A Herceg Bája

25.

    A nap hősítő sugarai simogatták bőröm, mire kinyitottam szemem. A vakító fény miatt megfájdult a fejem, ezért egyből lehunytam szemeim, és a fejemre húzva a takarót, próbáltam enyhíteni fájdalmamon. Amint már kevésbé zsongott fejem, lassacskán kibújtam menedékem alól, és megdörzsölve szemem felkeltem. Meztelen talpam leraktam a hideg padlóra, majd kiegyenesedve, megálltam a tükör előtt. Kissé hátrafogva pólóm, néztem meg hasam, ami már növekedni kezdett. Egy hét telt el, azóta, hogy hazajöttem. Hange nap, mint nap beszélt Levial, viszont ez pár napja abbamaradt, és ezt Hange azzal indokolta, hogy Levi nem nagyon akar válaszolni a hívásaira. Megmondom őszintén, eléggé aggódom miatta, hisz háborúban van, és bármikor meghalhat. A terhességemnek köszönhetően, eléggé érzelmes is lettem, így rengetegszer sírtam, hogy vajon milyen állapotba fogunk kerülni, miután "vége" a háborúknak. 
    Gyengéden végigsimítottam hasamon, majd kiroppantva hátam, belebújtam papucsomba, és elindultam a konyha felé, ahol Hange ügyködött.
    -Jó reggelt-mosolyog.
    -Jobbat.-felelem.-rohadtul fáj a hátam.-mondom, mire felnevet.
    -És még csak a harmadik hétben tartasz-rakja karba kezeit, miközben egy bögrébe teszek egy filtert, és forró vizet rá öntve áztatni kezdem a teafüvet. Amint kellően feloldódott, a filtert kidobtam, majd egy kanállal átkeverve az italt, leültem a nő mellé.
    -Min dolgozol?-kérdezem kíváncsian, mire megmaszírozza az orrnyergét.
    -Most, hogy Erwin meghalt, én lettem a parancsnok. Rengeteg utómunkát kell elvégeznem.-sóhajt.-meg kell keresnem a halottak aktáit, aztán el kell küldenem a halálhíreket. Meg kéne tudnom, hogy mennyi pénz van az államnál, hogy tudjam, hogyan és mire kell spórolnunk, és hogy miből tudjuk újjáépíteni Párizst, és a rombadőlt városokat, vagy falvakat.
    -Azokat hagyd csak rám, úgyis az én dolgom lenne.-teszem a vállára kezem.
    -Nem, neked most más dologgal kell foglalkoznod, és amúgy is megbeszéltük, hogy a pénzüggyel segítek.-néz rám.
    -Leviról tudunk valamit?-kérdezem aggódva mire megrázza a fejét.
    -Még este próbáltam elérni, viszont nem vette fel senki. Biztos még harcolnak.-mondja nyugtatóan.-Levi nem hal meg ilyen könnyen.- helyezi tenyerét kézfejemre, mire lehajtom a fejem. 
    -Félek, hogy már nem lesz olyan a kapcsolatunk, mint rég.-hangoztatom érzéseim, mikor halk lépteket hallok a lépcső felől, majd pár másodperc múlva, Mikasa jelenik meg az ajtóban.
    -Hange a vonalas.-mondja, mire Hange felpattan, és a dolgozószobába rohan. Félve felállok, és a nő után megyek, aki közben felvette a készüléket, és kihangosította.
    -Kivonultak az országból.-mondja-feltehetőleg-Jean, mire mindannyian megkönnyebbülten sóhajtunk-Nem sokára indulunk vissza Londonba.
    -Levi merre van? Beszélnék vele-mondja a nő, mire Jean sóhajt egyet. 
    -Őt nem találtuk meg a harcok után.-mondja, mire kitágulnak szemeim.-összenyomhatta egy törmelék, vagy le is lőhették.-mondja, mire Hange idegesen megszólal.
    -Ne sorold tovább, milyen lehetőségek vannak még. Margaret így is teljesen kivan.-mondja, miközben egyre jobban csak arra tudok gondolni, hogy Levi meghalt. 
    -O-ott van?-kérdezi, mire Hange hümmög egyet.-Sajnálom, nem akartam gondot okozni. Nem sokára elindulunk.-mondja, mire Hange lerakja a telefont.
    -N-nem lehet, hogy túlélte? Nem lehet, hogy csak nem tud visszamenni a táborba? Vagy elvitték?-kérdezem egyre frusztráltabban, s közben szememből szüntelenül folytak könnyeim.
    -Semmi baj Margaret. Még nincs bizonyíték arra, hogy meghalt. Bármi lehet.-mondja Mikasa, mire megrázom a fejem. A gyűrűs ujjamra teszem kezem, ahol most nem díszeleg az ékszer, melyet még Levitól kaptam, hisz még pár napja neki adtam. A lélegzetvételem felgyorsult, s a pánikrohamomnak köszönhetően, valahogy elvesztettem az eszméletem. 
    "Amint kinyitottam szemem Levial találtam szemben magam, ahogy a kezemet fogva figyel. Szemei aggodalmat tükröztek, s amint felébredtem, egyből átváltott félelemre. Kérdően néztem a férfire, kinek szemeiből könnyek folytak. Egyikünk sem szólt semmit, csak egymásra meredtünk. Levi arcához nyúltam, és letöröltem könnyeit. Belebújt érintésemben, miközben lassan lehunyta szemeit. Puha tenyerét, az arcán lévő kezemre rakta, majd csókot nyomot csuklómra. Szemeim fáradtan pislogtak, miközben a mellettem ülő férfit néztem. Kezem a hajába tette, mire halkan felnevetve simogatni kezdtem tarkóját. a végtagomat tartó keze, porlani kezdett. Megilyedve figyeltem Levit, ahogy egy mosollyal az arcán eltűnik a szemem elől. Könnyezve kaptam arca után, ami félig már porrá alakult. 
     És ekkor jutott el a tudatomig az, hogy ez csak egy álom volt. Csak egy álom. A tudat miatt, két érzés fogott el. Az egyik, hogy ha felkelek, Levi itt fog mellettem feküdni, a másik pedig, hogy az álmok rejtett igazságok. Kipattantak szemeim, és a mellettem lévő helyre néztem, ahol a megszokottól eltérően, az ágy üres volt. Az ébredésem következtében nem nagyon fogtam fel a helyzetet, viszont amikor eltelt pár másodperc, leesett, miért is nincs mellettem Levi. A fejem zsongott, és csak Levi halálára tudtam gondolni. Lehetetlen, hogy így lett vége. Haragban váltunk el, és még csak bocsánatot sem tudtam tőle kérni. Személyesen. A tudat, hogy többet nem érezhetem bódító illatát, csak ha a ruháit szagolom, vagy, hogy soha többet nem érezhetem meleg tenyerének érintését, és soha többet nem burkolózhatok a biztonságot nyújtó karjaiba. Könyökömön megtámaszkodva temettem arcom tenyerembe. Próbáltam szabályozni szívverésem, több-kevés sikerrel. A lélegzetvételem, lassan normalizálódott, és a szívem sem vert olyan hevesen. Lassan az ujjaim segítségével, hátratűrtem az arcomba lógó hajam, és végignéztem a gyér fénnyel belepett szobán. Lobov az ágy előtti szőnyegen aludt, mire halványan elmosolyodtam. Felkeltem az ágyból, és lassan kiléptem a szobából. A folyosó sötét volt. Óvatosan lépkedve, a konyhába vezetett utam, ahol egy pohár víz lett szomjoltóm. A poharat beraktam a mosogatóba, majd a fali órára néztem. Hajnali négy. Király. A kanapé felé kezdtem tipegni, ahol szintén sötétség volt, és csak a bútorok sziluettjét lehetett látni. Mivel tudtam, hogy a visszaalvás esélytelen, ezért az olvasó lámpát felkapcsolva, a polc felé fordultam, így nem vettem észre a kanapén ülő alakot. A könyvek közt válogatva, megakadt a tekintetem egy adott köteten. Mindig ezt olvasta Levi. A gondolattól vezérelve, a kezembe vettem a faborítású tárgyat, és megfordultam. És ekkor végre észrevettem az alakot, aki eddig a bútoron ült. A lámpa sárga fénye, megvilágította bekötözött arcát. Kezei a háttámlán voltak, míg fejét hátradöntötte. Fekete, felnyírt haja, homlokába lógott. Jobb kezén, hiányzott kettő ujja. A szívem hevesebben kezdett el verni, és a levegő vételem is felgyorsult.
    -Nem Margaret! Megint csak képzelődsz!-suttogom, és megütöm a homlokom. Levi, aki eddig a kanapén ült, most felemelte a fejét. Meglepődve néztem a férfire. Szemei fáradtságot tükröztek, és megbánást. Fáradtan visszadöntötte a fejét és megszólalt.
    -Gyere ide-mondja, mire régen hallott, rekedt hangjától megugrok. Lerakom a kezemben lévő szöveggyüjteményt, és lassan a férfi mellé lépkedek. Kellő távolságra leülök mellé, és csak a körmömet tudom kapargatni.-Nem is hiányoztam?-kérdezi, mire elfordítom a fejem.-nem mondasz semmit?-hangja nyugodtan cseng. Szemeibe nézek és megszólalok.
    -Halottnak hittelek.-felelem, mire kínosan felnevet.
    -Nem halok meg ilyen könnyen-persze, Hange is ezt mondta, még nem Jean hívott.-hogy vagy?-kérdezi, mire bólintok.
    -Elég jól-mondom, mire a hasamra néz.
    -Kisebb, mint képzeltem.-teszi tenyerét a pólómra, mire arcomat elönti a pír.-sajnálom.-emeli meg fejem, államnál fogva.-hibáztam.
    -Én is, és nagyon megbántam.-nézek sajnálóan rá, és kötésére teszem a kezem, miközben ujjait kezdem el tanulmányozni.-nem akartam gondot okozni, csak-
    -Nehéz. Tudom-mondja, mire bólintok.-Nem kellett volna annyira felkapnom a vizet, és olyanokat mondanom. Nyílván rajtam múlik, hogy mennyire vagy boldog mellettem.-mondja.-megtudsz bocsájtani?-kérdezi, mire halványan elmosolyodva, a kezét az arcomra helyezem, és bólintok.
     -Gyere pihenj le, majd holnap elmesélsz mindent.-mondom, mire gyengéden összekulcsolom, a még ép kezét enyémmel, és lassan felsegítem az ülő garnitúráról. Magam után kezdem el húzni, és halkan felsétálunk az emeletre, onnan is a szobánkba. Lassan eldőltem az ágyon, és Levit magam után húzva, szorosan a mellkasához bújtam. Egyik kezét tarkómra helyezte, és simogatni kezdett, míg a fejét a hajamba hajtotta. Mélyen beszívtam illatát, és felnéztem rá. Kérdőn arrébb tűrt egy tincset arcomból.-hiányoztál.-mondom, mire a kötés alatt is látom mosolyát. 
    -Te is nekem.-mondja, majd a mellkasába nyomva fejem, átölel derekamnál. Átkarolom hátánál, és kezeim rátapasztom lapockáira. Szorosan öleltük egymást, miközben a másik karjaiba burkolóztunk. Lassan, a Levi illatú köd, körbefedett, és álomba merültem. Valahogy reméltem, hogyha felkelek, Levi még itt lesz mellettem, és ez az egész ne csak egy álom legyen.