WHAT YOU WANT, BABE! (Jungkook +18) BEFEJEZETT

4. Neurosis

Egy több szempontból is fullasztó este közepén voltam, egyetlen reményem pedig kimerült abban, hogy a friss levegőre lépés elmúlasztja a nyomasztó érzést, ami azóta marcangol, mióta Mr. Chan hozzám ért. Sajnos, hiába szálltam ki Jungkook kényelmes autójából, ez nem igazán történt meg. Hiába az éltető oxigén, nem lett elviselhetőbb mellkasom szúrása.

A kocsitól, a főbejárat elé totyogtam, nagy lélegzetekkel, de mielőtt ki nyithattam volna, kulcsaim valahogy beleakadtak kezembe. Belsőmet szorító érzés ostromolta, ettől sehogy se találtam a megfelőt, amit a zárba illeszthetnék. Sok ideig babráltam, amit a mellettem álló biztosan nem tudott hova tenni, de végül nagy nehezen bejutottunk a lépcsőházba. Talán elkönyvelte a történteknek feszültségemet, pedig én már az elkövetkezendők miatt aggódtam inkább, ami a lakásban várt. Egy dobozba hajított ketyegő bomba, ami csak idő kérdése mikor robban és pusztít el mindent maga körül.

Szívem felcsúszott torkomba, ahogy közeledtünk lakásom felé. Egyszerre vágytam rá, hogy túl legyek a vallomáson és arra, hogy egyáltalán ne kerüljek szembe Jinnel. Haladásunk közben a férfi előtt lépkedtem, mert domináns kisugárzása cseppet sem nyugtatott most, sőt kifejezetten borzolta az idegrendszeremet. A küszöbön elgondolkodtam, hogy mi lenne ha inkább világgá mennék, a beszélgetés helyett. Végül nagy levegőt véve, benyitottam ajtónkon, mintha víz alá készülnénk bukni, mert lehet egy darabig nem lesz lehetőségem rá.

- Megjöttünk - előzött meg hirtelen Jungkook, kimért léptekkel. Nem tudtam mire vélni tettét, hisz ő elég udvarias típus, de ahogy körbe járatta fejét a lákásban, úgy nézett ki, mint egy kommandós, aki felméri tiszta e a terep. Sötét szemei megállapodtak a kanapén terpeszkedő barátján, mire mosoly vándorolt arcára. Egy pillanatra magamat láttam benne. Pont úgy viselkedett, ahogy én szoktam, mikor felrakom álarcomat.

- Csá haver - szökkent talpra Jin, hogy üdvözölhesse. Vigyorogva ölelgette meg cimboráját, majd hozzáfűzte - Már azt hittem sose értek haza - megjegyzése közben nevetve vakarta meg tarkóját. Ami nála azt jelenti, ez teljesen máshogy hangozott volna, ha csak ketten lennénk. Valahogy így: Hol a fészkes fenében voltál eddig?

- Nagy volt a forgalom - mentett ki Kook szemrebbenés nélkül. 

- Aha. - nyugtázta élettársam - És nem volt vele gond? - biccentett felém, mivel közben én is besétáltam.

Túl hamar kérdezett rá, még nem találtam ki semmilyen kifogást. Lélegzet visszafojtva vártam, megmentőm válaszát, miközben még a kezem is remegésbe kezdett. A kérdezett, rögtön összeráncolta homlokát.

- Mi baj lett volna? - érdeklődött pengeéllel hangjában. Párom legyintett, tudatva hogy nem számít. Pedig nagyon is érdekli mennyi gondot okoztam barátjának, pusztán a létezéssemmel. De akkor miért őt kérte meg, hogy értem jöjjön?

Ki kerülve a srácot, hozzám sétált és egy gyors szájra puszival üdvözölt. Annyira sietett vele, hogy csak éppen összeértek ajkaink. Ezt akkor csinálja, mikor ideges, de tudtam addig úgysem borul ki, amíg nem leszünk kettesben. Mostani paprikás hangulata egyenesen megrémisztett, hisz még azt sem tudja mi történt velem. Viszont az egy kicsit vicces, hogy magamat ostoroztam állandó színészkedésem miatt, holott mindketten ugyanezt csinálják.

Jin meginvitálta Jungkookot egy sörre, amit nyílván nem fogadott el, mivel vezetett, de aztán kiegyeztek űditőben. Ennek megvalósításához, el is tűntek az egyik ajtó mögött, így egyedül maradtam. Nem bántam, legalább volt időm azon agyalni, hogyan valljam be kirúgásomat.

Közben levettem a cipőm, meg a blézeremet, majd a nappali közepén lévő, dohányzó asztalra fektettem táskámat. Ahogy az alacsony berendezési tárgyra néztem, egyből felállt a szőr a hátamon. Eszembe jutott, az ami kb egy órája történt az irodában. Annak az embernek a mozdulatai, akit remélem soha többet nem látok az életben.