Todoroki Shoutot rémálmok gyötrik. Fél, bár nem is tudja pontosan mitől. Talán magától...attól az énjétől, ami mindenképp, bármi áron Midoriyát akarja. Ha ez a folyamatos vívódás nem lenne elég gond Shoutonak, Endevour előszeretettel avatkozik bele...
Saj....- nem várta meg a bocsánat kérésem, kiviharzott a szobából, ott hagyva engem, abban a sötétségben ami már olyan sokszor elnyelt.-...sajnálom...
Az utóbbi napokban, ha lehet még jobban magamba zárkóztam, hiába látogattak gyakran az osztálytársaim. Igyekeztem tömör, rövid válaszokat adni, hogy elmenjen a kedvük a további társalgástól. Mert végül is én ilyen vagyok! Miért kellett megváltoznom? Úgy senki sem sérült volna. Utálom magam! Sőt gyűlölöm, amiért lebontottam azokat a falakat, amik elszigeteltek, illetve megvédtek az érzelmektől. Egyszerűen van aki, hát... nem érdemli meg hogy boldog legyen, és hogy viszontszeressék. Én ilyen lennék. Kihasználva a sérüléseim, gyáván itt "bújkálok" már két napja Midoriya elől. Igaz szerintem ez nem igen zavarja, mivel ő az egyetlen aki egyszer sem látogatott meg a napokban. Ez kicsit fáj, de így a legjobb mindenkinek. Nem akarom látni azt a.... azt a szomorú és félelmet sugárzó tekintetet, és egyébként is biztos hogy undorodik tőlem. Ahhh, akkora idióta vagyok! Hogy....hogy hihettem azt...azt hogy viszonozná a közeledésem. Mindegy, tanulok a hibámból.... vége! Nem akarok semmit sem érezni soha többé!
Vasárnap este van, 11 óra, és lassan el kell kezdenem készülődni, mivel holnap már suliba kell mennem, mert Recovery Girl kijelentette, hogy teljesen rendbe jöttem. Össze pakoltam a cuccaimat, majd elindultam az orvosiból, a szobámat célba véve. Lépteim hangja visszhangzik a már jól ismert kollégiumi folyosón, majd kedvtelenül benyitok a szerény, japán stílusú szobámba. Azonban ami bent fogadott az teljesen meghökkentett.
-Hogy mi?- tettem fel a kérdést magamnak, megdöbbenve azon, ami a szemem elé tárult ezekben a percekben.-MÉGIS MI A FASZ VAN MOST?- akadtam ki teljesen a látványon. M......M....M...M....Midoriya az ÉN ágyamban alszik az ÉN párnámat szorongatva. Sötétzöld selymes haja rakoncátlankodva a szemébe lóg, puha, fényes ajkai pedig résnyire nyitva állnak, míg nyaka és egyik válla kikandikál a bő póló alól, láttatva azt a sima, itt-ott édes szeplőkkel borított bőrét. TE JÓ ISTEN! Újra átjár az a forró érzés, és újból Midoriya után kezdek el sóvárogni. Nem lehet, megfogadtam! Mit keres ő itt? Miért csinálja ezt? Felzaklatva kaptam rá a tekintetem az édesen alvó fiúra. Mit akarsz tőlem? Miért teszed ezt velem?
- Todo...- szólalt meg, amitől kicsit megijedtem.- Todo hol a nyakkendőm...mmm-kérdezte, de gondolom álmában. Nem értek semmit. Na jó! Nem állhatok itt egész nap, mint egy idióta! Akkor fogom a ruháim, és a kollégium kanapéján alszok! Elindulok ezért a szekrényemhez, az egyenruhám felkutatása végett, amit ki is veszek fiókokból. A nadrágig ok, de hol vannak az ingeim? Hátra fordultam Midoriyához, és meg is kaptam a választ a kérdésemre. Nem utálhatsz isten ennyire! Midoriya alatt és mellett volt az összes iskolai ingem. Na, most mi a francot fogok csinálni? Közeledtem a békésen szuszogó fiú felé, és szemügyre vettem az esélyeim. Hát.. talán azt tudom legészrevétlenebbül, és leghangtalanabbul elvenni tőle, amit lazán ölel át. Ok akkor...
- Todo ugye szeretsz még..?- kérdezte még mindig álmában. A vér is megfagyott az ereimben. Mit mondott?- Ha akarod, megteheted...- folytatta. Csak álltam bambán, és próbáltam életben maradni. Koncentrálj! Felé hajoltam, hogy kitudjam venni a kezei közül az inget. Ez sikerült is, de amikor már épp húzódtam volna el tőle, a nyakam köré fonta kezeit, és tiltakozást nem tűrőn húzott egyre közelebb magához. Meglepettségemtől meg se mertem mozdulni, de hogy ne nehezedjen rá az egész súlyom, megtámaszkodtam a feje mellett két oldalt.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
