𝘠𝘰𝘶 𝘸𝘦𝘳𝘦 𝙏𝙤𝙤 𝙮𝙤𝙪𝙣𝙜 •ˢᵃⁿʰʷᵃ• ✓

08

Hétfőn, mikor beértem az osztályba, minden lány egyszerre kapta felém a fejét pár fiúval együtt. Oké, ez fura. Valami csapda van itt valahol? Miért néznek így?

- Um... - tettem le a táskám Woo mellé, aki már a helyén ült. - Miért néz így mindenki? - kérdeztem tőle.

- Yongsoo elvileg mondott valamit Yejinek rólad meg Seonghwa tanárúrról, a többiek meg egyszerűen csak kíváncsiak. És én is az vagyok. Mi történt?

- Nem tudom, de én is tudni akarom. - mentem oda a két információforráshoz, akik épp egymással beszegettek. - Szóval milyen pletykát találtatok ki rólam? - álltam eléjük.

- Yongsoot kérdezd, ő volt ott! - emelte a kezeit Yeji maga elé.

- Tehát? - fordultam a srác felé.

- Szombat, pláza, mosdó. - mondta, mire nekem egyből lessett. Ott sunyult ez a kis dög. A fél osztály a plázában volt hétvégén, vagy mi a tosz?

- Tényleg nem baj, nem szólunk róla senkinek, de ti most kavartok? - kérdezte Yeji suttogva.

- Nem! Álljatok le rólunk már most, oké?? Szerintetek lenne egyáltalán ideje egy diákjára? Elkísértem valahova, és ennyit nektek bőven elég tudni. Ha ez megnyugtat az estét is otthon töltöttem egyedül a szobámban, úgyhogy meg ne halljak semmiféle teóriát, hogy én így meg úgy járkálok fel hozzá, mint tavaly, oké?! - kérdeztem a végére már kissé idegesen. Nem akarom, hogy bárki is tudjon erről, csak is azok, akik szeretném ha tudnák, bármi is legyen az oka.

- Tudom, hogy hol lakik. - mondta Yeji.

- Tényleg? - kérdeztem lelkesen, amin egy kicsit felnevetett.

- Igen, de egy kicsit nyugodj le. Ha jobban beavatsz, akkor talán én is tudok mondani pár infót cserébe. - kacsintott, mire én hevesen kezdtem el bólogatni.

A következő szünetekben végig Yejivel voltam. Mikor elmeséltem neki hogy mi történt szombaton, olyan fangörcsöt kapott, hogy hirtelen azt hittem megöltem.

- Mindjárt utolsó óra. Szombaton nem kérdezted meg, hogy hanyas lett a dolgozatod? - kérdezte mikor megnézte a telefonján az időt.

- Nem akartam erről beszélni akkor. Volt más téma, és nem akartam elrontani a hangulatot ezzel.

- Hm, kár. Pedig ha nem lett ötös tehettél volna érte. - mosolygott rám perverzen.

- Hé! Nem! - jöttem azonnal zavarba. - Ő biztos nem olyan... És én sem.

- Nem is vagy kíváncsi rá, hogy milyen lehet vele? Csak úgy mellékesen, egyszer láttam átváltani a pólóját, és kockás volt a hasa. De nem az az undi, mikor a sok izomtól olyan mint egy hernyó. A dereka és a válla olyan szép volt~! - mosolygott úgy, mint egy őrült.

- Nekem nincs olyan szép testem... - mondtam szomorúan.

- Te vékony vagy, ennyi bőven elég. - indultunk el befelé, mivel megszólalt a csengő. - Óra után bent maradhatnál vele beszélgetni egy kicsit.

- És mégis miről?

- Jaj, biztos van valami téma, amit fel tudsz hozni!

- Hm, mondjuk van amit meg akarok tőle kérdezni. - gondolkoztam el.

- Na látod! Várd majd meg, hogy kettesben legyetek. - veregette meg a vállam mosolyogva, majd leült a helyére.

Óra elején Seonghwa kiosztotta a dolgozatokat. Azt hittem hogy hármas vagy négyes lesz, kis eséllyel ötös, de mikor megláttam rajta azt a nagy kettest mint jegy, azt hittem sírógörcsöt kapok. Hogy a faszba, de most komolyan? És Wooyoungé hogy lett négyes, ha rólam másolt le pár választ? Mivan?

- Ez neked nagyon nem megy. - súgta Woo.

- Rohadtul nem értem... - támasztottam a fejem a tenyerembe.

- Na, végre ez egész jól sikerült. - mondta Seonghwa az osztálynak. - Kettesnél rosszabb nincs, és abból is csak egy van. - éreztem a tekintetét rajtam, és hogy ezt nekem mondta. Ez rohadtul fáj. Miért nem tudtam ötösre megírni, mint a többiek? Ennyi erővel nem is kellett volna tanulnom.

Az óra további része azzal ment el, hogy a megoldásokat beszéltük át. Volt egy csomó dolog, amiket azért rontottam el, mert máshova írtam. Valamikor pedig még csak nem is a témához illő választ írtam. Mi a franc? Ennyire képtelen voltam koncentrálni? Mondjuk... Nem is emlékszem már, mi történt azon az órán. Semmire sem emlékszem. Mintha nem is lenne valóságos ez az egész. Hol vagyok egyáltalán? És én ki vagyok?

- San! - lökött meg Woo, mire végre észhez tértem. Már csak mi ketten, és Seonghwa voltunk a teremben. - Köztünk vagy?

- Nem tudom.

- Mi az, hogy nem tudod?

- Rosszul vagyok. - álltam fel, majd hirtelen nagyon zúgni kezdett a fülem. Ezt már régen éreztem, mikor 15 éves voltam. Azt hittem, hogy az lesz az első és utolsó pánikrohamom, de úgy tűnik tévedtem.
A könnyeimtől egyre jobban mosódott el minden, és a füleimre kaptam a kezeim. Megint hallottam a megvető szavakat a fejemben, mint ahogy a múltkor is. Nem lehet pontosan leírni ezt az érzést. Egyszerűen csak fáj, és nem tudom hogyan vessek ennek véget, ami megijeszt. Hogyan tudok elmenekülni a rossz emlékeim elől? És egyáltalán miért félek tőlük?

- ..San... - hallottam meg Seonghwa hangját. - San... Biztonságban vagy. Kérlek nyugodj meg... - hallottam egyre közelebbről, én pedig végre kezdtem magamhoz térni. Éreztem, hogy a földön ülök, majd éreztem egy-egy kezet az arcom két oldalán, amik gyengéden simogatták a bőröm. Még mindig remegett a testem, de már nem féltem annyira. - Hallasz, San? Vegyél egy mély levegőt, majd fújd ki. - mondta, én pedig megtettem ahogy tudtam, és ezzel együtt végre teljesen kitisztult a fejem. Seonghwa volt előttem, akinek egyik kezemmel a pólóját, másik kezemmel pedig az egyik karját szorongattam.

- O- Oh s- sajnálom... - engedtem el azonnal, amint realizáltam, hogy mit csinálok.

- Jól vagy? - vette le rólam a kezeit.

- Mennyi... Mennyi ideg volt... - próbáltam rákérdezni, de egyszerűen nem tudtam, hogy fogalmazzak meg egy egyszerű mondatot.

- Csak pár perc volt, ne aggódj. Ügyes voltál, hamar lenyugodtál. - mondta mosolyogva, de ez nem nyugtatott meg.

- Hol van... Woo? - néztem el róla.

- Megkértem, hogy várjon meg kint.

- Ezt nem hiszem el... - takartam el az arcom.

- Mi a baj?

- Nagyon gáz vagyok, mindig a legrosszabb állapotomban van mellettem, hogy bír rám nézni anélkül, hogy kiröhögne? - hadartam le gyorsan.

- Nem vagy gáz. Miért mondod ezt?

- Már hogy ne lennék az? - kérdeztem továbbra is az arcomat takarva. - Látott mikor kimelegedtem, látott mikor zavarba jöttem, ön előtt ájultam el és kaptam pánikrohamot, és még a témazáróm is kettes lett! - emeltem fel a fejem és rá néztem. - Tudom hogy csúnya vagyok amikor sírok, miért néz még mindig?

- Mert nem vagy csúnya.

- És ezt hány embernek mondta már? - kérdeztem vissza, amire elmosolyodott.

- Ha ez megnyugtat, egynek se.

- Miért mosolyog?

- Aranyos, hogy féltékeny vagy a semmire. - válaszolta, amitől megint csak zavarba hozott. Tudja, és nem zavarja. Miért? - Péntekre készülj fel, és utolsó óra után újraírhatod a dolgozatot. De ne szólj róla senkinek, oké? Még Wooyoungnak se. - mondta, amire némán bólintottam. - Rendben. Vigyázz magadra. - paskolta meg a fejem mosolyogva, majd felállt és az asztalához sétált. Talán mégsem olyan rossz, hogy pánikrohamot kaptam.