Dramione

37. Az Utolsó Expressz

Hát, ez a nap is elékrezett. Az utolsó napunk Roxfortban. Utoljára ébredtünk fel a kastély titkos szobájának rejtett falai között.
Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan elrepült az idő felettünk.

Draco szokás szerint már ébren van, mire felkelek. Kicsit gondterheltnek látom. Feszülten járkál oda-vissza a szoba közepén.

- Mi a baj? - kérdem félig ásítozva.

- A jelentkezés és az eredményekre várakozás közben, teljesen megfeledkeztem róla, hogy ma hazautazunk. - feleli idegesen.

- Igen, tudom. Mi ezzel a gond? - kikászálodtam az ágyból és odamentem hozzá, hogy megnyugtassam.

- Haza? - kérdi tőlem kétségbeesetten. - Hermione, tudtommal egyikünknek sincs hova hazamennie. Hova is megyünk mi innen tulajdonképpen? Nem hagyhatom, hogy...

- Csss, nyugi. - csititom el szelíden megcsókolva őt. - Ne haragudj, tegnap elfelejtettem mondani, pedig épp azért indultam el érted a pályára, de aztán mondtad az állást... Na mindegy. Szóval a csajos kis összejövetelen, Luna mutatta a Hírverő holnapi számát. Tudod az apukájáé a lap, így Luna a hivatalos megjelenés előtt kap egy példányt belőle...

- Mi a lényeg? - szól közbe türelmetlenül forgatva szemeit, de közben cseppet sem haragszik.

- Csss, ne szólj közbe. - szólok rá és puszit nyomok az arcára. - Szóval Mr. Lovegood mostanában lehoz néhány hirdetést is a lapban. Luna kiszúrt egy számunkra érdekeset és tegnap részemről is lezajlott egy titkos kis levelezés. - célzasomra lesüti a szemét, még mindig sajnálja, hogy annyit kellett titkolóznia előttem. -
Egy idős boszorkánynak írtunk, aki egy két lakásos társasházban él. Az emeleti lakásba keresett új lakót. Nem feltétlenül a lakbér, sokkal inkább tarsaságra és némi segítségre lenne szüksége.

- Mennyi az esélye annak, hogy éppen mi kapjuk meg a lakást? Bizonyára többen is jelentkeznek rá.

- Mint mondtam, a lap csak holnap jelenik meg, mi pedig már tegnap üzentünk reggel. Délutánra már meg is érkezett a válasz. Miénk az emeleti lakás, vár bennünket szeretettel az idős hölgy. A hirdetését már le sem hozzák a holnapi számban.

Draco arcáról a döbbenet, a megkönnyebbülés és az öröm egyvelege olvasható le egyszerre.

- Zseniális egy boszi vagy. - mondja boldogan, csókokkal árasztva el mindenem.

- Együtt vagyunk zseniálisak. - motyogom el két csók között.

Felöltöztünk és végleg elhagytuk a mi kis közös szobánkat. Külön külön elsirttünk a saját hálókörleteinkbe összecsomagolni, majd a nagyteremnél találkoztunk, hogy együtt fogyasszuk el az utolsó itteni reggelinket.

Evés után elbúcsúztunk és megköszöntünk mindent szeretett tanárainknak, különösképp McGalagony professzornak.

- Aztán csak jót halljak maguk felől - szól utanunk szigorúan.

Draco, Ginny, Luna és én együtt indultunk el a vasútállomáshoz. Közös kupéba telepedtünk le így négyen együtt.

Egész úton London felé a régi szép emlékeken nevettünk és persze megbeszéltük kinre milyen új kalandok várnak az iskolán kívül

Mikor a vonat már lassulni kezdett, kissé szomorkásra fordult a hangulat. Amint a vonat egy utolsó rándulással megáll, mind tudjuk, hogy egy korszak véget ért.

Könnyes búcsút veszek a lányoktól, persze tudom, hogy még látni fogom őket, de már nem mindennap mint eddig.

- Esküszöm, holnap szerzek egy baglyot és írok nektek minél többször. - mondom pityeregve.

- Ne feledd, hozzánk még hivatalosak vagytok vedégségbe. - feleli Ginny, szemeit törölgetve.

- Vigyázzatok a narglikkal, szeret a babák feje fölé akasztott játékokban megbújni. - hát igen, tipikus Luna.

Draco is visszaért még épp időben, hogy segítsen a csomagokat lepakolni a vonatról. Ő is elköszönt a kviddics csapat tagjaitól.

A peronon még integetünk egymásnak, majd kézen fogom Dracot, egymásra mosolygunk és dehopponálunk.

Kezdetét veszi egy új kaland, egy új élet.