Dramione

19. Hogyan tovább?

A tanterem padlóját köszönt ránk a reggel. Szerencsénkre, vasárnap van és nincs tanítás, különben igencsak kellemetlen lenne magyarázkodnunk, hogy mégis mit keresünk itt.

Még mindig ugyanúgy ülünk, mint előző este. Malfoy a falnak dől háttal, fejét is oda támasztja, míg én szorosan hozzábújva ébredezek. Fejem a vállán pihen közel a nyakához, meglepően kellemes az illata. Karjaival szorosan ölel mellkasához, mintha sosem akarna elengedni többé. Kicsit elzsibbadtam, és hűvös van, de mégis olyan jó így.

Meglepő módon egy pokróc van ránk terítve. Emlékszem, hogy az ajtót varázslattal zártam be. Talán egy házimanó szánt meg minket, mindenesetre jól jött a takaró az biztos, enélkül igencsak átfagytunk volna.

Óvatosan megemelem a fejem egy picit, mire összerezzen és szorosabban tart, mint előtte.

Kezem az arcára teszem és megcirógatom.
- Draco, ébredj. Ideje felkelni, reggel van.

Hirtelen riad föl, még mindig magához ölel. Először ellenőrzi meg vagyok e még, majd körbe pillant, végül lehajol hozzám.

- Jól aludtál? - kérdezi szelíden kissé kótyagosan.

- Hosszú idő óta, áloműző főzet nélkül aludtam végig békésen egy éjszakát veled. - feleltem visszabújva a nyakához.

- Áloműző főzet? Annyira rossz álmaid voltak? - kérdezte szomorkásan. - Ebben az esetben jobb lesz, ha mostantól többet alszol velem.

Többet... Ezekszerint nem csak egy pillanatnyi elmezavar végeredménye volt ez az egész.

- Csak akkor, ha találunk erre egy kényelmesebb helyet - feleltem mosolyogva. - Kétlem, hogy te is olyan jól aludtál volna, mint én.

- Veled? Már hogyne aludtam volna jól? Bár kicsit fáj itt is ott is, de ezt leszámítva, rég nem volt nekem se ilyen nyugis éjszakám. - felelte, miközben arcomat cirógatta.

- Tényeg jobb lenne találni valami kis helyet magunknak. - sóhajtottam.

- A nap végére biztosan lesz valamit ötletünk.

- Úgy legyen, de most azt hiszem ideje mennünk. Biztos feltűnt a szobatársainknak, hogy nem voltunk ott éjjel. Nem szeretnék felfordulást emiatt, idén már eltűntem egyszer...

- Többet nem fogsz, ugyanis ezentúl szemmel tartalak.

- Csak ezentúl? Szerintem egész héten mást se csináltál csak szemmel tartottál. - mondtam neki nevetve.

Elcsodálkozott egy pillanatra. Tényleg azt hitte, hogy nem vettem észre, hogy folyamatosan figyelt?

Kissé nehézkesen, de sikeresen feltápászkódtunk. Kinyújtóztattuk végtagjainkat, és a takarót szépen összehajtogatva az egyik asztalra tettük.

Mielőtt kiléptünk volna a teremből, még egy pillanatra visszahúzott magához.

- Nem akarok undoknak tűnni, de lehetne, hogy ez a mi titkunk maradjon egyenlőre? - kérdezte aggodalmasan.

Bólintottam, mivel én is épp erre gondoltam, csak nem mertem megkérni rá. Olyan bizonytalan és sérülékeny ez a kis kapcsolat még. Nem hiányzik, hogy mások tönkretegyenek mindent, mielőtt igazán elkezdődhetne bármi is.

Mégegyszer megölelt és nyomott egy puszit a homlokomra, majd felváltva kiosontunk a teremből és külön indultunk reggelizni a nagyterembe.

- Hermione! - kiáltott fel Ginny a griffendél asztalánál mikor meglátott. Majdnem hasra esett olyan lendülettel próbált meg felugrani a helyéről, hogy hozzám siessen. - Mégis hol voltál eddig?! Nem láttalak már...

- Csss, Ginny! - jópáran felkapták fejüket Ginny lármázására. - Csak később feküdtem és korábban keltem, mint te.

- Azt ugyan kétlem... Egész éjjel fent voltam a legutóbbi miatt... - dörmögte az orra alatt. Látszott rajta, hogy magyarázatot követel, de nem várja el azonnal itt mindenki előtt.

Ginny morcosan és türelmetlenül ült vissza reggelizni. Szemem sarkából láttam, hogy Malfoy ekkor lépett csak be a nagyterembe.

Tekintetünk találkozott egy fél másodpercre és egy halvány félmosollyal az arcán sétált tovább.

Ginny váratlanul fulladni kezdett mellettem, félrenyelte a falatot, amit épp rágott.

- Ez most rád...? Vele...? - nyögte köhögve, majd ivott egy kis sütőtök levet, hogy végre jobban legyen.

Úgy látszik mióta Luna szóvátette, hogy Malfoyal lehetne valami köztünk, azóta Ginny is nyitottabb szemmel jár, és már nem kerüli el a figyelmét semmi.

- Nem komoly, Ginny. Csak beszélgettünk.

- Egész éjjel?!- kérdezte folytott hangon, hogy más ne hallja. - Megcsókolt?

- Nem. Tényleg csak beszélgettünk és csak megölelt. Nem is annyira más, mint amilyennek hittük... - súgtam vissza neki.

- Valóban? Azért csak légy óvatos vele.

- Az vagyok, ne aggódj.