WHAT YOU WANT, BABE! (Jungkook +18) BEFEJEZETT

37. Yes!

Szerintem mi voltunk az első jegyespár, akik azért késtek az esküvőjükről, mert az öltözőben szexeltek. Nem tudtam neki nemet mondani, miután bevette az enyhén alkohol mámoros pajzán szemeit. Pedig megfogattam, hogy nem hagyom Hwayoung-ot sokáig Jungkook szüleire. Még mindig tartottam tőle, őt sem fogadják el pont úgy, ahogy engem sem. Csak reménykedni tudtam benne, figyelembe veszik, ő Jungkook lánya is, nem csak az enyém. Párom mindig azt mondta túl görcsölöm a dolgot, a szülei imádják Wawát. Azzal nyugtatott egyszer velem is megbékélnek majd. Én mégis úgy éreztem, sosem jön el az a pillanat. Már másfél éve annak, hogy megkérte a kezem, mondanom sem kell, nem voltak elragadtatva az ötlettől. A mama már többször tudtomra hozta, jobban örülne egy rendes családból származó, „nem furcsa szemű" menynek. Emiatt sokszor összevesztek Jungkookkal. Az apja sokkal jobban hasonlított rá, habár nem ment ellen a feleségének, sosem volt hozzám egy rossz szava sem. Az eljegyzési partinkon még koccintott is velem, bár én csak őszibarack lével nyomtam akkor még. Egy "gratulálok" és egy bíztató kacsintás érkezett leendő apósomtól, ami némi hitet azért adott.

Gyermekem apja előre sietett, hogy az oltár előtt várjon rám. Én még egy darabig idegesen topogtam az ajtó előtt, gyönyörű fehér ruhámban. Előre izgultam, hogy minden szem rám fog szegeződni, amint beteszem a lábam. Ez még mindig nem volt az én asztalom. A szervező kobakja megjelent az ajtórés között, majd bíztató mosollyal kérdezte, készen állok e. Egyáltalán nem volt őszinte az igenem. Az óriási nyílászáró kitárult, a zene pedig elindult. Remegve emeltem át talpaim a küszöbön. Egy másodpercre azt éreztem menten világgá szaladok, de ekkor egy váratlan érintés nyugalommal töltött el.

- Karolj belém! – ütötte meg fülemet egy jól ismert hang.

Namjoon megigazította nyakkendőjét, majd kihúzva magát ajánlotta fel karját.

Amint rá néztem a múlt képkockái megostromolták elmémet. Mindig kedves volt velem. Ő volt az első, aki észre vette, hogy valami nem stimmel Jin és köztem. Azonnal segített, ha szükség volt rá. Még az éjszaka közepén is ugrott, mikor megtudta, hogy megsérültem. Tanácsokkal látott el és bármikor fordulhattam hozzá. Volt amikor elbizonytalanodtam, hogy úgy éreztem nem számítok senkinek, de mindig rácáfolt. És lám, most hogy itt álltam ebben a csodálatos hosszú ruhában, ő mellettem volt. Úgy fűzte össze karjainkat, mintha csak az apám lenne. Legalábbis valahogy így tudtam volna elképzelni azt, ha valakinek van édesapja.

„Ha a barátok, tényleg a magunk által választott család, akkor igen, az én családomban Namjoon az apa. De ki lenne az anya? Yoorah?"

Elkalandozott gondolatomra rá is lestem barátnőmre. Már ott virított elől a halvány barack színű koszorúslány ruhájában.

„Nem. Kizárt, hogy őt anyámnak tartsam. Ahhoz túl sokszor láttam részegen."

Vicces, de a választásom Taehyungra esett. Kemény, szigorú, kegyetlenül őszinte, emellett gondoskodó és törődő is a maga furcsa stílusával. Bármikor rögtön észlelte munka közben, ha gondom van. Eljött velem a Jinnel való utolsó találkozásra. Na meg, amit a nagy pernél lenyomott az sem volt semmi. Rengeteg beleölt energia, hosszú órákig tartó felkészülés, lelkisegély nyújtás mikor teljesen kiborultam, idegrendszert felemésztő hónapok. Az az esett összekovácsolt minket egy életre és szerencsére ismét fellendítette párom üzleteit. De nem csak a kapcsolatunk változott sokat, hanem maga Taehyung is. Mióta Hwayoung megszületett ex-ügyvédem szíve látványosan meglágyult. Hányszor kaptam már azon, hogy a konyhában dédelgeti, vagy gagyog hozzá. Amikor csak nálunk volt le sem tette a kezéből, kivéve mikor vigasztalhatatlanul sírni kezdett. Olyankor mindig Hoseokhoz került a kicsi. Talán a rengeteg pozitív energiája miatt, de Wawa nála mindig megnyugodott. Pillanatok alatt tudott vigyort csalni a kis arcára. Olyan volt számára, mint egy nagyon jó nagybácsi. Tekintetem át is kúszott a világos barna szmokingban feszítő férfire.

„Neki is mennyi mindent köszönhetek. Ha ő nem lenne, igazából már nem élnék."

Kristálytisztán emlékeztem arra a sötét éjszakára a hegyen. Bennem volt a vágy, hogy levessem magam. Habár vőlegényem unszolására, ő mégis ott termett és visszahozott a fényre. Hagyta, hogy nála maradjak és ápolt. Soha nem tudnám, ezt eléggé megköszönni neki. Akkor mind ott voltak az ágyamnál.

„Yoorah és Jimin, akiket a testvéreimnek tartok. Namjoon az apa. Taehyung az anya. Hobi a nagybácsi. Yoongi a másik nagybácsi, aki meleg létére simán elkísért a nőgyógyászhoz."

Wawa akkor már a pocakomban volt. Mennyire féltem. Aggódtam, mit fog hozzá szólni Jungkook, hogy milyen anya leszek, egyáltalán képes vagyok e rá. Az utolsó pillanatig rettegtem, hogy kevés vagyok ehhez. De aztán megszületett. Fáradt voltam, kimerült, minden porcikám fájt, csak feküdtem a korházi ágyon és imádkoztam, hogy minden rendben legyen vele. Aztán a kezembe adták. Apró volt, szinte súlynak sem nevezném. Csupán bámulni tudtam a kis ráncos bőrét, a hihetetlenül pici ujjait és a hosszú pihe haját, ami a homlokára és fülére is rálógott. Egy kicsi csoda volt tetőtől talpig. Majd egyszer csak kinyitotta a szemeit. Sötétkék színben ragyogtak rám. Azt mondták lehet, hogy be fog barnulni, de ez eddig még nem történt meg, helyette kivilágosodtak. Pont olyanok, mint az enyémek. Zokogni kezdtem mikor összefűztem íriszeinket. Immár tartozott valahova és tudtam, hogy ő sosem lesz egyedül. Gyermekem apja velem együtt sírt a szülőszobán a boldogságtól. Azelőtt és azóta sem láttam a könnyeit, vagyis kivéve ebben a percben.

Szokatlanul idegesen ácsorgott, ujjait néha ökölbe szorítva, de a zenére felfigyelt. Amint meglátott, tekintete fátyolossá vált. Messziről látni lehetett elérzékenyülését, ami engem ugyanerre késztetett. Ma már nem először láttam ebben a bordó öltönyben, mégsem tudtam lehámozni róla látószerveim. Még mindig tökéletes volt. Azt fel sem tudnám sorolni neki mennyi mindent köszönhetek vagy hogy miken mentünk keresztül egymásért. Az első félreértett perctől, eddig, mikor úgy álltam előtte, hogy úgy éreztem megérdemlem. Hogy én is tudtam tenni érte. Hogy elnyertem a szívét. Hogy szerethettem. A mi történetünk egyenlő volt a bonyolult fogalmával, mégsem cseréltem volna el egyetlen percét sem.

- Mehetünk? – terült szét Namjoon arcán egy vidám vigyor.

Agyam újra játszotta a szervező kérdését: Készen állsz?

Most nevetségesnek tűnt korábbi félelmem.

„Készen állok e hozzá menni életem szerelméhez?"

- Igen!

- The End –

---------------------------------------------

Nem mindig az történik, amit vársz. De az élet így kerek. Hagyd, hogy minden olyan legyen, amilyennek lennie kell. 

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta !

C'est la vie!