Dramione

24. A gyanú árnyékában

Két fiatal mardekáros szalad velem szembe, arcukon döbbenet és kíváncsiság keveréke látszik.

- Azonnal hívjatok egy tanárt! A lányt pedig el ne oldozzátok! - kiabáltam rájuk.

Mindketten megtorpantak, egyikük bólintott és társát megragadva elrohantak visszafelé.

Útközben senki mással nem találkoztam a gyengélkedőig. Berontottam az ajtón és segítségért kiáltottam.

Madam Pomfrey zaklatottan jön ki szobájából, nem gondolja, hogy akkora gond lehet, de persze téved. Mikor észreveszi mekkora a baj, azonnal hozzám siet.
Kezét a szája elé kapja, tudja mi tette ezt...

- Cruciatus átok... Itt a kastélyban? Mégis ki...?

Mielőtt válaszolhattam volna, ismét kicsapódott a gyengélkedő ajtaja, ezúttal MgGalagony professzor viharzott be rajta.

Hermione görcsös testét látva, pálcájával egy éjjeliszekrényen álló vázára mutatott. - Transportus! - a váza kéken felizzot és finoman vibrálni kezdett.

- Poppy, Mr. Malfoy, azonnal a St. Mungoba kell vinniük, Miss Grangert. - adta ki az utasítást. - Nekem van némi elintéznivalóm Miss Parkinsonnal. - McGalagony dühe még a levegőben is érezhető volt, mikor ott hagyott minket a kórteremben.

- Gyerünk, indulnunk kell! - szólt rám a javasasszony.

Egyszerre érintettük meg a zsupszkulcsot. Ujjam hegye, mintha hozzátapadt volna a vázához, a gyengélkedő eltűnt és vadul pörögtünk a semmiben, míg végül talajt fogtunk.
Szerencsére sikerült állva maradnom és Hermionét is biztosan tartottam a karomban.

- Gyógyítót, azonnal! Segítsenek! - kiáltotta, Madam Pomfrey.

Egyszerre hárman is odarohantak hozzánk, Hermionét hordágyra rakatták velem, és egymást túlkiabálva vitték el tőlem. Próbáltam utánuk menni, de Madam Pomfrey elkapta a karom és visszahúzott.

- Hagyja őket dolgozni. Jó kezekben van, bízzon bennük.

Tehetetlenül, néztem utánuk a folyósóra, ahol eltűntek a szemem elől egy kétszárnyú ajtó mögött.

Nem veszíthetem el... Őt nem...

Úgy egy órával utánunk McGalagony professzor is megjelent egy minisztériumi varázslóval.

- Poppy, hogy van Miss Granger? - kérdezte azonnal, hozzánk sietve.

- Még nem mondanak semmit, csak elvitték. - McGalagony bólintott, majd a varázslóra pillanatott és végül rám.

- Mr. Malfoy, a nevem Mr. Lloyd, a Varázsbűn-üldözési Főosztály dolgozója vagyok, kérem kövessen. - szólalt meg hivatalos hangnemben a férfi, aki minden bizonnyal egy auror lehetett.

McGalagony rögtön mellém szegődött, annak ellenére, hogy az auror nem akarta engedni. - Mr. Malfoy az én diákom, ami a Roxfortban történik arról jogom van tudni. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Egy üres vizsgálóba vezetettek be. Az auror azonnal rámzúdította kérdéseit. Igyekeztem mindent elmondani, amit csak tudtam.

- Szóval azt állítja, hogy maga és a mugliszármazású Miss Granger jóban vannak, hogy a Parkinson lány féltékenységből támadta meg Grangert, és Ön egy kopogó szellem morbid dalából tudta meg, mi történik az alagsorban? - foglalta össze röviden a férfi. - Ugye maga se gondolja komolyan, hogy az Ön múltjával elhiszem ezt a nyakatekert mesét?

Ledöbbentem. Erre nem számítottam. A minisztérium gyanúsítottja lettem, pedig ezúttal én vagyok a jófiú és nem pedig a rossz.

- Mr. Malfoy nem hazudik. - kelt a védelmemre McGalagony. - Hetek óta találkozgatnak Miss Grangerrel. - csodálkozva kaptam felé a fejem. - Igen tudok róla Mr. Malfoy. Elég sűrűn tűntek el együtt, és a festmények is szeretnek pletykálni, nem csak az emberek.
- Hóborcot szerintem nem kell Önnek bemutatnom, hisz maga is Roxfortban tanult nem is olyan régen. - fordult vissza az aurorhoz.

- Miss Parkinson szava azonban Mr. Malfoy ellen szól - jegyezte meg, Mr Lloyd. - Míg nem tisztazódik a helyzet, ami sajnos egyhamar nem várható, addig Mr. Malfoyt is le kell, hogy tartóztassam.

A varázsló előkapta pálcáját, intett vele és a kezeimre már is egy bilincs súlya nehezedett. Kétségbeesetten fordultam McGalagony felé segítségért.

- Erre semmi szükség... - kezdett bele, de az auror közbevátott.
- Azt majd a minisztérium eldönti, hogy mi szükséges és mi nem. - pálcájával felém intett, hogy induljak.

- Priori Incantatem. - jegyezte meg a professzor, enyhe megvetéssel a hangjában.

- Tessék? - mordult vissza rá az auror.

- Mr. Malfoy, a pálcája? - fordult felém McGalagony.

- A talárom zsebében van, igazgatóasszony. - feleltem illedelmesen.

Az auror türelmetlenül figyelte mi is történik. McGalagony kihúzta a pálcámat a zsebemből, sajátjával szembefordította és elismételte a varázsigét.

A pálca hegyéből füstként törtek elő az utolsó varázslataim visszafelé:
Incarcerandus, Stupor, Obstructo, Bombarda, Alohomora...

- Nos, Mr. Lloyd. Azt hiszem ez elegendő bizonyíték arra, hogy a diákom mindvégig igazat mondott. Tehát erre itt - pálcájával a bilicsre bökött, ami azonnal köddé vált - semmi szükség.

- Miss Parkinson pálcáját is használhatta... - ezúttal azonban MgGalagony folytotta bele a szót, az aurorba.

- Mr. Lloyd, nem engedem, hogy egy ártatlan diakomat a múltja miatt ítéljen el. Hallotta Miss Parkinson történetét, melyben azt mondta, mindketten a saját pálcájukat használták, és mikor túl messzire mentek, akkor fordult ellene Mr. Malfoy, hogy rákenjen mindent. A pálca azonban nem erről mesélt nekünk az imént. Egyértelmű, hogy Mr. Malfoy, Miss Granger segítségére sietett, ahogy arról be is számolt Önnek. Az ajtó nem nyílt ki, más lehetőség híjján, berobbantotta azt, és harcképtelenné tette Miss Parkinsont. Itt van a pálca, fogja csak, lefoglalhatja bizonyítekként.

Az auror idegesen kapkodta tekintetét köztem, McGalagony és a pálcám között, végül mogorván csak annyit mondott. - Értesítsenek, ha Miss Granger magához tér, majd akkor folytatjuk... - majd dühösen távozott.

Bizonyára jól mutatott volna az aktájában, ha bebörtönözheti az utolsó Malfoyt egy mugliszármazású diáktársa megkínzásáért, ám ez most nem sikerült neki.

- Köszönöm, McGalagony professzor, én...

- Ez csak természetes, Mr. Malfoy. Jöjjön, talán már van valami fejlemény odakint. - pálcámat visszaadta, majd visszakísért a folyosóra.