Dramione

22. Csapdában

Elérkezett a december és vele együtt a téli szünet is Roxfortba. A hazautazó diákok ma szállnak fel a vonatra.
Csak alig páran maradunk a kastélyban.

- Biztos, nem akarsz eljönni hozzánk? - kérdezte, Ginny. - Anya téged is meghívott az ünnepekre.

- Ne haragudj, Ginny. Semmi bajom a családoddal és szívesen mennék is, de a bátyád... Kétlem, hogy jó ötlet lenne. Inkább itt maradok a kastélyban, ne aggódj megleszek.

- Abban biztos vagyok. - kuncogott. - Malfoy is marad gondolom, úgyhogy lesz, aki "szórakoztasson".

- Jajj ne már, Ginny. Nincs köztünk úgy semmi.

- Na persze... Akkor mégis mit csináltok, mikor megléptek a Szükség Szobájába. Még éjjelre is maradni szoktál vele. Ne próbáld meg bemesélni nekem, hogy együtt alszol egy pasival és nem csináltok soha semmit.

- Most erre mit mondhatnék? Úgysem hiszel nekem. - feleltem.

Dracoval eddig minden héten pár alkalommal félrehúzódtunk a titkos kis helyünkre. Ha tehettük, éjszakára is maradtunk, mindketten nyugodtabban alszunk együtt, de tényleg csak alszunk. Karjai közt elaludni, minden bájitalnál megnyugtatóbb.

A régi galleonos módszert használjuk, így titokban jelezhetünk egymásnak, ha szeretnénk a másikkal találkozni. Draco egy kicsit kiakadt, hisz annak idején vadászott a DS tagokra. Nem is egyszer találkozott ilyen galleonnal, de ezidáig nem tudta, hogy mik is voltak azok valójában.

Az órákon vagy mások előtt nem igen szoktunk beszélüni egymással, csak néha egy-egy pillantást vagy alig észrevehető mosolyt váltunk.

Ginnynek hiába mondom, egyszerűen nem akarja elhinni, hogy továbbra sincs köztünk semmi extra. Magam sem értem igazán, hogy mi is ez az egész. Részemről, már el sem tudom képzelni, hogy nélküle töltsek el akár egyetlen hetet is. Egy-két nap is elég ahhoz, hogy rosszul érezzem magam a hiányától, mégis, mintha még mindig lenne közöttünk egy vekonyka fal, amit egyikünk se mer még ledönteni.

Napról-napra úgy érzem, hogy mindig egy picit közelebb kerülünk egymáshoz.
Azt hiszem ő is többre vágyik, de egyenlőre talán így érzelmileg biztonságosabb.

Együtt is vagyunk, meg nem is.

~~§~~

Téli szünet... Régen mindig megvetettem és gúnyt űztem, azokból a diákokból, akik a kastélyban maradtak az ünnepekre. Szánalmasnak tartottam, hogy nincs hova menniük, hogy nem várja őket haza senki.

Erre most itt vagyok én is köztük. A mardekárosok közül többen maradnak itt, mint a többi házból. Sokunknak vesztek oda vagy kerültek börtönbe a rokonai.

Mardekár... A nagyravágyók és hatalomraéhesek háza, ahol sokra vihetik a tanulók... Én mondom, inkább átok ez a hely, és nem hoz sok sikert senkinek sem.

Meglepetésemre, Pansy is összecsomagolt és indulasra készen áll. Az utóbbi hetekben nem volt túl felhőtlen a kapcsolatunk, de azért még barátok vagyunk.

- Figyelj, Draco. Én sajnálom, hogy olyan ostoba féltékeny liba voltam. Nem lett volna szabad olyanokat mondanom neked. - lépett hozzám, váratlanul.

- Nem haragszom, Pans. Nem sok barátom van, te is tudod. Örülnék, ha megint minden rendben lenne köztünk. - feleltem őszintén.

- Annak én is, és úgy is lesz az ünnepek után. De most mennem kell. Legyen szép karácsonyod, Draco. - egy puszit nyomott az arcomra, és elsietett a többi induló diák után, nehogy lekésse a vonatot.

Hirtelen jött kedvessége meglepett, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Bizonyára csak a közelgő ünnepeknek köszönhető.

~~§~~

A griffendél klubhelyisége szinte teljesen kiürült. Valószínűleg a többi házban se maradt sok tanuló, hisz ez az első karácsony, Voldemort bukása óta.

Nekem nincs kihez hazamenni, akik közel állnak hozzám, azok mind Weasleyéknél karácsonyoznak.

Érzem, hogy a zsebemben felmelegszik az elvarázsolt galleon, így minden kis bánatom elszáll.
Nem maradtam magamra, Draco is itt van és találkozóra hív.

Boldogan indulok el kifelé, keresztül mászok a portrélyukon, búcsút intve a Kövér Dámának.

Minél előbb szeretnék odaérni, szintve futva sietek a hetedik emeleti folyósóra.

Már majdnem odaértem, mikor a végtagjaim hirtelen összezártak, testem vigyázba merevedett és eldőltem, mint egy élettelen farönk, keresztül esve a előttem lévő faliszőnyegen egy titkos folyosó padlójára.

Riadtan forgattam körbe a szemeim, mégis ki támadott rám a sóbálvány átokkal?

- Szervusz, Granger! Azt hitted, megfeledkeztem rólad? - Pansy hajolt fölém kárörvendően. Szeméből sütött a gyűlölelt és a gonoszság. Kétségbeesetten próbáltam sikítani de csak halk nyüszítésre voltam képes. - Stupor! - suttogta, és számomra elsötétült minden.