𝘠𝘰𝘶 𝘸𝘦𝘳𝘦 𝙏𝙤𝙤 𝙮𝙤𝙪𝙣𝙜 •ˢᵃⁿʰʷᵃ• ✓

26

Hogy őszinte legyek, ez a második forduló szánalmas volt. Konkrétan a háromnegyede a fellépőknek vagy elbotlott, elcsúszott, vagy egyszerűen elfelejtette a közepén a koreográfiát. Sőt, volt egy srác, aki a színpadról is leesett. Mi a fasz van az emberekkel?

De a lényeg, hogy ennek is vége, én pedig továbbjutottam. Még egy koreográfia, és talán nyerni is fogok, ami még sosem fordult elő. Pedig nem kevés pénzt kap az első helyezett... Mondjuk nem is csodálom. A belemet kidolgozom, hogy hármat megtanuljak.

- Jó voltam tegnap? - kérdeztem, mikor Seonghwa betévedt a nappaliba.

- Csodálatos voltál. - ült le mellém mosolyogva, majd a telefonomat elvéve a kezemből lerakta az asztalra, és megölelt. Én viszont a vállaira támaszkodva eldöntöttem az ágyon, hogy rá tudjak feküdni.

- Instagramon már két cég is rám írt. Olyan ijesztő, hogy most ennyien megismertek...

- Ne aggódj miattuk. Majd én vigyázni fogok rád. - ölelt át, majd a pólóm alá is becsúsztatta a kezeit. - Szeretem a derekad.

- Hm? - lepődtem meg egy kicsit.

- Vékony a derekad. Tetszik. - simított végig az oldalamon, amitől egyszerre jöttem zavarba, és rázott ki a hideg.

- Tényleg?

- Ha nem így lenne, nem mondanám. Nem hiszed el?

- De, elhiszem. Csak régen meg szinte mindenki azt mondta, hogy nagyon csúnya... Szóval fura ezt hallani most. - magyaráztam el neki röviden.

- Mi? Kik mondták?!

- Nem lényeges! - vágtam rá azonnal. Nehogy már ezen bassza fel magát. Ennél kaptam sokkal rosszabb beszólásokat is. - Már régen volt. A régi sulimban. Általánosban vicces másokat csesztetni. Bár nem tudom miért vicces, ha valaki vékonyabb, és nincsen anyja. De tényleg mindegy. Szinte már nem is emlékszem rájuk. - mondtam, de ez egyáltalán nem hatotta meg.

- Ugye tudod, hogy álmodban néha sírsz? Valamikor még remegsz is, és eltakarod az arcod, mintha valaki meg akarna ütni. Tudom hogy történtek veled rossz dolgok, hiszen pánikrohamot sem véletlenül kapsz. Nem érdeklődöm a múltad felől, mivel nem akarom felbolygatni a rossz emlékeket, de egyébként... Ha akarsz, bármikor mesélhetsz.

- Szoktam sírni? - kérdeztem vissza, mivel ezt még senki sem említette. - Már rengetegszer aludtam Wooval, és egyszer sem mondta, hogy bármit is csinálnék mikor alszom.

- Igen? - lepődött meg egy kicsit. - Még hozzám is szoktál bújni. A táborban is ezt csináltad, mikor mellettem aludtál.

- Akkor azt hiszem ön az egyetlen, akivel ezt csinálom. Bocsánat... Sokszor fel szokott kelni emiatt?

- Aranyos vagy, de amúgy sem vagyok valami jó alvó. Sokszor fel szoktam kelni amúgy is. Bár amióta itt vagy, talán ez egy kicsit lecsökkent. - fogta meg az egyik kezem, és összekulcsolta az ujjainkat. - Jól megnőtt a körmöd.

- Jaj, igen! Azt hiszem sikerült leszoknom róla, hogy rágom. De vágni meg sosem vágtam. Lehet le kéne... Olyan kezem van így, mint egy nőnek. - mondtam, amin egy kicsit felnevetett. Felállt az ágyról, engem pedig felemelt, és úgy vitt be a fürdőbe, ahol aztán leültetett a kád szélére.

- Levágod, vagy segítsek? - vette le a polcról a körömvágó ollót.

- Segít? - kérdeztem, amire csak bólintott, és leült mellém.

- Nem vágom nagyon rövidre, mert az fájna most a bőrödnek. - vágta le az első ujjamról, ami elég furcsa érzés volt. Tényleg sosem vágtam a körmöm. Egy kicsit meg féltem is, hogy megsért az ollóval, de végül semmi baj nem lett. Utána még egy kicsit lereszelte a széleit. Ezt már jobban éreztem, de nem akartam elkezdeni hisztizni ezen.
- Kész is van. Ugye nem fájt? - kérdezte, amire csak megráztam a fejem, majd megnéztem a körmeim. Szerintem még sosem néztek ki ilyen jól.