Dramione

16. Arany és ezüst

Nem is értem mi ütött belém. Hogy gondolom egyáltalán, hogy ez jó ötlet lesz. Kezdek teljesen becsavarodni...

Már azzal az ostoba kis kártyával is átléptem egy határt.
Majdnem le is buktam mikor odatettem. Túl sokat időztem az ágyánál.
Dehát mit tehettem volna?
Nyöszörgött és látszott rajta, hogy valami rémes álom gyötri.
Amint megcirógattam kicsit az arcát, szép lassan elcsitult.

Olyan békés lett. Mintha tényleg meg tudtam volna nyugtatni a jelenlétemmel.

De aztán Madam Pomfrey megzavart és én gyorsan, észrevétlenül leléptem. Egy risztó bűbájt hagytam csak hátra, hogy tudjam, ha mozgolódás van a gyenkélkedőnél.

Ez volt a második ütődött ötletem a kártya után. Mint valami rossz kukkoló, úgy siettem vissza mikor jelzett a varázslat. Először, azt hittem feleslegesen mentem, mert McGalagonyt láttam csak távozni, de aztán ő is kijött.

Nyomát se láttam rajta a tegnapi vérfürdőnek.

Végül a harmadik, legostobább ötletemnek is teret engedek éppen most. Nem elég, hogy követem, de oda is megyek hozzá, de fogalmam sincs mit is mondjak neki, hogyan szólítsam meg. Csak állok szorosan mögötte, mint valami néma szobor.

Hirtelen, mintha megérezte volna a jelenlétem, megfordult.

- Malfoy, mi a...? - elakadt a szava, és a kezében tartott könyvet is elejtette.

Olyan közel voltam hozzá, mint még talán soha. Bőre kicsit sápadtag, talán észre sem veszi, de nem is lélegzik. Szemei értetlenül néznek rám. Maga sem hiszi el, hogy itt vagyok.

- Csak tudni akartam, hogy jól vagy e? - kérdeztem tétován.

- Öhm, igen, köszönöm. - felelte félszegen.

Micsoda megkönnyebbülés. Jól van, és ő maga mondta ezt. Azonban, látom rajta, hogy fogalma sincs miért vagyok itt és várja, hogy megszólaljak. A gond csak az, hogy magam sem tudom, mit is akarok.

- Megkaptad a kártyát? - kérdeztem végül.

Lassan bólintott.

Rendben, ez jó. Nem is látszik, mérgesnek, csak bizonytalannak. Ezekszerint elfogadta, csak nem tudja, mihez kezdjen vele.

Meg kell győznöm, hogy nem csak egy tréfa, ígyhát közelebb hajolok hozzá még egy kicsit. Tényleg nem lélegzik.

- Komolyan gondoltam. - súgtam neki csendesen.

Mielőtt teljesen őrültnek gondolna, inkább gyorsan el is megyek.

A könyvtárból kifelé menet, alaposan körülnézek, mint valami paranoiás őrült. Remélem senki nem látott meg vele.

Szép kilátások mondhatom. Azt hiszem, vele akarok lenni, de közben rettegek, hogy elítélnek miatta, nem csak mások, hanem én magamat is.
Egy kétlábon járó katasztrófa vagyok.

A hét többi napján nem szóltunk egymáshoz. Lopva figyeltem minden egyes mozdulatát, néha elcsíptem pillantását, olykor elpirult ha észrevettem, hogy engem nézett.

Borzasztóan szeretném tudni, vajon mire is gondol, de nem akarok legilimenciát alkalmazni rajta. Az olyan alantas dolog lenne. Márpedig nem akarok többé gyáva féreg lenni, ahogy egykor nevezett.

- Malfoy! Hé, figyelsz egyáltalán? - szólt rám Trent. - Kapd el a cikeszt, minél előbb, világos?

- Persze, ahogy gyakoroltuk az edzésen. - helyeseltem gyorsan.

Megint elkalandoztam, egyre többször fordul ez elő, pedig nem kéne.

Elindultunk a pályára, de Trent még visszahúzott egy pillanatra.

- Figyelj, Draco. Koncentrálj a feladatodra, ezt most nem szúrhatod el. Az öreged seprűi még mindig nyerők, a csapat szuper és benned is van potencia, de ha nem vagy fejben a pályán és nem lesz meg a cikesz, akkor búcsút veszünk tőled. Megéretettük egymást?

Nem várt választ. Ez parancs volt nem kérés vagy kérdés.

Követtem Trentet, seprűre szálltam és a nyomában elrugaszkodtam a földtől.
Muszáj bizonyítanom.

Hűvös szél csapta meg az arcom. Fantasztikus érzés volt újra a pályán lenni, és nem csak a lelátóról figyelni.

Ellenfelünk a hugrabug volt. Ránézésre fele olyan jó csapatuk se volt, mint nekünk, de azért jobb lesz nem alábecsülni őket. Lehet egy csapat béna, ha a fogó gyors és ügyes, a meccset megnyerhetik. Ezt nem szabad hagynom.

- Éééés elkezdődött a meccs! A mardekár hajtói rögtön megszerzik a kvaffot és már repülnek is, hogy gólt szerezzenek... - szólt a kommentátor mágikus hangja.

Egy dolgot eltanultunk Pottertől. A fogó maradjon ki minden balhéból és csak a cikeszt keresse.

Röpködtem a pálya fölött, minden apró csillanásra figyeltem, és közben az ellenfél fogóját is szemmel tartottam.
A mérkőzés jól állt, 90-30-ra vezettünk. A srácok bekaptak pár gurkót, de komolyabb serülés nem történt, nem úgy mint a hugrabugnál. Ott az egyik terelőt Corey leütötte a seprűjéről egy jól irányzott gurkóval.

A tömeg persze hurrogott, de Madam Hooch szabályosnak vélte a manővert.
Az már biztos, hogy a többség nem nekünk szurkol odalent.
Vajon Granger kinek az oldalán áll?

A lelátók felé pillantottam, hátha meglátom őt a tömegben, de helyette egy aprócska szárnyas labdát vettem észre. Azonnal irányba fordultam és üldözőbe vettem a cikeszt.

Hallottam a kommentátor kiabálását, a tömeg zúgását. Láttam, hogy a hugrabugos fogó szorosan a nyomomban van, de nem hagytam lehetőséget neki, hogy elém vágjon.

A cikesz hihetetlen tempóban cikázott előttem, irányt váltott és próbált kitérni előlem.

Megvagy!

Éreztem, ahogy a kezem összezár az aprócska labda körül. Szárnyaival még vadul verdesett egy darabig, majd elernyedt a tenyeremben.

- Győzőtt a Mardekár!!!