Dramione

14. Fagyott vér, olvadó szív

- Na jó fiúk, mára vége az edzésnek. - kiáltotta el magát seprűjén Trent. Épp ideje volt, mert már alig láttuk egymást a sötétben. - Ha így folytatjuk, akkor a jövő heti meccsen lesöpörjük az ellenfelet.
Hé, Malfoy! Legközelebb jobban legyél itt fejben, jó?

Bólintással jeleztem, hogy megértettem. Bár minden labdát elkaptam és aktívan részt vettem az edzésen, úgy látszik mégis látszott rajtam, hogy nem vagyok a pályán teljesen.

Akaratlanul is Granger járt az eszemben. Nem jelent meg bájitaltanon és később ebédnél a Weasley lány, azt a flúgos hollóhátast kérdezgette, nem e látta őt valamerre. Egyik délelőtti óráján sem vett rész. Mikor edzésre indultam, már többen is keresni kezdték, de senki nem tudott róla semmit.

Cseppet sem kellett volna, hogy érdekeljen az a sárvérű, de valahogy nagyon rossz érzésem volt vele kapcsolatban. Egy részem tudta, hogy ez az egész miattam van, de ezt a részemet igyekeztem jó mélyre eltemetni magamban.

Komótosan átöltöztem, majd a csapattal együtt visszaindultunk a kastélyba vacsorázni.

Mind lelkesen várták a jövő heti mérkőzést. Rég nem volt már kviddics a suliban, ráadásul ilyen erős csapata se mostanában volt utoljára a mardekárnak.

Épp beléptünk a kapun, amikor az a nagy mamlasz félóriás elbődült mögöttünk.

- Utat! Félre, ha mondom, na! - szinte fellökött mindenkit.

Kezében valami mocskos lény tetemét tartotta, vagy legalábbis valami hasonlót.

- Biztos megint valami garázdálkodik az erdőben, és ez a tohonya óriás azt hiszi... - kezdte mondani Corey, de aztán megláttuk mi, vagyis ki van a karjai közt.

Az ereimben megfagyott a vér, a gyomrom görcsbe rándult.

Granger...

Arcára véresen tapadt rá barna haja, talárja több helyen is elszakadt és sötéten fénylett, ernyedten lelógó kezéről vér csöpögött a padlóra.
Szemeivel vakon nézett körbe, mint aki próbálta kivenni mi történik, de aztán elájult.

A vadőr továbbrohant a gyengélkedő felé. - Tarts ki Hermione, mindjárt ott leszünk. - Morogta miközben befordult a folyosó végén.

Földbegyökerezett a lábam.

Hol járt? Mi történt? Ki tette ezt vele? Én vagyok a hibás?

Agyam minden egyes sejtje válaszokat követelt, még pedig azonnal.

Utánuk akartam indulni, amikor váratlanul Pansy kezét éreztem a vállamon.

- Te is láttad ezt, Draco? - kérdezte önelégülten mosolyogva. - Nem hiszek a szememnek. Az a mocskos sárvérű jól elintézte magát, helyettünk.

Káröröme tényleg őszinte volt, ami elborzasztott.

- Mire vársz? Gyere már! - Pansy, kétkedve mért végig szemeivel. - Draco? Ugye rosszul látom, hogy sajnálod azt a...

- Mi? Én? Nem, dehogy. - Gyorsan kapcsoltam, hogy mennyire hülyén is viselkedem. Pansy nem tudhatja meg mire is gondoltam az imént. - Csak az az ostoba félóriás végig folyatta a mocskos vérét mindenhol...

- Fujj tényleg... - undorodott el, Pansy. - Hol van ilyenkor az a szánalmas kvibli, hogy feltakarítson? - kérdezte kényesen, majd belémkarolva óvatosan átlépett a vértócsák felett és a nagyterembe húzott magával.

Odabent mindeneki Grangerről beszélt. Ki halkan, ki hangosan osztotta meg a véleményét társaival, mindenkit ez a téma foglalkoztatott.

- Uhh... Ne már, hogy most még a csapból is ez fog folyni... - Pansy a szemeit forgatta. - Remélem belepusztul, na akkor majd engem is fog érdekelni... - Jegyezte meg gonoszul, de őszintén.

Szerencsére nem kellett reagálom rá, mert McGalagony professzor ekkor lépett be a nagyterembe. Sietve az emelvényhez lépett, pálcáját a torkának szegezte és erőteljes hangerővel csendre intett mindenkit.

- Figyelem tanulók! Az este folyamán történt egy súlyos baleset az egyik diáktársukkal. Szerencsére az egyik tanulónak és vadőrünknek, Haridnak hála, nem lett tragédia az esetből. Madam Pomfrey kezelésbe vette a lányt és fel fog épülni.
Ezúton felhívnám kedves figyelmüket, hogy a kastély melletti erdőbe belépni szigorúan tilos!
Köszönöm.

Azzal sietve távozott és a diákok ismét zúgolodva beszélgettek a történtekről.

Túléli...

Magam is meglepődtem, micsoda megkönnyebbülés járta át a testem.

Ezután már nem volt nehéz arcvonásaimat megfelelően elrendezni, felvenni azt a kifejezést, amit mások elvártak tőlem, legfőképp Pansy.

- Francba... Pedig már azt hittem nem lesz rá több gondom... - sziszegte Pansy indulatosan.

- Ne aggódj, Pans. Kétlem, hogy egyhamar rontaná a levegőt körülöttünk.

Pansy egy őszinte mosollyal jutalmazott, amiért olyat mondtam, amit hallani akart.
Viszonoztam a gesztust, de közben belül másra se tudtam gondolni, csak Grangerre.

Hidegzuhanyként ért, hogy elvesztésének gondolata, ilyen heves érzelmeket váltott ki belőlem.
Agyam tiltakozása ellenére, be kellett végre lássam, hogy Granger cseppet sem közömbös számomra, már rég nem az. Ő nem csak egy mihaszna sárvérű, hanem valami több annál...