Ez egy Harry Potter fanfiction. Természetesen a story alapja és a karakterek, mind J.K.Rowling tulajdona.
Részemről csak "papírra vetettem" egy folytatást, melyet szívesen olvasnék bármikor. Sokat foglalkoztatott ez a téma, így végül arra a dönté...
Utam a King's Cross pályaudvarhoz zökkenőmentesen zajlott. Mugliszületésemnek hála, könnyedén kiigazodtam Londonban, bár fura volt egyedül megérkezni ide.
A 9/45-ik vágány. Emlékszem először milyen zavartan álltam itt a szüleimmel.
Szülők ... Sajnos a háború ezt is elvette tőlem. Bár nem haltak meg, de emlékezetükből véglegesen és visszafordíthatatlanul törlődtem. Számukra én sosem léteztem.
- Anyaa! Anyaaa! Nézd, nézd ott van! Ott lehet bemenni! - Csss! Ne olyan hangosan...
Egy 11 év körüli aprócska szőke lány volt a kiabáló, anyja igyekezett elcsitítani. Kulijuk láttán egyértelműen boszorkányok. Hatalmas bőröndök és egy kalitka benne egy aprócska bagollyal. A lány bizonyára elsős lesz. Szerencsés. Anyjával közösen iranybafordították a kocsit és már el is tűntek a peronok közti falon át.
Rövid merengés után követtem őket én is. Fele annyi holmim se volt, mint a kislánynak és Csámpás sem volt már velem. Csak én és egy kisebb bőrönd. Könnyedén siklottám át a titkos kapun, észrevétlenül, mintha sosem lettem volna ott a muglik között a pályaudvaron. Sajnos a túloldalon is épp ilyen észrevétlenül vegyültem el a Roxfortba készülő diákok és családtagjaik forgatagában.
Akadt néhány ismerős arc, de nem igazán volt kedvem társalogni. Magányosnak, kirekesztettnek éreztem magam. Mintha egy részem hiányozna.
Gyorsan felszálltam hát a vonatra és a legelső üres kupéba beültem, magamra zárva annak ajtaját. Csendben néztem az ablakon át, mások hogyan üdvözlik társaikat, és hogyan köszönnek el rokonaiktól.
Szerencsére nem kellett sokáig várnom. A kocsi meg meg rándult, göz szállt fel a piros mozdony kéményéből, és a vonat elindult. Elővettem az egyik tankönyvem, Átváltoztatástan Ravasz Szinten, és belemerültem az olvasásba.
Órák teltek el így, békésen. A táj csemdben változtatta arculatát, a vonat pedig csak zötyögött tovább uticélja felé.
Egyszer csak kitárult a kupém ajtaja.
- Adhatok valamit a kocsiról kedv... Oh! Csak nem? - kapott a szája elé a kövérkés büfésnéni.
Már kezdtem érteni, milyen is lehetett Harry első útja Roxfortba.
Az idős borszorkány szeme körbejárta a kis fülkét, további csomagokat keresve, de csalódottan vette tudomásul, hogy rajtam kívül nyoma sincs más jelenlétének.
- A többiek...? - kérdezte félszegen.
- Ők már nem térnek vissza Roxfortba. Harry aurornak állt, Ron pedig a családi vállalkozásban találta meg a helyét. Én fontosnak találtam, hogy befejezzem a tanulmányaimat. - feletem egy aprócska mosollyal, csupán gesztusként.
A büfésnéni felsóhajtott: - Kár, hogy nekik nem tudom személyesen elmondani, de köszönünk mindent nektek, drágám. Az életünket mentettétek meg. Kérlek add át üdvözletem nekik is. Válassz bátran a kocsiról, amit csak szeretnél, nem kell fizetned érte, kedves.
- Köszönöm, átadom az üzenetet. A kocsiról most, nem kérek semmit, de nagyon kedves öntől.
- Legalább ezt a csokibékát fogadd el. Letörtnek látszol, talán ez majd segít kicsit felvidulni.
A kezembe tette az édességet, majd becsukta az ajtót és kocsijával tovább haladt. Ezután már senki sem zavart meg az út hátralévő részén.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
