A Herceg Bája

23.

    Már egy ideje a dombon ültem, ami a végtelen vízfelszínre adott kilátást, miközben egyfolytában könnyek léptek el arcom. Akárhányszor töröltem meg szemeim, egy pillanat múlva, ugyanolyan nedves lett. A történteket emésztgettem, s közben a hasamat fogtam. Halk lépteket hallok, amire egy pillanaitg azt hiszem, hogy Levié, de csalódottan tapasztaltam, hogy a hangok nem az övék, hisz a lépések tulajdonosa Jean volt. Helyet foglalt mellettem, és felhúzva térdeit, a tengert figyelte.
    -Nem kérdezek semmit, csak add ki magadból-mondja, mire lehajtva fejem, zokogni kezdek. Jean óvatosan átkarolt vállamnál, és magához ölelt. Ekkor nem zavart, hogy épp az ő karjaiban vagyok, hisz abban a pillanatban, csak társaságra volt szükségem.
    -Miért nem kérdezősködsz?-szipogok, miközben szembe nézek vele.
    -Őszintén?-kérdezi, mire bólintok.-az egész tábor hallotta a veszekedésetek.-mondja, mire szemeim dinnye méretűre nőnek.
    -M-mindenki tudja mit tettem?-kérdezem, mire Jean bólint egy aprót.-istenem.-fogom meg fejem, miközben Jean újra átölel.
    -Nyugodj meg. Semmi baj-simogatja hátam.-gyere menjünk vissza.-mondja és felsegít a földről.-lefekszel, és pihensz egy kicsit, jó?-néz szemembe, mire bólintok. 
    Lassan a sátorhoz sétáltunk, ahol elköszöntem a lovásztól, majd elhúzva a lepelt, megláttam Levit, ahogyan beletúrva hajába, ül székében, miközben egy lány ül az ölében. Lesokkolódva álltam, és néztem, ahogy a lány Levihoz hajol, és megcsókolja. Azt hittem ennyi az egész, viszont ami ezután következett, az több volt a semminél. Hisz Levi lassan a lány derekára tette kezét, és lassan vissza csókolta. A szemeim újra megteltek könnyekkel, és halkan szipogva figyeltem őket. Levi eltolta magától a lányt, és lehajtotta fejét.
    -Sajnálom Petra. Attól még, hogy így hívnak, nem fogod kiegészíteni bennem azt az űrt, amit egykor hagytak bennem. Te nem vagy képes rá.-mondja, mire a lány felháborodva kiszállt az öléből, és amint felém fordult, eltátotta száját.
    -Elnézést-iszkol ki mellettem. Levi a lány meglepetségét hallva felkapta tekintetét, és semlegesen nézett arcomra.
    Az asztalához léptem, és leszedve az ujjamról a gyűrűt, az orra elé vágtam.
    -Nincs más választásod. Kötelességed hozzám jönni.-néz fel rám, és beleolvas gondolataimba.
    -Szarok a kötelességre. Menj hozzá ahhoz a csajhoz, mit érdekel. Hátha ő kiegészíti azt az űrt benned.-felelem.
    -Gyerekünk lesz, nem hagyhatsz csak így el!-áll fel székéből, miközben megtámaszkodik az asztalon.
    -Mit vársz tőlem azután, hogy egy lányt láttam az öledben ülni?-emelem meg hangom.
    -Ne tégy úgy mintha csak én lennék a rossz. Hazudtál. Eltitkoltad, hogy babánk lesz, és még kockáztattad is az életét.
    -Közös gyerekünk lesz Levi!-mondom idegesen.-És te egy felindulás miatt már szarsz is erre?-kérdezem, mire Levi karba teszi kezeit.-tudtad hogy terhes vagyok tőled, mégis mással láttalak!-váltok vissza rendes hangnememre. Pár percig csendben voltunk, majd Levi halkan megszólalt.
    -Hiba volt arra gondolnom, hogy lehetünk még együtt boldogok-mondja, mire elakad a lélegzetem.-menj vissza Londonba-mondja, mire lesokkolódva lehajtom fejem, és lesokkolódva figyeltem Levit. Pár perc elteltével ugyanúgy néztem rá, viszont már nem sírtam. A könnyek megálltak az arcomon. Levi lehajtva fejét megszólal.
    -Menj haza, kérlek. Majd otthon dűlőre jutunk.-mondja, mire egy mély levegőt véve, a vállamra vettem a táskám, majd kiléptem a sátorból. Jean állt előttem, mire felnéztem rá.
    -Mindjárt indul komp Londonba. Elkisér-
    -Nem kell, de köszönöm.-mondom, és kikerülve a férfit, sétálni kezdek a kikötő felé. Szemeimből hullanak a könnycseppek, miközben a komp felé sétálok. Teljesen megőrültünk. Nem tudom, hogy gondolhattam, hogy boldog leszek Levi mellett. Csak bántjuk egymást. Nem tudom mi lesz, ha Levi túléli ezt a pár napot, és újra egymás szeme elé kerülünk. Lehet, hogy a mai tetteink, mindent megváltoztatnak köztünk. A fasor mellett menve figyeltem a kék vízfelszínt. A kikötőben egy nagyobb komp állt. Aligha volt rajta ember, így komótosan haladtam felé.
    Lassan a hajóhoz értem, ahol felszálltam a vízi járműre, és leülve a fedélzeten, egy férfi állt elém.
    -Nem sokára indulunk, kérem menjen le a kabinokhoz-mondja. Komótosan felkelek, és megindulok, a már ismert úton a hálók felé.-esetleg szolgálhatok valamivel? Étel, ital?-kérdezi, mire megrázom a fejem.
    -Csak minél előbb érjünk vissza Londonba. Ennyit kérek-nézek az értetlenül tekintő arcára. Bólint egyet, mire halványan elmosolyodva lesétálok a hajó aljába. A mosoly eltűnik arcomról, amint leérek, és az egyik üres helységbe belépve eldőlök az ágyon. A pislogásom lelassul, viszont szemeimből ugyanúgy folynak a könnycseppek, mint tíz perce. Lecsukódik szemhéjam, és elalszom.
    Lassan kinyitom szemeim, majd felkelve az ágyból, hátrasimítom hajam, és kinézek az ablakon. Sötétség honol kint, viszont gyér utcai világítást látok, így arra asszociálok, hogy már este van, és London közelében vagyunk.
Megdörzsölöm a szemem alatti részt, ahova rászáradtak a könnycseppek, az álomba sírás miatt. Felkeltem az ágyból, és a vállamra véve a táskát, kilépek a kabinból, és a fedélzetre sétálva, megálltam. Megálltam, hisz valaki fegyvert fogott a fejemhez. A zsebemben volt a pisztolyom, amit ő valószínűleg nem látott meg a sötétségnek köszönhetően.
    -Pakolj ki-löki meg a táskám, mire sóhajtva egyet lehajolnék, ám ekkor kicsavarom kezét, és kivéve belőle a fegyvert, rá szegezem. A nő meglepődve néz rám.-Margaret?
    -Hange?-kérdezem, és eldobva a fegyvert, a nő nyakába ugrok. Zokogva ölelem Hanget, miközben hátamat simogatja.
    -Nem kéne így ugrálnod. Várandós vagy.-mondja, mire meglepődve ránézek.
    -Honnan?-kérdezem, mire letesz és megszólal.
    -Induljunk, közben mindent elmesélek. -mondja, s leszállunk a kompról, ami közben megérkezett a kikötőbe.-amikor beszéltünk, akkor kezdték el bombázni Párizst. A bombázás miatt Erwinnel mindent beleadtunk, hogy megvédjük a várost. Erwin a bombák miatt meghalt, és én is azt hittem, hogy így fogom végezni, viszont csak az eszméletem vesztettem, és az egyik szememre a látást-nevet fel kínosan.-pár napig a városban bújkaltam, majd ezután az erdőbe menekültem, ahol rátok találtam. Vagyis láttam a táborotok.-mondja.
    -Nekem nem mondta senki, hogy ott voltál-mondom értetlenül, mire Hange lehajtja fejét.
    -Nem mentem oda, csak távolról figyeltelek. Féltem, hogy mit fogsz csinálni ha a "halott" barátnőd megjelenik.-sóhajt.-viszont mindent hallottam. A veszekedést Levial, hogy terhes vagy. Mindent-mondja.
    -Nagy idióta voltam-mondom, mire Hange megrázta fejét.
    -Csak rossz döntéseket hoztál.
    -Nem tudom elhinni, hogy ilyet tettem.-fogom meg fejem, miközben egy autóhoz érünk. Hange kinyitja az ajtót, és beül a kormány mögé, míg én az anyósülésre ülök.
    -Neki is nehéz volt. Fontos vagy számára, de nem szereti, ha hazudnak neki-mondja, mire bólintok.-telefonáltam a birtokra. Mikasa tudja, vagyis azt tudja, hogy én jövök.
    -Ő küldte ki a kocsit?-kérdezem, mire bólint egyet.
    -Próbálj meg nem Levira gondolni hugi.-simít kezemre, mire elmosolyodva figyelem a kivilágított utat.
    -Próbálkozom.-sóhajtok, és elveszek a csillagos ég látványában.