Ez egy Harry Potter fanfiction. Természetesen a story alapja és a karakterek, mind J.K.Rowling tulajdona.
Részemről csak "papírra vetettem" egy folytatást, melyet szívesen olvasnék bármikor. Sokat foglalkoztatott ez a téma, így végül arra a dönté...
Idegesen járkálok fel-alá a folyosón a Szükség Szobája előtt. Nem értem miért nem jön még mindig. Lassan egy órája várok már rá, ilyen még sosem fordult elő.
Valahányszor hívtuk egymást, a lehető leghamarabb itt voltunk, de Hermione most nincs sehol. Már megnéztem odabent is, de a szobánk üres.
Lehet, hogy elutazott? Nem, arról biztosan tudnék... Vagy mégsem?
Bosszúsan indulok el, muszáj egy griffendélest találnom. Tudom, hol van a hálókörletük, így a Dáma portréjához megyek először.
Odaérve csalódottan veszem tudomásul, hogy teljesen kihalt minden. Egyetlen griffendéles sincs a környéken.
- Kit keresel? - kérdezett rám a Kövér Dáma.
Hirtelen rájövök, hogy nem is kell nekem senki, elég, ha a portréval beszélek, hisz ő mindig itt lóg a falon és lát mindent.
- Egy lányt keresek. Alacsonyabb nálam, kicsit bozontos barna haja van. Hermione Granger a neve, talán ismered.
- Oh, a Potter fiú barátja! - feleli lelkesen. - Nem olyan rég ment el.
- Volt csomagja? Volt vele valaki? Esetleg egy vörös hajú lány? - kérdezem, szinte követelve a válaszokat.
- Nem, dehogy. Csak ő volt egyedül, se csomag, se semmi. Nagyon vidámnak tűnt, még el is köszönt tőlem.
- Köszönöm. - ezzel sarkon fordultam és otthagytam.
Valamit még utánam kiáltott, de már nem figyeltem rá, megtudtam amit akartam. Hermione a kastélyban maradt és minden bizonnyal elindult hozzám, de hová tűnhetett útközben?
Végigjártam az utat oda-vissza kétszer más irányból megközelítve is. De nyoma sincs sehol. Kikérdeztem a festményeket, már amelyik a keretében volt és nem aludt. Némelyikük látott egy siető lányt, de aztán a hetedik emeleti folyósóra már biztosan nem érkezett meg.
Nagy a baj, érzem...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~~§~~
Sötétben térek magamhoz. A padló hideg és nyirkos. Kezeim és lábaim gúzsba kötve nyelvem a szájpadlásomhoz tapadt.
Nyílik az ajtó és Pansy lép be rajta, kéjesen vigyorog, mintha én lennék az ő legszebb karácsonyi ajándéka.
Az ajtó furcsán zaródik be mögötte, amolyan tompa, szinte cuppanó hangja van. Disaudioval bűvölte meg, tehát senki nem hallhat meg odakint, ami megrémiszt.
- Végre magadhoz tértél, már azt hittem sosem jön el a szórakozás ideje.
Van egy olyan rossz érzésem, hogy itt csak magára gondol, nekem ez cseppet sem lesz jó mulatság.
- Azt hiszed, Tudjukki bukása után közénk tartozhatsz? Hogy most már nem számít a vér? - gonoszul közeledett felém, pálcája szinte izzik a kezében. - Tévedsz, ha ezt hiszed, Granger. Ugyan az a mocskos sárverű söpredék vagy, és az is maradsz örökre.
