokkal több mindent róla,ugyanis nem volt elég fény hozzá, de azt sikerült megállapítanom, hogy maszkot visel.

-Szia Todoroki!- Kiáltott oda hozzám valaki, aki történetesen egy ásítozó Mina volt, a folyosó fordulójából. Biztos ő kapcsolta fel a villanyt. Nem válaszoltam, de ijedten kaptam rá a tekintetem az idegenre, aki viszont amint meglátott elkezdett menekülni.

-Azt nem hagyom!- futottam ki a szobámból, a maszkost követve, és persze Minát ott hagytam egy árva szó nélkül. Bocs, de ha üldözés van, akkor üldözés van! A betolakodó végig futott a folyosón, és mikor már azt hittem sikerült bekerítenem, mivel a két szoba ajtaja és a köztük lévő ablak is zárva volt, nem állt meg, egyenesen futott tovább az ablak felé. Csak nem...! Végig sem, gondolhattam a felmerülő opciókat, mivel a menekülő áttörte az üveget,átugorva a szemben lévő fára. Nem nagyon érdekelt mi fog történni, csak követtem minden tettét. A fáról lemászva futottunk egymás után a kihalt éjszakában. Meguntam a dolgot. A jegemet egyenesen a lába alá irányítottam, hogy így valamennyire a mozgását tudjam lassítani. Úgy tűnik bevált, mert a kettőnk közötti távolság rohamosan csökkent. Még pár lépés...

-Meg vagy!- ordítottam, és lefagyasztottam a lábát a talajhoz. Megfogtam a vállát, és a ruhájánál fogva felemeltem, hogy szembe legyen velem.- Az apám küldött?- tettem fel a kérdést szárazon. Nem érkezett válasz. - Ha nem válaszolsz akkor, kikényszerítem belőled!- jelentek meg lángok a baloldalamon, és kezemben lévő tüzet az arcához közelítettem. Észre vettem hogy a "kém" sötétített szemüveget és fekete maszkot visel, valamint kb egymagas velem, de sokkal könnyebb. Ez egy nő!- Megkérdezem még egyszer, KI A MEGBÍZÓD!?- de válasz ismét nem érkezett.- Vagy netán ÉN ráncigáljam le rólad a maszkot?- kezdtem fenyegetni.- VÁLASZOLJ, VAGY SZÉNNÉ ÉGETLEK!- emeltem a kezem még közelebb hozzá. Ekkor megláttam magam a sötétített szemüvegben. Szemeim gyilkosan néztek vissza rám, arcom vad, dühtől elvakított arckifejezést vett fel, akár egy vadállat, vagy egy gyilkos. Leengettem az ismeretlent, és kikerekedett szemekkel hátrálni kezdtem. -Nem....nem ...NEM...EZ NEM ÉN VAGYOK!- kiáltottam, mintha magamat akartam volna meggyőzni. - Ez....ez az apám nem ÉN! 

Bevillant az álmomból a könnyező, rettegő Midoriya képe. -Bocsáss meg! Bocsáss meg! Bocsáss meg!- temetkeztem a két kezembe, mintha a Midoriától várnék megbocsátást. A maszkos egy pillanatig ledermedve figyelte az elkesederettségemet, majd egy erős rugással megsemmisítette az őt fogvatartó "jégbilincset". Felkaptam a fejem a hangra, de már megint jó pár méter egérutat nyert.

-Várj!- ordítottam utána, és követtem egészen a sulink kerítéséig. És most? Itt az ismeretlen felugrott a a drót tetejére, és szembe nézet velem, míg én próbáltam felmászni az akadályon. Kesztyűjében csettintett egyet felém, amire teljesen lebénultam, nem bírtam mozogni. Mi történt velem? Csak hanyattfekve néztem, ahogy a nő leugrik a kerítésről és eltűnik az éjszakában. 

Egy ideig mozdulatlanul bámultam a csillagos eget, de lassan lépéseket hallottam a távolból, amik egyre csak közeledtek. Nem sokára megláttam Minát és Midoriyát, ahogy kétségbe esetten hajolnak fölém, majd pár perc múlva elsötétedett minden...

Kész is lettem az új résszel. Szerintem egész jó lett!😇😇 Úgy gondoltam, hogy a kövi részben Midoriya szemszögéből írom le az eseményeket egészen az ezt meg előző fejezettől. Mochikáim, kivánok mindenkinek további szép napot!!!❤❤🍡🍡