Todoroki Shoutot rémálmok gyötrik. Fél, bár nem is tudja pontosan mitől. Talán magától...attól az énjétől, ami mindenképp, bármi áron Midoriyát akarja. Ha ez a folyamatos vívódás nem lenne elég gond Shoutonak, Endevour előszeretettel avatkozik bele...
-Ha elkapnak, kirugnak... legjobb esetben. Akkor már késő... nem mehetünk vissza... az UA leveszi rólunk a kezét... és akkor végleg magunkra maradunk.
-Tudom.
-...
- Mit kell megígérnem? Mit kell tennem?- rántottam el a tekintetem az ablaktól, vele együtt pedig társainktól majd szemeimet Iidára szegeztem. Hosszú percek teltek el.
- Arra kérlek...hogy mondd el... legalább.... Midoriya tudjon róla...
Egy pillanatra lefagytam. Az izzadság cseppekben folyt le az arcomról, majd váratlanul hisztériás nevetésbe törtem ki. Iida először ijedt kifejezéssel jutalmazta hirtelen kirohanásom, majd megrökönyödve várta hogy abba hagyjam végre. Még én is éreztem mennyire vérfagyasztó volt ez a kuncogás....
...de sokáig várattam.... nevettem a kérésen..... magamon, a kilátástalan helyzetemen.
A feszültség lassan maga alá temet... előbb... utóbb...
-Kizárt.-húztam félmosolyra a szám, még mindig hitetlenkedve Iida kérésén.-... avasd be te, vagy bárki más. M....-egy pillanatra megálltam, feszülten szorítottam össze az öklöm.- mi...miért is kellene őt egyáltalán bevonni? Ő... - a fiú csak sóhajtott egyet, és lassan leemelte arcáról a szemüvegét, majd megtörölte ingujja szélével.
-Nem fér a fejembe, min veszhettetek ennyire össze! A legutóbb is...- az arkifejezésem hirtelen vált savanyúvá, és gondterheltté, ezért Iida hangja megbicsaklott. Nem firtatta tovább. Ő ilyen. Megértő és korához képest rendkívül bölcs és megfontolt.
- Jól figyelj most barátom. Szomorú lehetsz. Sírhatsz.... Megfutamodhatsz a számodra kellemetlen dolgoktól. Gyávaként is viselkedhetsz...- mondta rideg hangon, szinte csíptek a fagyos szavai.-... megbéklyózhatod magad, és eldobhatsz bármit, amit úgy vélsz, hogy nehéz és kilátástalan de...- egyenesen a szemembe nézett.-..de jusson eszedbe, hogy most mindannyian tőled függünk. Én. Kirishima. Bakugou. Sero. Kaminari. Mindannyian.
-....- az arcizmaim összerándultak. Tudom most nagy a felelősség, és a veszély, de Midoriya...
-Ránts magaddal minket nyugodtan, ha úgy tartja kedved, mi veled maradunk a végéig.-tette a kezét a vállamra, ahogy szokta, és halványan elmosolyodott.- Mi feláldozzuk magunkat érted... és te értünk?!
Lehajtottam a fejem. Mint mindig, Iida jól használja a szavakat.
Vesztettem.
-H...hol van most?- néztem fel váratlanul. A fiú hátrált pár lépést a fal felé, ezért követtem.
- A nyugati szárnyban...
-Rend...ben...-sóhajtottam.- legyen ahogy szeretnéd Iida, de nem hiszem hogy beállna közénk... most más.
- Nem az a cél.- igazította meg szemüvegkeretét.- Csak, hogy tudjon rólunk, és ha bajban vagyunk segítsen.- válaszul csak bólintottam, mint egy katona, aki megértette felettese parancsát. Már fordultam volna meg, mikor ismét megszólalt.- ... és Todoroki... Ő nem más, nem változott meg......meg fogod látni...
- Ebben nem vagyok olyan biztos, de megteszek mindent, Iida.
- Én...- látszólag megkönnyebbült a fiú.- köszönöm.
Még mindíg rettegtem az előttem álló feladattól, de eltökélten nyújtottam felé kezet.
- Értünk!
- Értünk!- rázta meg a kezem, közben megveregetve a vállam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
