Dramione

18. Megnyugvás

Grangernek igaza volt, tényleg szükségem volt a segítségére.

A Pansyvel folytatott durva vita okozta az elkeseredett cselekedetem.

Eszelős rikácsolásba kezdett mikor visszautasítottam őt, és olyan dolgokat vágott a fejemhez, amik nem kicsit kiborítottak.

- Szóval így állunk, Draco! Azt hiszed nem látom, hogy csorgatod a nyálad a sárvérű után! - kiabálta mindenki előtt.

- Pans, hagyd abba kérlek, ehhez semmi köze Grangernek. Mi mindig is csak barátok voltunk és ez így van jól.

- Még hogy semmi köze. Röhejes vagy, Draco! Azt hiszed van esélyed annál a nyomorultnál? Szent Potter kis mindenttudó pincsije, azt hiszed valaha is elfogad egy olyat, mit te! - ordította. - Rólad nem is beszélve! Ízig vérig mardekáros vagy. Mindig is te voltál a megtestesítője az aranyvérűségnek, az elitnek. Az ilyenek, mint mi nem közösködünk egy olyan mocsokkal, mint Granger!

- Fejezd be, Pansy! Még, ha igazad is lenne, akkor se lenne közöd hozzá. A múlt elmúlt...

- Elmúlt?! Egy halálfaló vagy, Draco! Az voltál, az vagy és az is maradsz, a sötét jegy bizonyíték erre a karodon!
A vén bolond is miattad...

- Elég, Pansy! - vágott közbe Trent. - Fogd be a szád, leégeted az egész mardekárt ezzel a viselkedéssel!

- Jah, szánalmas, hogy ilyen féltekenységi jelenetet rendezel és mocskolódsz. Nem kellesz neki, fog fel és húzz el. Rontsd a levegőt máshol. - szólt rá Corey is.

A csapat mellém állt, ami őszintén meglepett és jól esett. Azonban a halálfaló szó hallatán, több arra járó diák is felhördült.

- Dumbledorról beszél?
- Halálfaló, itt?
- Mugligyilkos...

Ennyit az ünneplésről... Egyre többen suttognak és bámulnak meg. Pansy fújtatva sarkon fordult és elviharzott.

- Azt hiszem, jobb lesz ha megyünk, haver... - mondta, Trent.
Rajta és a csapat többi tagján is látszott, hogy kezdik kínosan érezni magukat.

A kastélyba érve inkább nem mentem velük a klubhelyiségbe. Megköszöntem a támogatásukat és jó szórakozást kívántam, jobb ez így nekik.

Ötletem sem volt, hova mehetnék, így végül egy üres tanteremben kötöttem ki.

Pansynek igaza volt. Egy rohadt halálfaló vagyok, akinek vér tapad a kezéhez. Sosem leszek ennél több, és nem is érdemlek jobbat. A neveltetésem miatt gyűlölnöm kéne a sarvérűeket, de már nem megy... Magam sem tudom ki vagyok...

Granger a legrosszabbkor, vagy talán épp a legjobbkor talált rám.

Azóta is itt van velem. Fogalma sincs mennyi ideje vagyunk már itt kettesben. Keveset beszélünk, inkább csak némán ülünk egymás mellett.

- Tudod, Dumbledore haláláért igazából nem te vagy a felelős? - kérdezte, és kezét a tenyerembe csúsztatta.

- Hogyne lennék? Többször megpróbáltam megölni és végül én hoztam be a többi halálfalót...

- Dumbledore addigra már haldoklott.

- Hogy mi? - nyögtem döbbenten.

- Igen. Voldemort, - kimondja a nevét, hüldeztem magamban - egyik horcruxa miatt.

- Honnan veszed ezt?

- Tudod, mielőtt Piton meghalt, átadott egy pár emléket. Benne volt, hogy Dumbledore tudta mi a feladatod, és hogy már amúgy sincs sok hátra neki. Azt mondta Pitonnak tegye meg helyetted amit kell, mert így megment téged. A lelked ép marad és jó ember lehetsz, mikor véget ér a harc. Dumbledore bízott benned, sosem mondott le rólad.

Granger szavai sokként értek. A vén bolond, akit apámmal mindig közösen szidtunk, és megannyiszor igyekeztünk elintézni, valójában többet tett értem, mint a saját családom.
Ők a halálba küldtek mind a saját céljaik érdekében, míg az öreg professzor, akit én akartam megölni, az életemet mentette meg.

- Miért mondod el mindezt nekem, Granger?

- Mert úgy hiszem, a körülmények miatt voltál olyan, amilyen. Szerintem Dumbledore jól gondolta, hogy értékes ember vagy.

- Mivan, ha tévedsz? Mivan, ha élveztem gonoszkodni? - kérdeztem elkeseredve, mert ami azt illeti, szerettem kitolni másokkal, főleg ha a griffendélről volt szó.

- Más az, amikor valaki rivalizál másokkal és esetleg beképzeltebb a kelleténél, - jegyezte meg egy kis mosollyal az arcán, - és más az, amikor a valódi gonoszsággal szembesül.

Végtelen szomorúság érződött ki a hangjából.

- Láttam, mit tett veled is a háború, hogy mennyire nem akartál részt venni benne. Megtört és meggyötört voltál a tárgyalásodon is. Az, aki gonosz, annak nincs lelkiismerete, de neked van. Ez is azt bizonyítja, hogy jó ember vagy, mondhat bárki bármit, te is csak Voldemort áldozata vagy, mint mindenki más. Ő volt a gonosz, aki tönkretett megannyi életet...

Könnycsepp csordul végig az arcán. Most értem csak meg, hogy nem csak rólam beszélt az imént, hanem magáról is. Neki sem maradt semmilye és senkije. Sőt, ő azt a keveset veszítette el, ami igazán fontos volt számára.

Bár kezdetben én szorultam vígaszra, most ő az, aki itt ül és a könnyeit hullajtja. Nem akarom, hogy sírjon.
Gyengéden magamhoz húzom és szorosan karomba zárom.

Még nem tudom hová vezet ez az út, de azt igen, hogy már egyikünk sincs egyedül.