Dramione

33. Gondolatok

Rajtunk kívül, McGalagony professzor, Madam Pomfrey, Luna és Ginny, na meg persze valószínűleg az egész Weasley család tudott arról, hogy babát várok.

Az eljegyzési gyűrű természetesen Lunának szúrt szemet először.

- De szép gyűrű. - szólt a szokásos álmatag hangján, miközben csak egy pillanatra állt meg köszönni a nagyteremben. - Azok ott kígyók rajta? - kacsintott mosolyogva. - Szervusz, Ginny. - intett neki is vidáman, majd tovább ment a hollóhát asztalához.

- Miféle gyűrű? Mutasd csak ide? - Ginnynek leesett az álla. - Ez gyönyörű, Draco adta igaz?

Piruló mosolygós arcom láttán, kiváncsian fürkészni kezdett.

- Jelent valamit? - egyszercsak elkerekedtek a szemei. - Csak nem?

Vigyorogva bólogattam, miközben magam is a gyűrűsujjamon díszelgő ékszerre pillantottam.

- Megkért? - hüledezett, Ginny suttogva. - Gratulálok, ez nagyszerű! - ölelt át boldogan.

Amint elengedett, egy bagoly pottyanott levelet az ölembe. Meglepetten bondottam fel azonnal.

- Ki írt? - kérdezte Ginny miközben folytatta reggelijének elfogyasztását.

- Anyukád... Azt írja, borszatóan szégyenli, amit Ron művelt, és hogy megkapta a magáét tőle is nem csak tőled. Gratulál a babához is... Te elmondtad neki?

- Nem én, szerintem Ron vagy Harry volt. Az Odúba hopponáltak miután elmentetek.

- Azt írja még, hogy bármikor szívesen lát és hogy még mindig a családotok része vagyok. Draco is velem tarthat.
Puszil és ölel, téged is.

- Tényleg ideje lenne meglátogatnod minket. Anya sűrűn emleget téged. Látnod kellett volna Lavender arcát karácsonykor... - elképzeltem, ahogy Mrs. Weasley az ünnepi asztal körül sürög forog és rólam fecseg, miközben Lavender olyan arcot vág, mint aki citromba harapott, barátja exe hallatán. Rögtön elnevettem magam.

- Igérem, tanév végén elmegyek hozzátok, de csak Dracoval és neked is jönnöd kell.

- Úgy legyen. - feleli ő is nevetve.

~~§~~

Hermione édes csókjára ébredtem, és arra hogy a fülembe súgja: - Aludj még, rád fér, ebédnél találkozunk.
Azzal még egyszer megcsókolt és elsietett, rúnaismereten volt jelenése, nekem viszont nem volt első két órám. Azonnal vissza is aludtam, tényleg rám fért a pihenés.

Ebédnél mosolyogva szaladt hozzám, elmesélte, hogy reggel levelet kapott Weasleyéktől, és hogy a falubeli incidens óta nyitottabbak az én irányomba. Szeretné, ha majd elkisérném egyszer hozzájuk. Nem tudom mi fog ebből kisülni, de nem ellenkezem, ha ezzel is boldoggá tehetem, hát megteszem.

A nap hátralevő része megint csak gyorsan elrepült. Hermione ma is rengeteget ücsörgött és készült a vizsgákra.
Fogalmam sincs, hogy bír ennyit tanulni egyhuzamban, bár mostanában egyre fáradékonyabb. Hiába mondom neki, hogy kímélje magát, - Nem lehet, muszáj kiválóan megfelelnem. - feleli egy újabb alkalommal.

Ha épp nem a tanórán jeleskedik, akkor mindig a szobánkban találom. Amint belépek az ajtón odaszalad hozzám egy csókra, majd húz is magával azonnal. Legyen a cél az ágy, a kanapé, a fotel vagy esetleg a párnázott ablakpárkány, a lényeg, hogy mindig a közelében legyek míg tanul.

Sokszor próbál meg késő estig fent maradni. Olyankor mindig kiosonok a konyhára, hozok némi finomságot neki, de nem egyszer arra értem már vissza, hogy akár az asztalra borulva mélyen alszik. Ilyenkor óvatosan felveszem és ágyba fektetem, néha elmotyog félálomban egy "ne, tanulnom kell" -et vagy amit jobban szeretek, a nevemet suttogja és édesen bújik a nyakamhoz, pont mint ahogyan ma is tette.

Én persze megint álmatlanul fekszem és csak hallgatom, ahogy békésen szuszogva alszik rajtam. Nehezen tudom már elhinni, hogy hogy tudtam nélküle élni, és hogy mennyire is szeretem valójában.

Sokat gondolok az iskola utánra is. Már nincs sok vissza ebből az utolsó évből. Vajon kapok majd állást valahol? Tudok e majd gondoskodni kettejükről, ahogy szeretnék?
Várom is, és rettegek a jövőtől. Mindent meg akarok adni nekik, amit csak lehet ezen a világon.

Egyszer csak keze az arcomat érinti, észre sem vettem, hogy engem figyel már egy ideje.

- Megint nem alszol? - kérdi aggódva.

- Megint? - kérdezek vissza csodálkozva.

- Igen, megint. Észrevettem, míg rólam gondoskodsz, te még pihenni sem pihensz rendesen.

- Az én szemfüles kis boszorkányom. - homlokon csókolom és mosolygok rá.

- Ne terelj. - mondja szemét forgatva. - Mi nyomaszt ennyire?

- Nem olyan fontos. Csak gondolkodtam hármunkról és a jövőnkről.

- Ugye tudod, hogy amíg együtt vagyunk, addig minden rendben lesz? - kérdi, és szorosabban bújik hozzám.

- Biztosan? Elég jó leszek neked, vagyis nektek? - bukott ki belőlem a kérdés.

- Persze, hogy biztosan. Nézz csak magadra. Teljesen megváltoztál. Nálad odaadóbb, figyelmesebb, kedvesebb és szerethetőbb embert nem ismerek. Az egész iskola megkedvelt téged idén. Vannak barátaid, szuperül kviddicseztél jók a jegyeid és nem mellesleg egy álom pasi vagy. - feleli kuncogva.

Majd felkönyököl és fölém hajol, mosolyog és szemeiben látom, hogy mennyire szerelmes belém.

- Jó ember vagy Draco, és remek férj és apa leszel, nem mellesleg te vagy a legjobb dolog, ami történhetett velem. Melletted nem félek egy percig sem a jövőtől, szóval te se tedd kérlek. Minden rendben lesz, tudom, érzem.

Szelíden csókol meg és én boldogan viszonzom. Szavai minden kétes gondolatomat elűzik. Igaza van mindenben, mint mindig. Együtt bármire képesek vagyunk.

Nem áll meg egyetlen csóknál, többet és többet akar.
Elmosolyodom közben, lehet egyáltalán egy terhes nőnek nemet mondani? Na, nem mintha ellenemre lenne bármi is...