WHAT YOU WANT, BABE! (Jungkook +18) BEFEJEZETT

6. New Job

Másnap, amint kitisztult kicsit a fejem, egyből neki álltam munkát keresni. Bújtam az internetet, na meg az újságokat, hátha találok valami nekem valót. Mondjuk bármi megtette volna, ha nem kell tovább hallgatnom Jin óbégatását arról, mennyire haszontalan vagyok. Nekem is jobb, mikor nem itthon töltöm az időt és kitehetem a lábam, emberek közé. Valószínűleg meggajdolnék, ha huzamosabb ideig a négy fal közé szorulnék. A mellkasomra nyomás nehezedett, a görcsösen akarástól, hogy találjak már valamit.

Néhány óra után rábukkantam néhány cégre, ahová felvesznek pályakezdő, ügyvédbojtárokat. Így utána, már azzal töltöttem az időt, hogy gyönyörűen és cifrán megfogalmazott önéletrajzot kreáljak magamnak, mert azokat valamiért szeretik. Sőt, minél érthetetlenebb, bonyolultabb annál jobban. Persze a hülye maximalista mániám miatt egy fél napot elbaszakodtam vele. De amint ezzel megvoltam, kerestem valamilyen elviselhető képet magamról, az egyik közösségi oldalamon, amit rászerkeszthetek az elkészült irományra, elvégre a legtöbb helyen elvárás a fényképpel ellátott önéletrajz. Nem sok időt dolgoztam egy nagyvállalatnál, de az feltűnt, hogy aki nem ilyen iratot ad le magáról, be sem hívják állásinterjúra. Ami amúgy érthető, főleg ebben a szakmában, mert tudnod kell határozottan vállalni az arcod. Szerencsére leltem egy olyat, ami nem túl beállított és még nem is nézek ki rajta úgy, mint egy zsák krumpli, ezért ezt hozzá csatoltam. Ezek után csupán egy dolgom maradt, mégpedig elküldeni a hirdetőknek alkotásom. Buzgómócsing énem azonnal előtörve fogalmazott hozzá, néhány mondatot a munkához való hozzáállásomról, a kollegáimmal való jó kapcsolat kialakításáról és fenntartásáról, na meg a precizitásról és pontosságról. Szóval óvatosan leírtam nekik, miért én lennék a tökéletes alany, a munkájukra.

Következő nap mikor egyetlen válasz sem érkezett, azért rendesen fogtam a fejem, hogy lehet túlzásba estem a nyallerkedő szöveggel. De mivel már nem tudtam visszacsinálni, az egész délelőttöm azzal telt, hogy az emailjeimet frissítgettem, hátha kapok valami újat. Persze semmi sem jött. Már komolyan kezdtem elveszteni a józan eszem, mikor már nagyon sokadszorra nyomta rá arra a bizonyos gombra. Viszont egyszerűen muszáj volt. Úgy éreztem, mintha az életem múlna, rajta és ha hamarosan nem jelez nekem egy olvasatlan kis borítékot lekaparom a vakolatot puszta kézzel. Az őrület szélén állva határoztam el, hogy készítek valamilyen ebédet, azzal kötve le magam. Plusz akartam valami tartalmasabbat is csinálni, mint a képernyő nézegetés.

Szó szerint el kellett szakítanom magam a laptopomtól, különben ott ültem volna holnap reggelig, vagy amíg ki nem dőlök. Szerencsémre párom nem volt otthon, így legalább őt nem kellett hallgatnom, mondjuk elég volt nekem saját magam belső ostorozása. Közben neki álltam összedobni egy kis zöldborsós tejszínes csirkeragut, majd csináltam hozzá rizst. Jin jobban preferálja a pergősre főzött barnarizst, mint a ragacsosat, ezért azt készítettem, a kedvéért. Igazából reméltem ez megenyhíti szívét és nem fog piszkálni, hogy mikor állok már munkába. Mindenesetre tudtam, hogy főztőmből egyetlen kanállal sem fogok tudni letolni torkomon, mert a gyomrom mérete diónyira zsugorodott, az idegtől. Hirtelen beugrott, hogy a reggelit is kihagytam, mégsem vagyok éhes, ami megkönnyebbüléssel töltött el, hisz így legalább a súlyomra nem kaphatok tőle megjegyzést.

Az ételt fedő alatt hagytam, reméltem így nem fog kihűlni, mire élettársam hazaér, aztán egyből gépem elé seggeltem. Zakatoló szívvel kattintottam ismételten az újratöltés ikonra, várva a csodát. Majdnem elestem ülve, mikor a semmiből feltűnő zárt boríték sarkában megjelent az egyes szám. Remegő ujjakkal vezettem rá egeremet, magamban imát mormolva. Reménnyel telve nyitottam meg, ami egészen a második mondatig meg is maradt. Aztán úgy foszlott szét, mint papírzsebi a mosógépben.

„ Tisztelt Miss Kwon,

Köszönjünk jelentkezését, azonban sajnálattal közöljük az állást már betöltötték..."