𝘠𝘰𝘶 𝘸𝘦𝘳𝘦 𝙏𝙤𝙤 𝙮𝙤𝙪𝙣𝙜 •ˢᵃⁿʰʷᵃ• ✓

30

Reggel egy elég furcsa dologra ébredtünk mindketten. Pontosabban egy nő sikítására. Azonnal az ajtó felé néztünk mindketten, ahol egy rövid, fekete hajú nő állt, felsőtestét pedig egy lenge blúz mellett egy fűző takarta, alul pedig fekete szoknya. De nem az az öreges. Átadta azt a "megöleltem a férjemet a pénzéért" hangulatot, ami esküszöm tetszett. Jó, de ez ki is? Egyáltalán nem tűnik ismerősnek.

- Te meg mit keresel itt? - pattant ki Seonghwa egyből az ágyból, és mivel csak egy alsóban aludt, a nőnek egyből oda tévedt a tekintete. Hwa zavarba jött, ő pedig nevetni kezdett. - De ne nevess kii! - rángatott fel magára egy nadrágot azonnal.

- Jajh- Jaj! A pasik olyan viccesek! - törölte le a könnyeit, amiket a nevetés csalt ki. - Jó, huhh... Lenyugodtam. - vett egy mély levegőt majd kifújta. - Ő ki? - biccentett felém.

- Um... - kezdett el gondolkozni. - Az egyik diákom.

- Amikor azt mondtad tanár akarsz lenni, nem hittem volna, hogy azért mert pedo vagy.

- Nem vagyok pedo! - vágta rá vörös fejjel, amin egy kicsit felkuncogtam. Sóhajtott egyet, majd felém fordult. - San, ő az... Anyám. Félig-meddig. - mutatta be végül.

- Félig-meddig? - kérdeztem vissza.

- Nos, az igazi anyám meghalt mikor még kicsi voltam, apám pedig felakasztotta magát, és így végül anyám legjobb barátjához kerültem, szóval hozzá. De amúgy nem értett a gyerekneveléshez egyáltalán. - súgta nekem az utolsó sort.

- Hé! - csapta meg a vállát. - Igen is jó nevelő voltam! Nélkülem nem lennél most sehol!

- Jó, hagyjuk ezt. San amúgy sem tud semmit, csak összezavarod.

- Ohh, hát én elmesélek neki mindent! - csapta össze a tenyereit egy széles mosollyal.

- Viszont én nem szeretném. Szóval miért is vagy itt?

- Minden évben egyszer meglátogatlak, mikor születésnapod van! Elfelejtetted, mi? Bár minek is csodálkozom, pasi vagy. - legyintett, majd el is hagyta a szobát. Seonghwa sóhajtott egyet, majd felém fordult.

- Öltözz fel. Én meg utána megyek. - mondta, és már itt sem volt. Na de várjunk csak... Ma van a szülinapja? És elfelejtette? Az igen! Ennyire még nekem sincs rossz memóriám.

Miután kész lettem egyből a konyhába mentem, ahol meg is találtam őket. Seonghwa főzőcskézett, míg -ezek szerint- az anyja az asztalnál ült és úgy beszélgettek.

- Ah, itt vagy te is! Gyere, ülj le. - mondta nekem a nő, én pedig helyet is foglaltam a mellette lévő széken. - Szóval mi is a neved?

- San vagyok. - mosolyodtam el egy kicsit.

- És milyen aranyos! Seonghwa drágám, ugye óvatos vagy az ilyen angyalokkal? - kérdezte, ami kicsalt belőlem el elfojtott röhögést.

- Ne beszélj már úgy rólam, mintha pedofil lennék! San az egyetlen kiskorú akivel valaha is voltam. - vágta rá azonnal.

- Igen? Hát én nem hiszem, de oké~ Te tudod. - vont vállat egy szórakozott mosoly társaságában. Most ő részeg, vagy alapból ilyen?

- Ahh, hagyjuk... - sóhajtotta, majd elém tolt egy tányér reggelit. - Ha akarsz ehetsz a nappaliban most.

- Megleszek. - fogtam meg a villát, és egyből bekaptam a falatot. Ez a nő valahogy nem zavar. Tudok enni mellette.

- Na, szóval! - csapta össze a kezeit a nő. - Ha már San amúgy sem tud rólad semmit, egyedül a méretedet, ráadásul születésnapod is van, mesélhetek rólad?

- Tőlem... De én nem akarom hallani. Úgyis van mit pakolásznom. - mondta, és már itt sem volt.

- Bunkó... - mondta duzzogva. - Na mindegy. Szóval tényleg nem mesélt neked semmit a múltjából? - kérdezte, amire csak megráztam a fejem. - Oh, pedig nagyon érdekes élete volt. Meg egy kicsit szomorú is. Szegénykének meghalt az anyja mikor öt éves volt. Akkor már tervben volt, hogy hozzám kerül, de az apja valamiért nem engedett. De egy év múlva felakasztotta magát, úgyhogy igazából mindegy volt.

- Miért akasztotta fel magát? - kérdeztem vissza.

- Nos, röviden és tömören valami titkos szervezetnél dolgozott, ahol embereket öltek. Csak aztán rá küldtek valami bérgyilkos, meg a végén már körözés alá is került, szóval inkább felakasztotta magát. Szegénykém hat évesen nem tudta használni a telefont, szóval szerencséje volt, hogy kb négy nap múlva meglátogattam őket. Még enni sem evett! Jó hogy nem halt éhen.

- Ugh... És miután magához került jól lett?

- Hát mondhatni... De vagy tíz év kellett ahhoz, hogy helyre tudják hozni a pszichológusok. Nagyon megviselték őt a történtek. Sőt, szerintem még mindig elég mélyen benne van a nyoma, csak nem beszél róla senkinek.

- Huha... És ezen kívül még történt vele valami? Valami nem megszokott? - kérdeztem, mire gondolkozni kezdett, majd egy kis idő múlva megszólalt.

- Maximum annyi, hogy majdnem jött utánam az Fbi-hoz.

- Mi? - kérdeztem vissza értetlenül. - Koreában van egyáltalán Fbi?

- Nem Koreában, te butus! - nevetett fel egy kicsit. - Most is Ámerikából jöttem ide. Huh, igazából jó, hogy itt maradt. Nem vették fel, mert alig tudott angolul, viszont kapcsolatban áll velük szerintem. Vagy ha velük nem is, akkor legalább koreai rendőrségnek muszáj tudnia róla.

- Hogy függ ezzel össze a rendőrség? - kérdeztem vissza ismét. Vagy ebből nekem már rá kéne jönnöm?

- Nos, én is ismert vagyok a koreai ügynökségeknél, és az apja is az volt. Seonghwát is ismerik, de nem az apjához hasonlítják, szóval igazából csak jól járt ezzel. Van fegyvertartási engedélye is, meg minden ilyen szar, szóval...

- Van fegyvere?? - nyitottam nagyra a szemeim a meglepődöttségtől.

- Szerintem igen. Bár valószínűleg valamelyik fiók legmélyén alszanak már évek óta. - vont vállat.

- Huu, lehet azt rejtegeti a dolgozószobájában! Mindig mikor bemegyek szinte egyből kiküld, és az ajtót is mindig bezárja.

- Szerintem van ott más is. Valószínűleg a régi képeket is ott tartja a családjáról. Ha rejteget valamit inkább akkor hagyd rá, bármennyire is kíváncsi vagy. - mondta, amire csak bólintottam.

Hamarosan Seonghwa visszatért, majd az anyja konkrétan elrabolta. Tényleg, felöltöztette, és kirángatta a házból. Gondolom vele akar lenni, ha már amúgy is évente egyszer látja. Viszont így eléggé egyedül maradtam. Gondoltam, hogy visszamegyek apámhoz egy kis látogatóba, de végül inkább nem tettem. Inkább csak felhívtam, és beszélgettem vele egy kicsit. Mondta, hogy hiányzom neki, én pedig megígértem, hogy majd hamarosan akkor meglátogatom.

Utána Wooyoungot is zaklatni kezdtem, hogy vele mi van, és mit csinál. Bár szegény nem nagyon tudott most velem foglalkozni, mert rokonoknál volt, a nagymamája meg a telefonokat démon idézőnek tartja, azt pedig egyikünk sem akarta, hogy a telefont, vagy netalán Wooyoungot egy szép kis máglyán felgyújtsa. Mert igen is képes rá, az a nő.