Todoroki Shoutot rémálmok gyötrik. Fél, bár nem is tudja pontosan mitől. Talán magától...attól az énjétől, ami mindenképp, bármi áron Midoriyát akarja. Ha ez a folyamatos vívódás nem lenne elég gond Shoutonak, Endevour előszeretettel avatkozik bele...
A meleg napfény kedvesen simogatja az arcom, a madarak pedig halkan csiripelnek az ablakom előtti fa ágain. Minden olyan békés, és nyugodt. Tegnap este végre nem gyötört semmilyen rémálom, így frissen és boldogan kezdtem el nyújtózkodni. Eszembe jutott a tegnap történt események kavalkádja. A szomorúság, a düh, a kétségbeesés...majd a boldogság, és a szerelem, majd Midoriya. Csukott szemmel tapogatni kezdtem a lepedőt, de nem éreztem mást, csak a puha felfodrozódott anyagot.
-Mido...- mondtam a reggeli álmos hangomon, és újra végig simítottam a mellettem lévő helyen, de ujjaim ismét nem találták azt a selymes bőrt. Oldalra vezettem a tekintetem hunyorítva, mivel az erős fényhez még nem szokott hozzá teljesen a szemem, majd nagyot sóhajtottam. Miért nincs mellettem? Lassan kikecmeregtem az ágyamból, és körülnéztem a szobában.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
-Izuku!- kiabáltam, de semmi válasz nem jött. Gondterhelten, huppantam vissza a paplanomra. Az nem lehet, hogy álmodtam... Olyan valóságosnak tűnt. Nem! Nem! Nem! A szekrényemhez sétáltam zaklatottan, és felráncigáltam magamra az egyenruhám. Tényleg csak kitaláltam az egészet? Az lehetetlen! Fel-alá járkáltam, és nem tudtam mit kezdeni magammal. Még is hányszor kell még csalódnom? Ránéztem az órámra. Már csak 20 percem van az első órám kezdetéig. Dühösen felkaptam a táskámat, majd határozott lépésekkel kiléptem a szobám küszöbén. Szembe velem Uraraka és Iida beszélgetett jókedvűen.
-Szia Todoroki, jó reggelt!- köszöntek felém.
-'Reggelt!
-Jól aludtál?- kérdezte a lány. Úgy látszik, nem úszom meg a társalgást, ezért oda sétáltam hozzájuk.
-Igen, bár kicsit későn is keltem.-mondtam őszintén.
-Szerencsés! Én egy percet sem tudtam aludni, az új órák miatt.- nyafogott Uraraka.
-Hát igen, nagy változáson megy keresztül most az oktatás..- okoskodott Iida.-... és nem nagyon lesz időnk semmi másra. De amitől a legjobban félek a zűrzavar. Komolyan rettegek, hogy nem lesz meg az régi rend, amit annyira imádok.- Urarakával egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Iida kicsit máshogy fogja fel a dolgokat. Ez kicsit felvidított.
-Mit nevettek, ez komoly dolog!- morgott Iida, de nem sokára követett minket, és velünk együtt röhögni kezdett. Nem sokára, közelről egy ajtó gyors nyikorgása hallatszott.
-Deku, na végre! Már itt várunk egy ideje! Közeben Todorokit is begyűjtöttük.- ordibált rajtam keresztül Uraraka. Megfagyott bennem a vér és nem mertem megfordulni.
-Sajnálom, de tegnap nem volt időm előkészülni a mai napra.- válaszolta bocsánatkérően.- Itt van Todo? Jól aludtál?- intézte a szavait hozzám, mellém lépve.
-Persze, de már ezt bővebben kifejtettem Iidáéknak.
-HOGY MI?- lett teljesen falfehér.
- Most mi van, nem olyan nagy dolog.- néztem rá értetlenül. Midoriya lesütötte szemeit, és újból művelte kedvenc hobbiját: elvörösödve bámulta a cipőit.
