𝘠𝘰𝘶 𝘸𝘦𝘳𝘦 𝙏𝙤𝙤 𝙮𝙤𝙪𝙣𝙜 •ˢᵃⁿʰʷᵃ• ✓

14

Reggel mikor felkeltem egyedül voltam a házban. Seonghwa nem olyan rég mehetett el, hiszen még elég jól éreztem a dezodorját. Ugyan felöltöztem, de nem mertem kimenni. Nem mertem a többiek közé menni, mert féltem, hogy mit gondolnak.

- Oh, már fent vagy? - nyitott be hirtelen Seonghwa. - A többiek már esznek. Nem jössz? - kérdezte mosolyogva.

- Nem vagyok éhes... - mondtam halkan.

- Tegnap szinte csak ebédet ettél. Muszáj enned valamit.

- Nem vagyok éhes, nem tudja megérteni? - kérdeztem a padlót nézve. - Amúgy sem érzem jól magam. Nem akarok kimenni. Egyedül akarok lenni. - öleltem körbe magam.
Nem akarok beszélni vele. Nem akarom látni se. Haza akarok menni és bőgni, mint akit halálra ítéltek.
Viszont mikor beljebb jött a házba és becsukta maga után az ajtót, az már felkeltette az érdeklődésem, és ráemeltem a tekintetem.

- A többiek aggódnak, hogy jól vagy-e. Kérlek gyere ki legalább enni. Utána vissza jöhetsz. - mondta, amire semmit nem reagáltam. Attól még ugyan olyan szarul érzem magam. - Hé, szereted a havat? - kérdezte, mire én csak kíváncsian oldalra döntöttem a fejem. Hogy jön ez ide? - Este esett a hó. Még a tó is befagyott, ott az erdő szélén. A többiek korcsolyázni szeretnének, mert lehet bérelni. Szeretsz korcsolyázni? - kérdezte, de nem válaszoltam, csak elnéztem róla. - San, kérlek ne csináld ezt. - lépett elém, majd leguggolt. - Miért vagy ilyen? Bánt ami tegnap történt?

- Hagyjon békén. Én ennyit kértem. Nem tudok korcsolyázni, pedig mindig is akartam, és igen, bánt a tegnapi oly annyira, hogy legszívesebben a falba verném a fejem olyan erősen, amennyire csak tudom. De nem érdekel most semmi. Csak egyedül akarok lenni. - ültem hátrébb az ágyon, és átöleltem a térdeim. Sóhajtott egyet, majd felállt.

- Rendben, akkor hagylak. Ha gondolod gyere majd ki. Tényleg szép a táj, a többiek pedig hiányolnak.

- Nem érdekel. - dőltem el az ágyon, majd miután végre elment újra sírni kezdtem. Nem tudom, egyszerűen csak fáj most minden.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem néztem a többieket az ablakból. Ott korcsolyáztak, amit én mindig ki akartam próbálni, de egyszerűen sosem volt rá lehetőségem. Most lenne, de inkább szamár módra bent maradok. Nem is én lennék...

- Na jó, leszarom te mit akarsz és mit nem, kijössz most azonnal! - rontott be Wooyoung a házba kb délután kettőkor. Rám adott egy pulcsit, majd kihúzott a házból egészen a tóig, ahol még mindig voltak egy páran Seonghwával együtt. - Meghoztam! - kiabálta el magát, mire mindenki ide nézett. Én viszont csak fogtam magam, és lefeküdtem a hóba. Ha megfázok legalább nem kell közöttük lennem.

- Hogy vagy? - hajolt fölém Yeji.

- Megölsz, ha szépen kérem?

- Gyere csak. - ültetett fel, majd oda húzott a tó szélére. A jégen ott volt Seonghwa, aki csak úgy siklott, mintha itt nőtt volna fel. Volt még pár lány is, de ők elég instabilak voltak.

- Mit csinálsz? - kérdeztem, mikor levette a cipőm.

- Woo korcsolyája jó rád, szóval rád adom. - mondta mosolyogva, én pedig csak újból lefeküdtem.
Mikor kész lett Wooyounggal együtt talpra állított, és kilöktek a jégre, ahol azonnal el is estem. Viszont eszem agában sem volt felkelni. Bárcsak beszakadna alattam...

- Segítsek? - hajolt fölém Seonghwa mosolyogva.

- Be tudod törni alattam a jeget? - kérdeztem vissza, és mikor észre vettem hogy véletlen tegeztem, nagyon megijedtem, de ő mint aki meg se hallotta.