WHAT YOU WANT, BABE! (Jungkook +18) BEFEJEZETT

17. The lion's dinner! (+18)

- Akkor ne tedd!

Könnyebbnek éreztem magam miután ezt kimondtam, féltem sosem lennék rá képes és most mégis megtettem. Végre tudtára hozhattam, hogyan érzek iránta valójában. Azt hiszem ezt a vonzódást, már földöntúlinak hívhatjuk. Ez alatt nem csak a testi vágyódást értem, ami az őrületbe kerget, hanem a személye utáni sóvárgást is. Hívhatnak önzőnek, amiért magam mellett akarom tudni.

Amint elmondtam álláspontomat a hátamra fordultam, így tenyere hasamra csúszott, ami megremegett. Tekintetünk találkozott, hiába uralkodott sötétség a szobában, így is láttam a ködösen csillogó szempárt. Bizonyára az enyém ugyanígy festhetett, de nem zavart, mivel már nagyon rég vártam egy ilyen őszinte pillanatra. Annyi mindent köszönhetek neki, nem eshet bajom akkor sem, ha kiadom neki az igazi énem, bár még számomra is rejtély néha milyen. Nem tudtam innen hogyan tovább, de valahogyan szerettem volna rávezetni, hogy csókoljon meg. Ahogy a gondolat szöget ütött fejemben, egyből kívánatos ajkaira néztem. Megbabonázva figyeltem, mikor végig szántotta alsó párnáját nyelvével, akárcsak olvasna elmémben. Biztos voltam benne, hogy abban a percben színem egy homáréval vetekedett, de igyekeztem ezt kizárni, eszembe sem volt a félénkségemmel elrontani az esélyemet. Hiába tettem számomra egyértelmű utalást, mit akarok elérni, ő méregetésen kívül nem tett semmit. Csupán futatta rajtam majdnem fekete lélektükreit várakozóan.

"Mondjam ki? Gyáva nyuszi valóm arra nem képes. De kívánom és színtisztán érzem, hogy ő is engem."

A levegő csordultig telt vibráló szexuális feszültséggel, ami szerintem már az első találkozásunktól kezdve körbe vesz minket, és minden újabb összefutás alkalmával csak erősödött. Pocakomon pihenő ujjai cirógatni kezdtek, ezzel szemhéjaimat egy másodpercnyi lehunyásra kényszerítették. Teljesen mindegy volt, miként ér hozzám, minden mozzanatára úgy reagáltam, mint egy fülig szerelmes, szűz, tini lány. A fülig szerelmessel nem szálltam vitába. Valami azt súgta ezt az apró kényeztetést ösztönzésnek szánja, mintha azt sugallná, haladjak a saját tempóban, de nem fog segíteni. Talán eljött az ideje, hogy én tegyek valamit és ne mindig tőle várjam a kezdeményezést? Megértettem. Kettőnk közül, ő lehet jobban összezavarodva, hiszen elég egyértelmű jelzéseket küldött, velem ellentétbe, aki eddig semmit sem tett. Megelégeltem szégyenlősségemet.

„Most kell bátornak lennem."

„Határozottan és önként szeretném ráébreszteni minden rejtett érzelmemre."

„Eddig mindig sarokba kellett szorítania, hogy válaszokat kapjon, mint annál az észveszejtő csóknál, nem csodálom, hogy most önállóságra buzdít."

„Tégy, amit akarsz!" – visszhangzott bennem. Ismételten ezt várta, már értem.

Innentől semmi sem számított, sem az, hogy a főnököm, de még az sem, hogy ex-párom barátja, szabályosan dobtam sutba ép elmémet, ezeket mind kirekesztve.

„Gyerünk!"

„Meg tudom csinálni!"

„Ne legyél beszari!"

Célratörően emeltem meg nyakam, ezzel fejemet és strucc módjára nyújtottam ki addig, míg ajkaink egymásnak nem ütköztek. Gyors volt, váratlan és teljesen meglepő. A gyengédségnek nyoma sem akadt benne, túlságosan rástresszeltem, hogy úgy mond „túlessek rajta". Ettől függetlenül jól eső borzongás futott végig rajtam, amiért megvalósítottam akaratom. Velem ez nem sűrűn esett meg eddig Jin mellett. Az adrenalin szintem a plafonra ugrott a teljesítés örömétől, de egy részem rendesen tartott tőle, hogy az imádott férfi el fog magától taszítani.