Dramione

25. Várakozás

Három nap telt el azóta, hogy megérkeztünk a St. Mungoba zsupszkulccsal. Három bizonytalan és keserves nap.

A gyógyítók azt mondják, fizikálisan már nincs baja, azonban a Cruciatus átok nem csak a testet, hanem az elmét is megkínozza. Amíg fel nem ébred, addig nem tudják megmondani, hogy mentálisan nem szenvedett e sérülést.

Madam Pomfrey és McGalagony professzor az első nap visszatértek Roxfortba, miután kaptak egy rövid tájékoztatást Hermione állapotáról. Engem is magukkal akartak vinni, de nemet mondtam, annak ellénre, hogy a gyógyítók is el akartak küldeni, mondván, nem tehetek semmit, majd értesítenek, ha változás állna be.

Végül McGalagony professzor elintézte, hogy mellette maradhassak. Azóta egy pillanatra sem hagyom magára. Az ágya melletti széken ülök és csak várok, naphosszat a kezét fogom és beszélek hozzá, hátha hall engem. Enni is csak akkor eszem, ha esetleg hoznak valamit nekem. Éjjel csak percekre hunyom be a szemem, mikor már túl kimerült vagyok.

Hibásnak érzem magam, hogy ez megtörténhetett vele egyáltalán. Nekem kellett volna jobban szemmel tartanom Pansyt, elejét vehettem volna ennek az egésznek.

Ezt az érzésem csak alátámasztotta egy bizonyos személy...

Potter és Weasleyék a második napon jöttek be látogatóba. Nyilván McGalagony értesítette őket, mint közeli hozzátartozókat.

Mindenkit meglepett, hogy ott találtak az ágya mellett, de hangot csak egy valaki adott a véleményének.

- Mit keres itt ez a nyomorult halálfaló?! - kezdett bele Weasley.

- Csillapodj, Weasley. Ez egy kórterem, mind azért vagyunk itt mert aggódunk érte.

- Aggódni, te?! Hisz miattad került ide! Nincs jogod...

- Neked nincs jogod megmondani, hogy ki lehet mellette. - vágtam közbe türelmetlenül.

- Igaza van, Ron - szólt rá a húga. - Azzal, hogy Malfoy itt van, már önmagában is bizonyítja, hogy fontos neki Hermione. Hagyd őt békén.

- Édes húgom, neked elment a józan eszed? Ez egy halálfaló! Egy féreg, aki utálja a muglikat és a mugliszármazásúakat! Ott van a jegy is a karján, ami meg ezt bizonyítja!

- Ron, elég. Ne csináld megint a műsort, éppen elég volt az, mit Roxmortsban műveltél. Nem ezért jöttünk. - Potter biccentett egyet felém, jelezve, hogy részéről nincs gond a jelenlétemmel.

- Na jó, ha ti nem, akkor majd én... - mielőtt a féleszű Weasley bármibe is belkezdhetett volna, megjelentek a szoba ajtajában szülei.

- Mégis mire készülsz, Ronald Weasley! Teszed el azonnal a pálcád! Jó abból még nem származott, ha te indulatból hadonásztál vele! - szólt rá élesen az anyja.

Weasley szégyenkezve tette el a pálcáját, majd az orra alatt szitkozódva inkább elment.

- Mr. és Mrs. Weasley - felállva, kezemet nyújtottam feléjük.

A kövérkés asszony örülni éppen nem örült a látványomnak, de kifejezetten goromba se volt velem. Biccentett köszönésképp, majd az éjjeliszekrényhez lépett és elkezdett kipakolni táskájából.
Mr. Weasley hajlandó volt kezet fogni velem, de látszott rajta, hogy ő is inkább csak udvariasságból teszi.

Egy kis időre a szoba sarkába vonultam félre, teret hagytam a többiek számára, de továbbra is őt figyeltem.

Körülbelül egy órát voltak bent nála, aztán mindenki elköszönt és elmentek, kisebb ajándék és édességboltnyi holmit hagyva maguk után.

Potter egy pillanatig hátra maradt.
- Értékelem, hogy mellette vagy. Nem szívesen emlegetem fel, de mondhatni az adósom vagy, szóval arra kérlek, ne okozz fájdalmat neki. - mondta, majd a többiek után ment.

Wealey szerencsére már nem jött vissza és más sem érkezett hozzá, így nyugodtan visszatelepedhettem megszokott helyemre az ágya mellé.

- Bárcsak tudnád, mennyire hiányzol - súgtam neki csendesen. Nagyon szerettem volna már újra magamhoz ölelni őt, úgy mint a Szükség Szobájában.

Elaludhattam kicsit, mert mire felriadtam, egy kis karácsonyfa áll a szoba sarkában, fényfüzér futott körbe a falmentén és egy aprócska asztalkán egy tál sütemény várta, hogy megegyék.

Hermionéra néztem és döbbenten vettem észre, hogy szemei résnyire ugyan, de nyitva vannak és engem figyel.

- Boldog karácsonyt. - motyogta rekedten, egy erőtlen mosoly kíséretében.

- Boldog karácsonyt - suttogtam hitetlenkedve. Föléhajoltam és gyengéden homlokon csókoltam. - Hívok valakit, hogy felébredtél.

- Tudnak róla, ne aggódj, csak maradj itt velem. - kérlelt alig hallhatóan. Nehézkesen odébb csúszott egy picit, és maga mellé húzott. Éppen elfértem az ágy szélén. Arcát mellkasomba fúrta és szorosan hozzám bújt, én pedig végre átkarolhattam.

- Sehová sem megyek nélküled. - mire kimondtam már ismét békésen aludt.

Egy gyógyító lépett be a szobába mosolyogva. Cseppet sem zavarja, hogy Hermione mellé feküdtem, sőt boldognak tűnik.

- Felébredt...

- Igen tudom, - szólt gyorsan suttogva, - itt voltam mikor magához tért, épp dekoráltam kicsit. Ne aggódjon, minden rendben van vele, teljesen fel fog épülni, csak egy kicsit gyenge még. Ha ismét felébred adjon neki a süteményből. Most már minden rendben lesz. Pihenjen maga is.

Ezután a gyógyító egy karácsonyi dalt dudorászva ismét magunkra hagyott bennünket.

Napok óta először merem álomra hajtani a fejem, tudom most már senki sem veheti el őt tőlem.