WHAT YOU WANT, BABE! (Jungkook +18) BEFEJEZETT

19. My heart doesn't work with my brain

- Miss Kwon, beszélhetnénk négyszemközt? – komorult el Taehyung hangja. Mielőtt azonban válaszoltam volna némán méregettem, ahogy ő is engem. Fel akartam becsülni vajon mennyire rohanok a vesztembe, ha most vele tartok. Nem voltam elragadtatva az arcán terülő dühtől, de azt nem tudhattam ez a méreg rám irányul vagy a hívó félnek szól inkább.

- Történt valami? – érdeklődött feszülten Jungkook. Úgy látszik a hirtelen kialakult frusztráció mindenkibe beleitta magát, vagy ez csak kíváncsiság?

- Nem, Uram! – válaszolt ingerülten közvetlen főnököm. Nem igazán leplezte jól érzéseit. – Csupán halaszthatatlan megbeszélni valónk akadt, ugye, Miss Kwon? – vont bele, nehogy meglóghassak. Közben felállt és várakozóan nézett, amíg utánoztam mozdulatát.

- Taehyung ?! – szökkent talpra a nagy főnök is, további magyarázatot követelve hangszínével.

- Később jelentést teszek! – mondta erélyesen, ezzel valamelyest megnyugtatva a górét. Jungkook fogait összeszorítva ült vissza helyére, majd megigazította nyakkendőjét.

Itt volt az idő, hogy kövessem az engem könnyedén lebuktatható személyt és elmagyarázzam neki egy privát eszmecsere keretein belül, hogy nem azt látta, amit gondol hogy látott. Bár nem vagyok tisztában vele mi is az, de ez hamar ki fog derülni sejtésem szerint. Mindenesetre most úgy festhetek, mint egy kisgyerek, aki rosszat csinált és viszik leszidni vagy sarokba állítani.

- A történtek után, találkozgatsz Jinnel?! – vont kérdőre, mikor épp csak bezáródott mögöttem az egyik tárgyaló ajtaja. Mély, szigorú hangneme összeugrasztotta gyomromat, egy pillanatig el tudtam volna sírni magam.

„Csak ne kezdjen kiabálni!"

- Dehogy! – vágtam rá azonnal. – Félreérted. Nézd! - nyújtottam át feloldva a telefont. Jobbnak láttam, ha elolvassa, mint hogy elkezdjek mentegetőzni. Magamat ismerve, abból valami katasztrofális sült volna ki. – Ma írt először. – kommentáltam az eseménnyel.

Egy darabig járatta íriszeit a két rövid üzeneten, aztán elmerengve forgatta fogaskerekeit, de végül pont ugyanarra lyukadt ki, mint én.

- Ezt nem értem – adott hangot neki.

- Én sem – fejeztem ki azonos álláspontomat.

- Mit akarhat? – kutatta a választ arcomon, de ott aligha találta meg.

- Nem tudom. Gondolom beszélni, mert azt írta. – én sem szolgálhatok neki mással, csak amit olvastam.

- Vagy újra bántani. – mondta ki nyughatatlan elképzelését.

- Az is lehet - bólintottam. Az utóbbi időben megismert Jintől ez nem állna messze.

- Te mit akarsz? – puhatolózott. „Jungkookot. Egyértelműen." – Akarsz vele találkozni?

„Akarok?"

„Ezt nem lehet ilyen könnyen megválaszolni."

- Nem kellene – ez hangzott a leglogikusabban.

„Sok mindenen mentünk keresztül és minden tette ellenére, gyűlölöm azt, ahogy lezártuk."

- A kérdés az volt, hogy akarsz e. – firtatta tovább. Talán látta rajtam az őszinte válaszomat és arra próbált ösztökélni, hogy kimondjam. De nem mertem ezt ilyen formában megtenni.

„Tuti azt hinné, nem vagyok százas."

„Bár nem vagyok."

- Kíváncsi vagyok, mit akar mondani. – érkezett egy újabb diplomatikus válasz.