WHAT YOU WANT, BABE! (Jungkook +18) BEFEJEZETT

31. First step: Lee Junghwan

Lüktető mellkassal kapcsoltam fel a villanyt a gardróbban. A tükörhöz libbenve mértem fel alakomat. Azonnal hálát adtam az égnek, hogy még nem látszódott rajtam a kicsi. Tudtam ez már nem sokáig lesz így, ezért maximum egy hónap alatt a végére kell jutnom a terv megvalósításának. Kihúztam a szekrény azon részét, amiben az alkalmi ruháim pihentek. Túl kifinomultak voltak a hétköznapi viseléshez, mégis ezeket szerettem a legjobban. Párom választotta őket és az anyagok minden négyzetcentiméterükkel Jungkook eleganciáját sugározták. Bármelyiket is viseltem, úgy éreztem velem van. Ráadásul az előnyös tervezésnek köszönhetően magabiztosabb voltam bennük. Egy halvány bézs színű ejtett vállú darabot választottam, amiből hívogatóan kukucskáltak ki kulcscsontjaim. Felöltöttem a gyönyörű ruhát, azután megfelelő kiegészítőket, táskát túrtam hozzá, amiket magamra aggattam. Egy lenge kabáttal és hozzá illő cipővel a kezemben kutattam fel a házat, álmaim pasija után. A dolgozó szobájában leltem meg, ahogy laptopja felett görnyedt, miközben egy fontosnak tűnő telefont intézett. Nem szokott otthon munkával foglalkozni, ebből is tudtam egyre nagyobb hullámok csapnak össze a feje fölött. Amint észlelte bejövetelemet, megakadt rajtam a szeme. Kérdő és elismerő tekintettel mérte végig teljes valómat föl-alá, majd csak ennyi hagyta el a száját.

- Visszahívlak. - a kagyló csattant a helyén.

- Hova készülsz? - ráncolta össze egyébként tökéletesen sima homlokát, tónusában pedig egy csepp öröm sem bujkált.

Nagy levegőt vettem. Rajtam volt a sor, hogy egy fontos kérdést feltegyek.

- Bízol bennem? - vezettem fel íriszeimet ágyékától látószervébe.

Megdöbbent. Hátra dőlt székében, miközben fürkészte arcizmaimat és íriszeimet. Kutatta a választ és a komolyságom okát. Végül felállt. Szövetnadrágja bokájára hullott, ahogy kiegyenesedett. Zakóját kigombolta, miközben felém vette az irányt. Nyakkendőjének hűlt helye rálátást biztosított felső két inggombja elválásának. Valószínűleg most ért haza egy megbeszélésről, vagy talán hivatalos videokonferenciája volt. Fogalmam se volt a válaszról, mert én olyan gyengének éreztem magam, hogy végig aludtam a napot. Nem hozzám sétált. Megállt íróasztala elejénél és neki támaszkodott. Átfonta karjait maga előtt, majd egy sarokba állítóan szigorú ábrázatot vont mimikájára. Rendesen megfontolta válaszát, ami félelemmel töltött el.

- Bízom. – bólintott, felmérésem végeztével. - De nem engedlek el így, ha nem tudom hova mész.

- Nem mondhatom el. - közöltem csendesen.

- Nem mondhatod?! - hangja erélyesen felszaladt mondata végére.

Némaságom bosszantotta, de még inkább aggasztotta, ez lerítt merev külsőjéről.

- Seyen. Mi történik? - hangszálai akaratosan zendültek, válaszokat követelve.

Sóhajtottam, mert erősnek kellett maradnom, ez mindkettőnk érdekét szolgálta.

- A következő néhány hét próbára fogja tenni a kapcsolatunkat.

- Miért?

- Ez szintén olyasmi, amire nem szolgálhatok válasszal.

- Megijesztesz.

- Tudom, de nincs mitől tartanod. Ha vége lesz, mindent elmagyarázok. Addig kérlek csak vakon bízz bennem! - az elszántság elhatalmasodott tekintetemen, ami nem kerülte el figyelmét. Ennek köszönhettem jóváhagyását is, amibe ugyan vonakodva ment bele.

- Megteszem.

Idegesen fészkelődtem az asztalnál, míg vártam a sátán fattyát. Túl korán érkeztem, mivel sietősen hagytam magára a gyanakvó és folyamatosan mustráló Jungkookot. Mikor megpillantottam a srácot, egy másodpercre párom jutott róla eszembe. Kigombolt ingje, a nyakkendője hiánya és a lezser stílus, mind ráemlékeztettek. Bár főnököm sosem hagyta volna, hogy bárki így lássa, a ficsúr dagadó mellkassal közeledett. Már messziről kiszúrt, hányinger keltő mosollyal az arcán. Lábait hanyagul dobta egymás nyomába, mintha csak ő lenne a világ királya. Még nem tudta, hogy „a király ma védtelen". Elnyomtam a megvető undort és talpra szökkenve köszöntöttem, amint az asztalunkhoz ért.