Dramione

20. Roxmorts

Alig fejeztük be a reggelit Ginnyvel, Luna lépett oda hozzánk.

- Na, indulhatunk? - kérdezte vidáman.

- Hová? - kérdeztünk vissza egyszerre.

- Mi az, hogy hová? Hát a faluba. Ginny ne mond, hogy elfelejtetted. Másról se beszélsz napok óta, csak arról, hogy Harryvel végre találkozni fogtok.

- Uhh, tényleg - csapott a homlokára. - Ez a te hibád, Hermione. Teljesen megfeledkeztem mindenről, annyit idegeskedtem miattad.

- Miről maradtam le? - kérdezte csodálkozva, Luna.

- Majd útközben elmesél mindent, igaz Hermione? - mondta szúrós tekintettel Ginny.

Nem igen volt más választásom, tartoztam egy részletes beszámolóval a barátaimnak, ez volt a legkevesebb, amivel viszonozhattam figyelmességüket.
Ígyhát elmeséltem nekik mi történt az előző nap délutánja óta, míg sétáltunk Roxmorts felé.

A csajok megértő hallgatóság voltak.

- Szóval akkor most együtt vagytok? - kérdezte a beszámolóm végén Ginny.

- Nem tudom. Inkább csak közelebb kerültünk egymáshoz. - feleltem bizonytalanul.

- De nem is közömbös számodra - jegyezte meg Luna mosolyogva.

Nem igazán tudtam, mit feleljek erre. Annyi érzés kavarog bennem egyszerre, ha rá gondolok.

- Tudod már hol találkoztok legközelebb?

- Fogalmam sincs. Mindenhol mindig van valaki, az üres tantermek meg hát... Ah, bárcsak lenne egy nyugis hely Roxfortban, ahová néha félre lehetne vonulnk egy kicsit.

- De hiszen van, te is tudod. - szólalt meg ismét Luna, megint azzal a hanglejtessel, mintha a világ legegyszerűbb dolgát fejtette volna ki az imént.

Értetlen arckifejezéssünket látva megállt és csodálkozva nézett ránk.

- A Szükség Szobájáról már megfeledkeztetek?

- Jajj, Luna. Az a szoba megsemmisült a háborúban, a táltos tűz elpusztította az egészet.

- Nem, dehogy. A szoba még mindig megvan. A táltostűz csak azt a rengeteg lomot pusztította el, és csak abban a szobában.

- Biztos vagy benne?

- Persze, hogy biztos. A minap egy elsős hollóhátast hallottam beszélni róla. Még nem jött rá, hogyan is működik pontosan. De a társának mesélte, hogy eltévedt és egy fura térképszobában találta magát, így végül megtalálta a tantermet, ahová indult. Láttatok ti valaha is térképszobát Roxfortban? - kérdezte mosolyogva és vidáman tovább indult.

Luna egy zseni, nem véletlenül lett Hollóhátas. Szívem szerint azonnal visszarohantam volna megnézni valóban ott van e a szoba, de persze nem tehettem.

Ginny a faluba érve elköszönt tőlünk és elszalad Madam Puddifoot kávézójába. Mi Lunával a Három Seprűbe ültünk be. Már nem is emlékszem, mikor ittam utoljára egy igazán finom vajsört.

Rendeltünk két italt és vidáman elcseverésztünk mindenféle varázslényről (narglik és egyebek), és hogy mihez is kezdünk majd suli után magunkkal.

Luna utazni szeretne, mágikus lényekkel és növényekkel foglalkozna. Illik is hozzá ez a szakma. Egy mindig ábrándozó felfedező, ez valóban Ő.

- Eszembejutottak a Szükség Szobájáról a régi DS óráink - mondta álmatagon Luna. - Olyan jó volt. Hiányzik.

- Ne is mond, nekem még mindig megvan a galleon, amivel jeleztünk egymásnak - mosolyodtam el rajta.

- Ott lettek először igazi barátaim, akik azóta is velem vannak.

Eszembe jutott Luna szobájának plafonja. Azt hiszem számára a háború több jót hozott magával, mint rosszat.

Felemlegettük még jó pár szép emléket és közben bejártuk a falut is. Ellátogattunk a Mézesfalásba, ahol szokás szerint egy halom finomságot vettünk.  Betértünk a Calamus pennaboltba, kellett némi pergamen és tinta. Elnéztünk Zonkó Csodabazárjába is, sőt még a Szellemszállashoz is elsétáltunk, ahol egykor a Tekergők húzták meg magukat teliholdkor.

Milyen furcsa volt ott állni és belegondolni, hogy már egyikük sincs köztünk. Még furcsább, hogy összességében, mindük halálát ugyan az a személy okozta.

Sajnos Ginny és Harry nem csatlakoztak a nap végén sem hozzánk, nyilván teljesen belefeletkeztek egymásba. Végül, nem vártunk rájuk tovább és egy utolsó vajsör után, Lunával kettesben indultunk el vissza a kastélyba.

Mikor visszaértünk, Luna elköszönt tőlem és a nagyterembe ment vacsorázni.
Én egyenesen a hetedik emeleti folyósóra siettem és háromszor sétáltam el azelőtt a bizonyos fal előtt, amely a Szükség Szobáját rejtette maga mögött.

A kívánságom egyszerű volt. Csak egy kis szoba kellett, ahol nyugodtan és biztonságban lehetek egyedül vagy épp kettesben Malfoyal. Ahol békésen lehet eltölteni egy kis időt, mások nélkül.

A harmadik forduló után, egy ajtó körvonalai kezdtek kirajzolódni a falban.

Hát igaz volt, amit az elsős diák mondott.

A Szükség Szobája még mindig létezik.

Köszönöm, Luna.