Mit tettél? (TodoDeku)

22.fejezet: Várakozás

Sziasztoook! 😘🥰🤗🎵🎶 Ismét bevágok egy zenét ami nekem nagyon tetszik és, ami illik a fejezethez:

Mozdulatlan, még mindig... lélegezni is csak gyengén lélegzik. Mikor...mikor fog visszajönni hozzám?

Késő van, úgy körülbelül hajnali 3 lehet... de nem nagyon érdekel. Amíg nem ébred fel, én itt maradok mellette. Mindig. Fáradhatatlanul.

-Todoroki kedveském, éjszaka van.... sőt már mindjárt a nap is fel kell. Ne aggódj, Midoriya már rendben van. Csak ki kell pihennie magát, és megerősödnie.- mosolygott rám biztatóan az orvos. 

-Tudom, de... itt akarok maradni.- jelentettem ki eltökélten, mire az idős hölgy szemébe néztem szomorúan.

-Rendben van...-sóhajtott fel-...de nehogy nekem itt megfázz.-terített rám egy takarót, és az ajtó felé lépkedett. 

-Én megyek aludni... te meg addig őrizd a kis sebesültet.- kacsintott rám Recovery Girl, kilépve a faajtón.-...És ha felébredne, vagy bármi kellene nyugodtan kelts fel. Itt leszek a szomszéd szobában.- válaszul csak bólintottam egyet. 

Órák teltek el, én pedig egyre jobban kezdtem álmosodni. Hideg van, ezért az ablakhoz sétáltam, az újonnan kapott takarót a mellkasom előtt összefogva. Először kinéztem rajta, belebámulva a friss levegőjű éjszakába. Majd egy kisebb szellő süvített be, amitől libabőrős lettem, így dideregve csuktam be az ablakot halkan. Visszavezettem a tekintetem Midora. Olyan békésen alszik. Hosszú pillái néha megremegnek, göndör fürtjei beterítik a kispárnáját, amelyen a fejét pihenteti. Csendesen veszi a levegőt, apró orrát itt-ott édesen összeráncolva.

Visszaülök a székemre, amit a betegágy közvetlen közelében helyeztem el. A puha takaróval, jobban betakarom, nehogy megfázzon. Kezemet angyali arcához közelítem, és végig simítok a szeplőkkel borított arcélen. Érzem a meleget, amit érintésem vált ki. Gyengéden távolítom el a rakoncátlan zöld tincseket a homlokáról, hátrasimítva őket. Kezem akaratlanul is az ajkához ér, mely most résnyire tátva, fényesen csillog a sötétben. Megigézve bámulom... bámulom szinte perceken át... tanácstalanul. Míg nem a helyemről felállva, rá nem lehelek egy szomorú, mégis érzéki csókot... várva...

várva... várva arra, hogy akit teljes szívemből szeretek viszonozza... 

...de ez nem történt meg.

_____________________________timeskip

- Már 3 napja semmi! Még is mi van vele?!- csapott Uraraka Aizawa asztalára. 

- Uraraka, nyugodj le!- kezdte nyugodt hangon az osztályfőnök. Majd rám vezette tekintetét.-..hiába nem tehetek semmit! És ti sem!- megfagyott a levegő a napsütéses tanáriszobában. Nem is tudom mit gondoltunk! Ha még Recovery Girl sem tud semmit tenni, akkor nekünk mennyi esélyünk lenne... A fogaim egymáshoz préselődtek, míg a mellkasomban folyamatosan kínzó fájdalmat éreztem. Sóhajtottam, és már szinte feladva elhagyni készültem a szobát.

-Todoroki, most hova mész?- sivalkodott rám a lány dühösen.- Tanár úr kérem, tegyen meg minden tőle telhetőt! Szükségem van Dekura, és neki is rám! 

-Igyekszem...-merengett ki Aizawa az ablakon tanácstalanul.

Én eközben sétáltam a következő óránk helyszíne felé, vagy is a könyvtárba. Nem sokáig élvezhettem a nyugodt csendet, mivel Uraraka szélsebesen felém tartott. Mit akarhat tőlem?-kérdeztem magamtól kedvetlenül.