Dramione

07. Granger

Bájitaltan óra. Sosem tartozott a kedvenceim közé, de minden lehetőséget meg kell ragadjak, nem tudhatom mi vár majd rám a suli után. Ki tudja milyen álláshoz juthatok hozzá. Valamiből meg kell tudnom élni, hisz a családi örökségre már nem számíthatok.

Nyilván Granger is ott lesz. Ki nem hagyna egyetlen létező tanórát sem "Miss Mindenttudó"...

Még mindig visszacseng apám dühös kiabálása:
"Egy mugliszármazású kis senki, mindenben jobb nálad!"

Pansyvel a terem egyik sarkában ültünk le. Megint csacsogott valamiről és nevetgélt.
Cseppet sem lepett meg, mikor Granger megjelent az ajtóban. Ahogy elnéztem, kölcsönösen nem örültünk a helyzetnek. A lehető legmesszebb ült le tőlünk.

Pansy hangulatában 180 fokos változás állt be. Eddigi nevetgélését mogorvaság váltotta fel. Zsörtölődött és szitkozódott.

- Minek kellett ezt az órát felvennie, annak a sarvérű Grangernek. Hogy mer idejönni és összefogdosni mindent a mocskos kezével... Na majd én megmutatom neki...

Pansy általában csak morog, de nem harap, így nem is foglalkoztam vele különösebben.
Mindig is utálta Grangert legalább annyira, mint én, ha nem jobban. Neki Granger olyan volt, mint nekem Potter...

Mintha pálcát gyújtottak volna a fejemben, úgy villant be hirtelen a gondolat.

Pansy féltékeny Grangerre, és ami azt illeti, én is az voltam gyerekként Potterre...

Emlékszem mennyire dühített, hogy a muglik közt nevelkedett kis senki híresebb volt, mint én, aki a Malfoy család leszármazottja voltam, egy ősi aranyvérű család sarja. Emlékszem, hogy utasította el baráti jobbomat... Persze, valljuk be, nem igazán a barátság volt a célom, hanem a hatalom. El akartam mondani, hogy még Potter is mögöttem áll, az én csatlósom.

De Szent Potter a gyenge lúzerek élére állt, árnyékában Weasley patkánnyal. Sárvérű Granger pedig melléjük csapódott.
El kell ismernem, vér és gyűlölet ide vagy oda, Grangernek több esze volt, mint annak a kettőnek együttvéve. Nélküle valószínűleg egyik se vitte volna semmire sem.
Potter és Weasley kb. olyanok, mint Crack és Monstro voltak, csak épp Granger nem a híres Harry Potter volt, hogy a csapat élén állhasson, így csendben hátterben maradt.

Milyen érdekes, hogy a két mamlasz most a varázsló társadalom becsületbeli tagja. Élik világukat és mindenki ajnározza őket. Eközben Granger itt van mindentől távol, tanul és csendben, magányosan készíti főzetét.
Szinte látszik az arcán, hogy tudomást sem vesz semmiről, csak a bájitalra figyel, mintha mi többiek itt sem lennénk. Arckifejezése nyugodt, szinte boldog...

- Ezt figyeld... - szólalt meg mellettem váratlanul Pansy. Teljesen megfeledkeztem róla.
Pansy üstjében valami förtelmes lé rotyogott. Kiváló volt bájitaltanból, így tudom jól, ez cseppet sem véletlenül készült.

Pansy, kezében egy üveggel, Granger felé menetelt. Visszanézett rám, kacsintott és gonoszul vigyorgott egyet, majd színlelt ügyetlenséggel Granger asztalára dobta bájitalát.

Rezzenéstelen arccal figyeltem mi következik ezután.

Pillanatok alatt kitört a káosz. Lumpsluck ordítozni kezdett, Pansy sopánkodott, a többiek vinnyogtak, Granger pedig fájdalomtól eltorzult arccal tépte le talárja átázott ujját.

Fedetlen megégett karján csak úgy vakított a bőrébe vésett szó hege:
"Sárvérű"

Egy pillanatra lehullott arcomról a nemtörődés maszkja. Ledöbbentem. Nem gondoltam volna, hogy néhai nagynéném kegyetlenségének ilyen nyoma maradt rajta.

Arcizmaimat megfeszítve, ismét érzelemmentesen figyeltem.

Granger kétségbeesetten pillantott körbe, majd a heget eltakarva, zokogva kirohant. Kezei, karja és arca addigra csúnyán felduzzadt, vörös és hólyagos volt. Bizonyára a gyengélkedőre szaladt segítségért.

A teremben továbbra is állt a bál, de nekem csak az a heg járt az eszembe.
Emlékszem minden egyes pillanatra, amikor az a szó odakerült.
Emlékszem, hogy sikított és vonaglott Bellatrix Cruciatus átka miatt, majd elernyedt megkínzott teste főlé hajolt és a pengéjét Granger bőrébe vájta... Eszelősen sikított miközben nagynéném a betűket szép lassan egyesével vágta bele a bőrébe...
Emlékszem, hogy nézett rám. Kétségbeesett barna szemei segítségért könyörögtek nekem.

A mai napig álmodom ezzel. Bármennyire is utálom Grangert, köptem oda neki megannyi rosszat, mégis úgy gondolom, nem érdemelte ezt. Ott és akkor, a kúria padlóján csak egy törékeny védtelen lány volt, akit körül vett a családom és örömmel kínoztak, mintha csak valami szemét lett volna, nem is ember.