WHAT YOU WANT, BABE! (Jungkook +18) BEFEJEZETT

12. Angel of Hope

- Ahogy megadtad a számod, rögtön lekövettem a telefonod - metszi el be sem fejezett mondatom, határozottan. Mintha ez teljesen normális lenne.

- De miért...? - harsányan dobogó szívem, még a hangomat is elnyomta.

- Aggódtam. - jelenti ki.

- Mi? - fagytam le. "Persze, hisz barátok vagyunk." "Azok lennénk?" "

- Nem rég kaptam, egy érdekes smst Jintől, de megbeszéljük, amint odaértem. - közölte.

Rögtön kitört rajtam a frász, hogy mit írhatott. Nem tudtam kiolvasni a sorok közül, hogy haragszik e vagy tudja e egyáltalán a helyzetet. Annyira zavaros volt minden. A torkom, a tüdőmmel egyetemben összeszorult.

- Hobi perceken belül ott lesz érted. Hazavisz magához. - sorolta a tényeket, rendre utasítóan. Amikor így beszélt, ellenállásnak gondolata sem akadt. - Nekem öt óra múlva landol a gépem, utána megyek én is hozzá. Eszedbe se jusson lelécelni, míg oda nem érek, rendben?

"Miért tesz ennyire boldoggá, hogy hallom őt?"

- Rendben. - érkezett a csendes válasz torkom mélyéről. Nagyon küzdöttem a könnyeimmel és a körülöttem forgó eseményekkel. Nem voltam ilyesmihez szokva, az se volt világos, mit kéne mondanom.

"Miért nyugtat meg a hangja?"

- Hobi érkezéséig szóval tartalak, ha nem bánod.

"Hogy bánom e? Bár folyamatosan beszélnél hozzám."

- Oké.

"Na várjunk egy percet."

Agyam hirtelen feléledt a tartalék
üzemmódból.

"Ha ideküldi Hoseok-ot tudja mi történt. De azt biztos nem hogy festek."

- Ne!!! - kiáltottam fel hirtelen.

- Mi a baj? Mi történt? - emelte fel ijedten a hangját.

- Semmi. Csak, nem jöhet ide. Te sem. Nem lehet. Nem láthattok így! - kapkodtam a levegőt hadarva, közben egy pillanatra meg is szédültem. Biztos voltam benne, hogy a szám tovább repedt a nagy vehemencia miatt.

- Hogy így? - kérdezett vissza azonnal. Lélegzetvételeiből leszűrtem, hogy egyre idegesebb, amiért magyarázat nélkül hagytam. - Seyen?

- I- itt vagyok. - remegett meg alsó ajkam. Úgy éreztem, nagy butaságot mondtam.

- Mit értettél az alatt, hogy: így? - a borotvapenge éle kutyafasza volt a belőle kijövő nyugtalansághoz képest.

- Én csak... - hadováltam, mit aki rosszat tett. "Normális a lelkifurdalás, amit érzek?"

Nagy adag levegőt fújt ki, majd lágyan szólalt meg.

- Szépségem. Semmi baj. Légy ügyes kislány, mond el hogy értetted. Nincs mitől tartanod.

- Meg.. megütött

- Tessék?! - csattant fel gyilkos hanglejtéssel.

Talán a megszokás miatt terjedt szét bennem a bűntudat, amiért kiadtam Jint.
Hiába kérdezett vissza, valójában nem várta, hogy újra kimondjam, mivel elsőre is pontosan értette. A vonal túlsó végéről egy jó darabig csak heves szuszogás jött. Nem mertem megtörni a köztünk húzodó csendet, beértem azzal, hogy még vonalban van.

- Megölöm. - hangja teljesen eltorzult. Sose hallottam még ilyennek.

Valamit reagálnon kellett, mivel tudtam, ő nem dobálozik a szavakkal. Ha valamit mond, azt komolyan is gondolja.