Dramione

32. Igen?

Szerencsére, Hermionénak nem esett komolyabb baja, de Weasleyt porig tudtam volna átkozni, ha nem tette volna meg helyettem a húga.

Úgy látszik a kis vörös az anyja temperamentumát örökölte, és bizony jobb nem ujjat húzni vele.

Weasley miután felfogta, hogy mit is hallott, végképp teljesen becsavarodott. Úgy gondolta, megrontottam az ő barátnőjét...

Húga már előtte is igencsak paprikás hangulatban volt, így mikor ismét megpróbált rám támadni az a féleszű, legalább öt féle rontást küldött bátyjára fél percen belül. Potternek ideje sem volt megfékezni.

Weasley egy kupac földön fetrengő, nyöszörgő szerencsétlenség lett, pillanatokon belül.

Meg is érdemelte azok után, hogy ennyire elszúrta mindenki napját.

Potter igyekezett összekaparni barátját, de azt a műsort mi már nem néztük végig.

Hermionéval a délutáni séta és nevetés helyett, visszatértünk a kastélyba. Ragaszkodtam hozzá, hogy biztos ami biztos, Madam Pomfrey nézzen rá mielőtt a Szükség Szobájába mentünk volna.

A javasasszony megnyugtatott, hogy nincs bajuk, de figyelmeztetett, hogy mostantól kerüljük a stresszhelyzeteket, nem tesz jót az idegesség.

Ezután szobánk biztonságos kis falai közé húzódtunk végre vissza.

- Haragszol? - kérdi tőlem félszegen, amint az ajtó becsukódik mögöttünk.

- Meg tudnám folytani azt a...

- Nem rá. Hanem rám... - szól közbe csendesen. Szomorú a hangja és elfordul tőlem, fél a szemembe nézni.

- Rád? Ugyan miért? - kérdem értetlenül.

- Hogy nem szóltam a baba miatt... - szeméből könnycsepp gördül le puha bőrén. Kezeim közé fogom gyönyörű arcát, és gyöngéden magam felé fordítom. Finoman letörlöm szeme alól a könnycseppet.

- Szeretlek téged. Egyetlen másodpercre se tudnék rád haragudni, - felelem neki őszintén. - csak megleptél, persze a szó pozitív értelmében, pedig nekem voltak terveim mára meglepetés terén, de talán még ahhoz sincs késő.

A zsebemben kotorászok kissé ügyetlenül, míg megtalálom, amit keresek.

- Másképp terveztem, - kissé zavarban vagyok, mert erdetileg különleges és boldog pillanatot akartam választani, és most nem éppen örömteli a hangulat, ráadásul fogalmam sincs mit is csinálok. - nem igazán tudom pontosan, hogyan is szokták a muglik, de úgy tudom ennek köze van hozzá.

Egy aprócska dobozkát nyújtok felé, remegő kézzel nyitom fel a fedelét.

- Hermione Granger, hozzám jönnél?

~~§~~

Kezemet arcomhoz kapom. Álmodom? Ez most valóban megtörténik?

Itt kesergek éppen azon, hogyan romolhattak el ennyire a dolgok ma, mire ő előkap egy meseszép gyűrűt és megkéri a kezem.

Túl sok ez nekem egy napra. Biztos a hormonok is közrejátszanak, de elsírom magam.

Draco kétségbeesetten néz rám, teljesen összezavarodott.

- Ne haragudj én... Azt hittem tetszeni fog...

- Igen...

- Tiszta hülye vagyok... Hogy is gondoltam...?

- Igen.

- Még hogy te, éppen hozzám... - a fejét fogja, teljesen kiakadt, meg se hallja válaszom.

- Draco Malfoy! - meglepetten kapja felém a fejét neve hallatán és elnémul. - Nekem is lehetne egy szavam? - kérdem még mindig a könnyeimmel küszködve.

- Én csak... - ujjamat a szájára teszem, elcsitul végre. Szemei bocsánatért könyörögnek, pedig nincs is miért.

- Az imént, igen mondtam neked. - szólok neki csendesen. Kezemet a szájáról az arcára csúsztatom finoman. Az arcom csupa könnycsepp, de halványan mosolygok rá.

Most döbben csak rá, hogy mi is történik. Magához húz és szorosan átölel.

- Komolyan mondod? - kérdi hitetlenkedve.

- Csak, ha biztos vagy benne, hogy tényleg akarsz minket.

- Még szép, hogy akarlak. Téged is a babát is.