𝘠𝘰𝘶 𝘸𝘦𝘳𝘦 𝙏𝙤𝙤 𝙮𝙤𝙪𝙣𝙜 •ˢᵃⁿʰʷᵃ• ✓

45

És végül eljött az utolsó téli bál is, amit az osztályommal töltök. Feldíszítették az épületet a többi végzős osztállyal együtt, ahogy az szokás, majd mindenkinek volt kb két órája hazarohanni, elkészülni és visszajönni. Sannal ugyan nem beszéltem, de biztos voltam benne hogy most sincs partnere és rám vár. Yeji jóvoltából pedig ez be is bizonyosodott, hiszen olyan izgatottan húzott végig az épületen miután meglátott, mint még soha. Kivitt az udvarra, ahol San ült egyedül az egyik padon, lehajtott fejjel.

- Sok szerencsét! - húzott Yeji egy széles mosolyt, majd elsitetett. Vettem egy mély levegőt, majd odamentem Sanhoz. Megálltam előtte, ő pedig rám nézett.

- Megint lengén öltöztél.

- Ez az első reakciód rám? - tárta szét a kezeit, amin egy kicsit felnevettem.

- Szabad egy táncra? - nyújtottam felé a kezem.

- Csak mert nincs partnerem... - motyogta, de persze mindketten tudtuk, hogy nem ez az oka. Oh, hogy mennyire hiányzott ez...

San újból az enyém, és soha többet nem engedem el. Azok után, hogy gondját viseltem, mai napig látható nyomott hagyott a nyakamon, majd az utolsó matektanárt is elüldöztem az iskolából, azt hiszem megérdemlem őt. Megérdemeljük egymást ennyi szenvedés után, igaz Sannie? Kérlek többet ne hagyj el. Nekem is szükségem van valakire, nem csak neked. Ugye te megértesz? Hiszen... Mindketten túl fiatalok voltunk, mikor olyan dolgokat éltünk meg, amiket nem kellett volna. Igazából egészen vicces, hogy egy gyerekkori trauma mennyire el tud rontani egy embert, nemigaz? Még ha kívülről nem is látszik... De belülről életed végéig marni fog egy keserű érzés, ami csakis azért van, mert egyszer valamihez még túl fiatal voltál.

---

Na itt a vége fuss el véle, remélem kellő képpen elrontottam a könyv végét a szokásomhoz híven<3

Jó de most komolyan, nem tudom hogy kell megható befejezést írni;-;

Köszönöm hogy elolvastad<3