𝘠𝘰𝘶 𝘸𝘦𝘳𝘦 𝙏𝙤𝙤 𝙮𝙤𝙪𝙣𝙜 •ˢᵃⁿʰʷᵃ• ✓

07

Másnap reggel, azaz szombaton írtam Seonghwának, hogy akkor tényleg megyünk-e. Miután igennel válaszolt azonnal megvitattuk, hogy hol és mikor találkozunk, majd el is kezdtem készülődni. Ez nem egy randi, de én annak tekintem. Amiről nem tud, az nem fáj neki.

- Mikor indulsz? - kérdezte a telefonból. Igen, igen, felhívtuk egymást, én pedig folyamatosan vigyorgok miatta mint a fejbetök.

- Mindjárt, csak... Nem tudom hol a kulcsom. Mármint mehetnék anélkül mert apám itthon van, de úgy biztosabb ha- Oh, tudom hol van! - jutott hirtelen eszembe.

- Na hol?

- Apámnál. Elvette, hogy ne menjek el itthonról, mert pihennem kellett. Mindjárt visszaszerzem. - rohantam gyorsan át hozzá. - Apa! Kérem a kulcsom!

- Huh? Mész valahova? - húzott ki egy fiókot ahonnan elő kotorta a kulcsot.

- Csak ide a moziba. - vettem el tőle.

- Kivel?

- A suliból valakivel.

- Fiú vagy lány? - kérdezett ismét. Csak nem áll le rólam, nézd meg.

- Fiú. - mondtam sóhajtva.

- A mozi nem túl jó randizásra. Főleg nem elsőre.

- Nem randira megyek! - vágtam rá, majd inkább gyorsan el is mentem. - Itt vagyok. - mondtam Seonghwának.

- Apád tudja, hogy meleg vagy? - kérdezte, és mintha kissé meglepett lett volna.

- Igen. Azt mondja már óvodás koromban is sejtette, bár nem tudom hogy 4 évesen mit tudtam kihozni belőle. - mondtam, amin egy kicsit felnevetett. - Na, felveszem a cipőm és megyek. - siettem gyorsan az előszobába.

- Tudod hanyas busz, ugye?

- Persze, tudom. 32-es, három megálló és ott vagyok a nagy szökőkútnál.

- Pontosan. Akkor várlak! - mondta, majd bontottuk a hívást. Gyorsan felkaptam a cipőmet meg a vékony zöld kabátomat, és már otthon se voltam.

Minél közelebb értem a találkozóhelyhez, annál izgatottabb lettem. Majd mikor leszálltam a buszról, és a szökőkút mellett megláttam Seonghwát, olyan ideges lettem hogy még hányingerem is lett. Az a jó hányinger, mikor a pillangókat öklendezném fel, mivel nem bírnak nyugton maradi a hasamban.

- Jó napot! - köszöntem mosolyogva, amint mellé értem.

- Szia, San. - köszönt ő is, majd a lehető legfeltűnőbben mért végig. Valami nem tetszik neki? Egy sima farmert, meg a pasztell rózsaszín pulcsimat vettem fel, ami igaz, elég lányos, de olyan puha hogy muszáj  volt megvennem.

- Van.. valami baj? - kérdeztem kissé nyugtalanul.

- Csak... - mért végig mégegyszer. - Jól nézel ki. - mosolygott rám. Kész. Ennyi. Megdicsért, mostmár boldogan meghalhatok. - Volt pár stylist barátom, és mindegyik azt mondta, hogy a rózsaszín és a zöld förtelmes együtt. Viszont rajtad jól áll.

- Oh, uh... K- Köszönöm. - tényleg mindjárt pillangókat fogok hányni. - Ön is jól néz ki. Mármint igazából mindig- Vagyis... A- Azt hiszem inkább befogom. - mondtam gyorsan, amin egy kicsit felkuncogott.

- Gyere, menjünk. Meg szeretném venni a jegyeket minél hamarabb. - indult el, én pedig gyorsan követtem.

Miután megvettük a jegyeinket már mehettünk is be, mivel öt perc volt a kezdésig. A teremben sok gyerek volt, akik a szüleikkel jöttek. Pár kisebb sírt, egyesek sikítoztak, a normálisak meg csendben vártak. Úgy tűnt Seonghwának sem idegen a helyzet. Ez ennek a mesének a negyedik része. Biztosan megnézte a többit is.
Röviden és tömören egy gyerekről szól, akinek van egy beszélő cicája, akivel természetesen mindig valami bajba keverik magukat. Imádom a készítőit, mivel egyik meséjükben sincs meghatározva a főszereplő neme, mint ahogy itt sem. A neve Alex, a macskája pedig Sam, de jó, mondjuk most mindkettőt fiúnak, ha már ebben a részben mindketten becsajoztak.

- Mhm... - nyújtóztam ki, miután vége lett, és felkapcsolták a villanyt. - Ez jó volt. - mondtam mosolyogva.

- Azt hittem palija lesz a végén.

- Ugye? Én is azt hittem, hogy Jackkel lesz valami. Őt már az eleje óta ismeri, Amy meg csak az előző részben jött be. - mondtam miután összekaptuk magunkat és elindultunk kifelé.

- Na hát ez az! Még azt is jobban megértettem volna, ha Alicet választja, na de Amyt... - sóhajtott, amin egy kicsit elmosolyodtam. Sosem gondoltam volna, hogy majd vele fogok megnézni egy kisgyerekeknek való filmet. - Köszönöm, hogy eljöttél velem. Az unokaöcsémet szoktam magammal hozni, de most nem volt rá lehetőség, egyedül meg talán még furábban nézett volna rám a kasszás.

- Jaj, ez semmiség. Örülök, hogy volt valaki akivel megnézhetem, mert eddig mindig egyedül voltam. Az a srác a kasszánál szerintem már fel is ismer, annyiszor voltam itt.

- Miért nem kérdezted meg Wooyoungot, hogy jöjjön el veled? - érdeklődött, viszont erre nem nagyon szeretek válaszolni.

- Nem igazán szeret kettesben lenni velem mások között. - mondtam egy kis gondolkozás után.

- Hm? Hogy érted?

- Van egy-két rossz szokásom, amiket nem szereti, ha az emberek előtt csinálok. De igazából mindegy. - folytattam gyorsan, mielőtt még rákérdezne. - Úgysem vagyok valami szociális ember. Örülök hogy a suliban rajta kívül ott van még Yuqi is. Ennyi bőven elég, a sok barát amúgy sem olyan jó.

- Hm, ebben igazad van. Mikor annyi idős voltam mint te, nekem csak egy barátom volt, akit még általánosban ismertem meg. 

- És még mindig a barátja? - kérdeztem rá, amire megrázta a fejét.

- Érettségi után nemsokkal gyógyintézetbe került, mert skizofrén volt és meg akarta ölni magát. Azóta nem hallottam felőle.

- Ugh... Elég... Rossz dolgok történtek önnel. - mondtam, mire kíváncsian rám nézett. - Mármint... Hogy az egyetlen barátja is eltűnt, meg amit az apjáról említett... - mondtam egyre halkabban.

- Ja, azok semmiségek. Rossz dolgok mindenkivel történnek. Rövidebbet húztam mint mások, de még mindig tudok mosolyogni, és ez a lényeg. Amíg tudsz őszintén mosolyogni, addig élni kell azt a nyomorult életed. Ha már nem megy, akkor azt kezdesz magaddal, amit akarsz. - mondta, amin egy pillanatra elgondolkoztam. Nem hülyeség, csak tudnám honnan szedi ezeket.

- Um... - szólaltam meg egy kis idő múlva. - Az baj, ha valaki az osztályból meglát minket?

- Kit látsz?

- Yejit.

- Igen, baj. - vágta rá, majd miután megláttam a többi lányt is, azonnal megfogtam a kezét és berohantam vele a mosdókhoz. Még jó, hogy pont mellettünk volt.

- Bocsánat, csak... A többi lányt is láttam erre jönni, és- és ha meglátnak akkor- akkor nem lesz olyan hogy San és... és Park Seonghwa, hanem olyan lesz hogy S- SanHwa, mert mindegyik lány egy őrült fujoshi! - hadartam le az egészet egy szuszra. Majdnem elájultam, de meglepetésemre Seonghwa csak elnevette magát.

- Pedig a Sanhwa nem is hangzik olyan szörnyen. - jegyezte meg.

- Jaj... - takartam el az arcom, mivel égni kezdett.

- Hm... - hallottam meg a mély hangját egész közelről, amitől teljesen kirázott a hideg. - Olyan vörös vagy, mint a tavalyi tánc után.

- Tavaly ennyire kimelegedtem??! - csúsztam le a földre, továbbra is az arcomat takargatva. Látta a rákvörös fejemet. Ez nem jó. Nagyon nem jó.

- Igen, de nem tudtam hogy ez neked ilyen gyorsan is megy. Nem vagy te lázas?

- Csak túl sok vér ment a fejembe... - mondtam halkan, ő pedig ismét felkuncogott egy kicsit.

- Kimegyek, hogy le tudj nyugodni. Gyere ha megvagy. - szólalt meg egy kis idő múlva. Csak hümmögtem egyet válaszként, ő pedig már itt sem volt.
Ez borzalmas. Biztosan érezte, hogy miatta van. Oh istenem, miért vagyok olyan mint egy szerelmes tinilány?