Dramione

27. Meglepetés

Talán mondanom sem kell, hogy ennyi várakozás után, nem álltunk meg egyetlen csóknál. Az a tűz, az a szenvedély, ami eddig bennünk szunnyadt, lángra lobbant, és hevesebben égett mindennél.

Draconál jobb szerető nincs is világon, mondjuk összehasonlítási alapom nincs, de nem is kell, hogy legyen. Ő egyszerűen mindenben tökéletes.

Csókjai finomak és gyengédek voltak, fokozatosan akart belőlem egyre többet és többet, épp úgy mint én belőle. Akartam őt érezni, csupasz bőrét tapintani, úgy ahogy van, akartam mindenét.

Felkapott és az ágyhoz vitt, óvatosan tett le rá, közben egyetlen pillanatra sem szakadt el tőlem. Ajkai a nyakamra vándoroltak, kezét a felsőm alá csúsztatta. Az érintésétől libabőrös lettem, minden idegszálam veszülten akart még többet.

Lassan elkezdtek lekerülni a ruhadarobok is rólunk.

- Biztos vagy benne? - kérdezte fülembe súgva, egy aprócska csókkal kíserve.

Válasz helyett csak a hajába túrtam, csókoltam és magamhoz húztam őt, amilyen közel csak lehetett...

A mai reggel más, mint a többi. Ezúttal még egy vékonyka ruhadarab sincs köztünk, csak mi vagyunk, együtt szorosan összebújva. Ezúttal nem csak felsőjét cirógatom, hanem csupasz felsőtestét érintem.

Gyengéden megfogja a kezem - Nem zavar, hogy ennyire "defeketes" vagyok? - kérdi, kicsit szomorkásan.

Szemébe nézek és elmosolyodom. - Ugyan miért zavarna? Ezeketől - simítom végig a mellkasán húzódó sebhelyeket, - csak még vonzóbb vagy.

Szelíden megcsókol, érzem hogy megnyugszik.

- Tökéletes vagy nekem - súgom neki és viszonzom a csókját. - Meg tudnám szokni, hogy minden nap és éjjél így legyünk.

- Nincs ellene kifogásom, de attól tartok McGalagony türeleme is véges. - feleli nevetve.

- Tud rólunk?

- Tartok tőle... A St. Mungoban azt mondta, a festmények is szeretnek pletykálni...

- Uhh, és tegnap nem mentünk a vacsorára... Lehet, hogy mennünk kéne legalább most reggelizni?

Fel akartam kelni gyorsan, de Draco azonnal elkapja a derekam és visszahúz maga mellé.

- Ne olyan sietősen, Granger - szólít a vezetéknevemen incselkedve. - Van még egy kis elintézni valónk itt egymással.

- Draco... - szája az enyémhez ér, hevesen csókol. Egyszerűen nem lehet nemet mondani neki. Engedek hát a csábításnak, nem tudok és nem is akarok ellenállni egyetlen percig sem.

Mit is mondhatnék, azt hiszem nekem van a legszexibb pasim a föld kerekén.

Csak a reggeliidő végére értünk le a nagyterembe.

Draco kézen fogva vonult be velem, azt mondta, éppen eleget várt már a boldogságra és most, hogy rátalalt, egyetlen másodpercét sem akarja elvesztegetni azzal, hogy titokban tartsa és bújkálnia kelljen miatta.

Nem kis felbojdulást okozott ezzel, pedig csak a diákok töredéke volt az asztalnál. Olyan kevesen voltunk, hogy a házimanók sem négy asztalhoz terítettek, most nem voltak külön házak, csak egy asztal volt a diákoknak és egy a tanároknak.

Flitwick professzor, alig hallhatóan felnyikkan döbenten.

Hagrid félrenyelte a reggelijét és épp fulladozott.

McGalagony professzor szeme azonban élesen felénk villant.

Ó, igen, tényleg tudja mi zajlik a hetedik emeleti folyósón a falak mögött.

Elpirulok és próbálok a hajam mögé bújni, de Draco elneveti magát mellettem.

- Ne aggódj, nem haragszik igazán. Nézd csak.

Váratlanul megpörgetett, majd magához húzott és megcsókolt. Azután "közönsége" felé fordult,
- Boldog Karácsonyt! Remélem mindenkinek olyan csodásan telik az ünnep, mint nekem - majd szélesen meghajolt.

Draco kis közjátéka vegül mosolyt csalt az arcokra miközben csatlakoztunk a reggelizőkhöz.

- Te kis szemtelen, szándékosan húztad őket - mondtam nevetve.

- Még szép! Ha már ennyire bámulnak és sutyorognak, hát akkor tessék, ezután legalább békén hagynak minket. Nem fogok szégyenkezni miattad, mert nincs miért.

Újra megcsókolt röviden, egy pillanatig sem zavartatva magát, nem érdekelte, hogy az asztalnál mások is vannak.

Igaza van, nincs miért szégyenkeznünk. Végre önmagunk lehetük és boldogok együtt.